Ötvös Tibor

Sting játékban fakad dalra

Sting hangját adja a Where the Water Tastes Like Wine című játék farkasának.

Sting igazán sokoldalú művész, hiszen a zenélés mellett számos más vonalon is ért el már sikereket. Most pedig egy játékhoz adja a hangját, ráadásul nem is akármelyikhez. Egy ilyen sztár megtehetné, hogy valami komoly program mellett tegye le a voksát, ám az angol zenész a független Where the Water Tastes Like Wine kapcsán érezte úgy, hogy beszáll a projektbe. Ráadásul a jelek szerint az egyetlen nem emberi karaktert kapta, hiszen Sting egy farkas szinkronja lesz.

A játék elméletileg az idei év elején jelenik meg, kizárólag PC-re és személy szerint nagyon várom, hiszen nem teljesen tiszta, milyen műfajt is képvisel majd a program. Az eddig látottak alapján úgy tűnik, hogy Amerika vidékeit járva kell az ott élő emberek történetei meghallgatnunk. Mindenesetre várjuk a premiert és természetesen kritikánk is lesz róla.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!