Gyurkity Péter

Jön az új Moto X4

A telefon gyorsabb lesz, mégpedig a legfrissebb androidos szoftverrel.

Alig néhány nappal ezelőtt számoltunk be az idei Moto-okostelefonok várható menetrendjéről, a hírben egyszerre 6 különböző megoldás szerepelt. Úgy tűnik azonban, hogy a Lenovo egy meglévő változat frissítéssel nyitja meg a 2018-as évet, amely több változtatást is hoz magával.

A Motorola nevet megőrző telefonos részleg indiai divíziója számolt be saját Twitter-hírfolyamában arról, hogy az ázsiai országban február elején jelenik meg a Moto X4 idei változata, amely több szempontból is eltér majd az eredeti típustól. A bejelentés szerint a készülék már a megjelenés pillanatában az Android 8 Oreo verzióra támaszkodik majd, tehát itt nem lesz szükség a gyors szoftveres frissítésre, ehhez azonban még újabb hardver is csatlakozhat, bár erről a vállalatnál még nem beszélnek. Külső források szerint a Snapdragon 630 helyett itt már a Snapdragon 636 dolgozik majd a burkolat alatt, ráadásul 3 vagy 4 helyett 6 GB memóriára, valamint egy alapesetben 64 GB-os belső tárolóra támaszkodva.

A cég egyelőre csak az „all new Moto X4” néven hivatkozik az új típusra, amely a jelek szerint február első napján fut majd be Indiában. Ezt valószínűleg a többi régió követi majd a sorban, bár arról még szintén nem esett szó, hogy ez mikor, illetve milyen sorrendben valósulna meg – arra például nem lehet mérget venni, hogy az Egyesült Államokban szintén piacra dobják majd a frissítést. A korábbi hírből mindenesetre tudjuk, hogy idén mindenképpen befut majd a Moto X5 is, amely az év második felében jelenik majd meg a piacon, ennek egyes részletei már szintén napvilágra kerültek.

A Motorola kínálatában tehát idén is lesz miből válogatni, a bemutatókról mi is igyekszünk majd időben beszámolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!