Gyurkity Péter

Ismét csúszik a Samsung hajlítható telefonja

A Galaxy S9 viszont már az MWC alatt bemutatkozik majd.

A Samsung kapcsán egyszerre több készülék fejlesztéséről is folyamatosan érkeznek a kisebb-nagyobb hírek, most pedig egyszerre kettő újabb hírmorzsa futott be, ellenkező előjellel. Megerősítették, hogy a hajlítható készülékre tovább kell várni, a soron következő zászlóshajó azonban már közel van.

A dél-koreai gyártó mobilkommunikációs üzletágának első embere beszélt a CES 2018 alatt arról, hogy bár korábban úgy tervezték, hogy a hajlítható okostelefont még 2018, vagyis az idei év vége előtt bemutatják a nagyközönség előtt, ez most 2019 első felére csúszik át. A magyarázat szerint a mérnököknek különösen nagy gondot jelentett a megfelelőnek tűnő felhasználói élmény biztosítása, vagyis még messze nem optimális az, amit a cég jelen pillanatban ezen a téren nyújtani tud. Több eltérő megoldáson is dolgoznak, a kereskedelmi forgalomban azonban idén már biztosan nem jelenik meg ez a megoldás.

Ami viszont a soron következő csúcskategóriás telefont illeti, a Galaxy S9 biztosan befut az elkövetkező hetekben, nagyjából a megszokott menetrendnek megfelelően. A gyártó az MWC alatt rántaná le a leplet a különböző kiszivárogtatásokban már többször beharangozott típusról, amit minden bizonnyal megelőz a szolgáltatóknak szánt prezentáció. Könnyen előfordulhat, hogy ez lesz az első típus, amely már 512 GB-os belső tárolóval jelenik meg a piacon, bár a pontos kapacitással kapcsolatban állítólag még házon belül sem született meg a végleges döntés.

Ami a piaci megjelenést illeti, erre már március folyamán sor kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Relixo #13
    Ne akard már a hülyeséget beleerőltetve megmagyarázni kedves kvp.... az ilyen csökkenteknek csinálják biztos ezeket a haszontalan marhaságokat mint te is.
  • MsUser #12
    Mikor lesz már feltekerhető telefon, lehet belőle sushit csinálni és ha jön a delteforce ..megenni... volt bizonyíték nincs bizonyíték...barba-trükk..
    IGEN HASZNOS iránya tartunk, kitekerve ha fázunk magunkra tekerhetjük.
  • tom_pika #11
    Hajlítható telefon? Felgöngyölt kijelző? NOOOOrmális????
  • wraithLord #10
    Én abból indultam ki, hogy magát a telefont egyelőre még nem lehet göngyölni, csak a kijelzőt. De végül is nem is rossz ötlet. Lenne egy, a mai okostelefonokhoz képest pl. fele akkora "doboz", ami csak a telefon hardverét tartalmazza, és mellette van a felgöngyölt kijelző, amit tetszés szerinti méretre húzhatsz ki... Kérdés, hogy miként lehet megoldani...

    "A sima elere hajtogatas tori meg legjobban az anyagot."
    Nem sima élére hajtogatásra gondoltam, hanem marad egy ív a hajtásnál, ahogy azt a Samsung tervrajzán is látni lehet.

    "Nem eri meg felmegoldast keresni, mert csak elijeszti a vasarlokat egy kesobbi, mar tenyleg hajlithato keszulektol."
    Pedig ez elérhetőbb célnak tűnik egyelőre, és nem is hangzik rosszul szerintem. Az, hogy mi ijeszti el a vásárlókat és mi nem, az ahogy eddig is, szimplán csak marketing kérdése... :D Ráadásul egy összecsukható készülék kisebb eséllyel lesz hulladék, mint egy hajlítgatható, ami aztán később elijesztheti az embereket a hasonló dolgoktól.

    Persze én még egy ideig maradok a sima telefonnál hajtogatás és nyitogatás nélkül... :D
  • rajdi #9
    Gyanítom ez a hajlítható kijelző a mobiloknak olyan mint a tévéknek a 3D funkció. Mindenki beleugrik majd, tök látványos, de aztán kérdés hogy a vevőnek kell-e. Azaz nem kérdés... :)
    Az meg nem logikus szerintem, hogy a kijelző mérete azért változtatható hogy a mobil mérete csökkenjen, mert azzal az akksi méretét is csökkenteni kellene, ami pont fordítottan arányos a kijelző energia igényével. Nah inkább az akksikra kéne rágyúrni, de az még ráér, mert azt csak a mezei felhasználók igényelnék...
  • kvp #8
    "Ja, csak nem nyújtható telefonról van szó, hanem hajlíthatóról."

    Ha fel van gongyolve a kijelzo, akkor kihajtogatas tortenik, csak a tarolo henger miatt felgongyolve is vegig megoriz egy minimalis ivet a muanyaglap, ami valoszinuleg jot tesz neki. A sima elere hajtogatas tori meg legjobban az anyagot.

    "majdnem úgy tűnnének, mintha egyben lennének. kevésbé néz ki ótvarul, jobban meg lehet csinálni a mai technológiával."

    A majdnem az nem uti meg azt a szintet amit egy sima egyben levo kijelzo tud, foleg hogy pl. filmnezesnel a kepernyo kozepen lenne a csik. Nem eri meg felmegoldast keresni, mert csak elijeszti a vasarlokat egy kesobbi, mar tenyleg hajlithato keszulektol.
  • wraithLord #7
    Ja, csak nem nyújtható telefonról van szó, hanem hajlíthatóról. A "kihúzás" itt kihajtogatást jelent... Lehet, hogy mégis egyszerűbb simán csak elforgatni 90 fokkal? :D Arról nem is beszélve, hogy összehajtva a kijelző belül van, tehát nem látod, ebből kifolyólag a készülék mindkét oldalára kellene kijelző, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

    A másik meg az, hogy a hajtogatás helyett csinálhatnának szétnyitható/összecsukható telefont, ma már meg tudják oldani káva nélkül, tehát az egymás mellett lévő képernyőrészek majdnem úgy tűnnének, mintha egyben lennének. kevésbé néz ki ótvarul, jobban meg lehet csinálni a mai technológiával.
    Persze a hajtogathatósággal érdemes foglalkozni, csak nem kellene konzumidióta-etetési célokra használni... Mert mostanában értelmesebb célra nem valószínű, hogy jó lesz, legalábbis értelmes áron biztos nem (értem itt, hogy még "prémium" árkategória szintjén sem).
  • kvp #6
    "Mi a tökömnek kell egy telefont hajlítgatni?"

    Egy mai atlagos telefon nem fer be az ember ingzsebebe. Ellenben negyret hajtva mar siman beferne. Aztan ott van a fuggoleges/vizszintes valtas. Jelenleg elforgratjuk a telefont, pedig akar ki is huzhatnank a kijelzot vizszintesen, ami azt jelenti, hogy atalakitas utan a kepernyo magassaga megmaradna, tehat egy 4x8 centis kijelzoju telefonbol nem 8x4 hanem 16x8 centis lenne fektetett (mozis) nezetben.
  • Akva #5
    Mi a tökömnek kell egy telefont hajlítgatni? Normális?
  • gemihu #4
    Hajlik + csúszik is.. tök jó:)