Berta Sándor

Chat- és üzleti partnerré válhat a Cortana

A Microsoft digitális asszisztensének Windows 10-be való integrálása komoly mérföldkőhöz érkezik.

Bennfentesekre hivatkozva a WindwosCentral arról tudósított, hogy a módosítás az ősszel érkező Redstone 5 frissítésbe kerülhet be. A lépés alapvetően két dolgot érinthet: az egyik, hogy a Cortana a jövőben chat- és üzleti partnerré válhat, míg a másik, hogy kikerülhet a Windows keresőjéből és áttehetik az értesítési központba. Az elképzelés az, hogy egyesítik a Cortana üzeneteit és az értesítési központot. További változás lehet, hogy a Gyorsműveletek menüpont egy új vezérlőközpontba kerülne át. Az értesítési központ pedig új nevet kaphat, hogy jobban reprezentálja a Cortana integrációját.

A legérdekesebb változtatás az, hogy a jövőben a beszédparancsok helyét egyre inkább átvehetik a szöveges utasítások. Ugyan továbbra is lehetőség lesz beszédparancsok kiadására, de a redmondi konszern azt szeretné, ha a felhasználók alapvetően inkább chatelnének a Cortanával, vagyis a kérdéseiket és a parancsaikat szöveges formában adnák meg.

A módosítások miatt elvileg azt lehetne mondani, hogy a Microsoftnak közel három esztendőbe telt rájönni arra, hogy az emberek nem akarnak a számítógépükkel beszélgetni, de ez nem lenne teljesen igaz. A chatelés ugyanis csak akkor észszerű, ha annak során egy valódi párbeszéd bontakozik ki, vagyis a kérdések és a válaszok összhangban vannak a teljes beszélgetéssel. Ez pedig egy olyan dolog, amelyre most még egyetlen digitális asszisztens sem képes igazán jól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!