Berta Sándor

Három tenger alatti kábelt fektet le a Google

Az egyik hálózat Európát is érinteni fogja. Több százmillió dollárt fordítanak a felhőüzletükhöz nélkülözhetetlen projektre.

Az amerikai cég a blogjában jelentette be a Curie, a Havfrue és a HK-G kábelek lefektetését. A Curie - amelynek névadója Marie Curie lengyel fizikus/kémikus - Los Angelest köti majd össze Chilével, a Havfrue az Amerikai Egyesült Államokat Dániával és Írországgal, míg a HK-G Hongkongot Guam szigetével. A Google anyavállalatának számító Alphabet adatai alapján a munka az első negyedévben kezdődhet, a kiindulópontok Los Angeles, Finnország és Hongkong lesznek. A kábelek 2019-re fognak elkészülni.

Ben Treynor Sloss, a Google felhőkörnyezeti platformjának alelnöke kijelentette, hogy ezek a beruházások tovább javítják a hálózatukat, amelyen keresztül becslések szerint a világ internetforgalmának 25 százaléka bonyolódik. A Havfrue növelheti az Atlanti-óceánon keresztül jelenleg is rendelkezésre álló kapacitást, azt egyébként a Facebookkal közösen építik meg. A projektben részt vesz a TE Subcom is. A Hongkong-Guam kábel segítségével pedig a Google a jövőben jobban elérheti majd az ausztráliai és a csendes-óceáni térségben lévő ügyfeleit.


Az óriáscég jelenleg 11 tenger alatti kábelprojektben érdekelt, ezek egy része vagy tervezett vagy már építés alatt lévő hálózat. A beruházások több százmillió dollárba kerülnek. Ben Treynor Sloss azt ecsetelte, hogy nem szerettek volna a tenger alatti kábeleket lefektető konzorciumokkal együtt dolgozni, de amikor az ausztráliai és a dél-amerikai felhőüzletük továbbfejlesztésével kapcsolatos lehetőségeket keresték, akkor villámgyorsan azzal szembesültek, hogy nem nagyon van más választásuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)