Ötvös Tibor

Áll a bál a Quantic Dream háza táján

A különböző zaklatásos ügyek mára szinte minden médiumot utolértek és most a játékiparban is megjelentek. A Quantic Dream korábbi alkalmazottjai szörnyű munkakörülményekről számolnak be.

Alig tette túl magát a Quantic Dream az egyik trailer kapcsán kitört botrányon, máris itt egy újabb. Korábbi alkalmazottak ugyanis azzal vádolják a céget és azok vezetőit, hogy embertelen körülmények között rabszolga módra hajtják a beosztottakat és rasszista, homofób és szexuális tartalmú beszólásokkal "jutalmazzák" őket. Mindezt eddig fel lehetett fogni az esetlegesen elbocsátott alkalmazottak meséjének vagy bosszújának is, ám ma egyszerre három lap is képekkel és jelenleg is ott dolgozó munkatársak vallomásaival támasztotta alá a történetet.

Első alkalommal a Le Monde jelentetett meg egy írást, melyben a cég két vezetője, David Cage és Guillaume de Fondaumière elképesztőnek és sokkolónak tartják a vádakat, melyeket megfogalmaztak velük szemben. A Canardan PC már képeket is közöl a címlapján és elmondásuk alapján 600, hasonlóan Photoshoppolt képpel rendelkeznek, melyeken a beosztottakból csináltak gúnyt. A harmadik médium a Mediapart, ahol jelentkeztek a korábbi beosztottak.


"A legsokkolóbb képeken a Quantic Dream munkatársai látszódnak különböző szexuális pózokban, homoszexuális tálalásban vagy szexuális segédeszközök társaságában, de pár képen még nácikká is átalakították őket" - áll a Le Monde riportjában. A beszámolók szerint Cage alapból nehéz eset, a munkahelyén a következő megszólításokat várja el: Király, Papa, Nap Isten. A gyengébbik nemmel szemben mindent megenged magának, a túlmunkát nem fizeti ki és abszolút természetesnek tűnik számára, hogy nem 8 órás egy munkanap - ezeket egyébként feltehetően itthon is tapasztalhatjuk pár helyen.

"David Cage érdekes szempontok alapján vezeti a csapatot. Azt gondolja, hogy az az ő területe, minden és mindenki a tulajdona. Azt gondolja, hogy azt mond és tesz, amit csak akar" - áll a Mediapart beszámolójában. Egy tévézés közben, mikor a híradásokban épp azt lehetett látni, hogy egy tunéziai tolvajt elkaptak, Cage megkérdezte az egyik odavalósi beosztottjától, hogy "Az nem az unokatestvéred?" Persze mindezt Cage tagadja és abszurdnak tartja a vádakat.



"A homofóbiáról akartok beszélni? Ellen Page-dzsel dolgozom együtt, aki az LGBT jogok élharcosa. Rasszizmussal vádoltok? Jesse James-szel dolgozom, aki a polgári jogokért küzd az USA területén... A ténykedésem alapján ítéljetek meg!" Guillaume de Fondaumière kapcsán a legfontosabb vád, hogy a céges bulikon, részegen tapogatja és zaklatja a munkatársakat, ebbe pedig a fogdosástól a csókig minden beletartozik.

A Quantic Dream számára nem jött a legjobbkor ez az újabb botrány, hiszen a Detroit: Become Human elég komoly kérdéseket vet fel a történetével és kérdés, hogy milyen hatással lesz a balhé ezen elemekre. A gyermekbántalmazást már belelátták a fenti trailerbe bizonyos csoportok és nem lepődnék meg, ha hamarosan egy videó után a rasszizmus is megjelenne a vádak között. A játék továbbra sem rendelkezik megjelenési dátummal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BrockSamson #5
    Indulatossagod nem fedi el, hogy badarsagokat beszelsz, de legalabb nem kell hosszan valaszolnom, a kommentjeiddel lejaratod te magadat elegge. Na peace.
  • ugh #4
    Nem!
    Azt mondom te balfasz, hogy kenyelmetlen temat feszeget a jatek (gondolom sokan magukra ismernek) ezert kellemetlenul erzik magukat igy el kel intezni.
    Lejartjak, hiteltelenne teszik az egesz ceget hatha befordul es nem jelenik meg a jatek.

    "Hmm minden osszeallt."
    Benned max a szar tud osszealni mert buta vagy mint egy tal lencse.
    Szerintem ne gondlozz mert lathatoan nem megy.
  • BrockSamson #3
    Tehat azt mondod, hogy az SJW kozosseg tonkre akarja tenni a foszert, pedig az nagyban tolja az LGBT-t? Hmm minden osszeallt. :D
  • A1274815 #2
    Nem hinném, hogy David Cage "játékai" ne lennének 100%-ig p.c. kompatibilisek. Különösen, ha megnézed a legújabb témaválasztását. Itt inkább tényleg bosszúról lehet szó, bár valószínűleg valami minimális alapja lehet a dolognak, de ennyi.
  • ugh #1
    Szerintem csak ki akarjak oket csinalni a jatek miatt.
    Kibaszta a biztit par pc, libsi, alhumanista, buzi takonyviragnal a jatek, de a cikk nem volt kello hatassal.
    Megkerestek par emberket akit vagy elbocsatottak, vagy csak jo zs-t kaptak a meg ott dolgozgato nyilatkozok, hogy aztassak el a ceget.
    Ez most egyertelmu es kurva atlatszo..
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2018.01.16. 18:07:01