SG.hu

Hangfelismeréssel utasíthatók a Xerox új nyomtatói

A hangfelismerő technológiának köszönhetően már hozzá sem kell érni a készülékek kezelőfelületeihez, elég csak szóban utasítani azokat a munka elvégzésére.

A cég közleménye szerint alapjaiban változtatja meg a dokumentumkezelési folyamatokat a ConnectKey technológia, illetve az ezzel kompatibilis nyomtatók, illetve multifunkciós berendezések. Az Amazon Echo eszközével és a Vison-e Voice alkalmazásával gyorsabbá és egyszerűbbé teszi az irodai feladatok megoldását. A hangfelismerés nem csupán arra alkalmas, hogy másolási, szkennelési feladatokat menedzseljenek vele az irodákban, hanem arra is, hogy információkat szolgáltasson az adott dokumentumkezelő berendezésről. A biztonságos használatot erősíti, hogy az Alexa minden utasítást megismétel a végrehajtás előtt, így teljesen biztosak lehetünk abban, hogy valóban az történik, amit kértünk.


Hangutasítással egyebek mellett az alábbi feladatok intézhetőek:
  • egy-vagy kétoldalas másolás a megadott darabszámok pontos betartásával,
  • szkennelés és a szkennelt dokumentum email üzenethez csatolása, valamint a dokumentum Dropbox-ba szkennelése,
  • információátadás arról, hogy a berendezés rendelkezik-e elegendő papírral, festékkel az adott munka sikeres elvégzéséhez,
  • a nyomtató működéséért felelős szoftverszintek (firmware levels) ellenőrzése,
  • direkt kapcsolatfelvétel a Xerox partnerével, illetve értékesítési képviselőjével
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!