Berta Sándor

Robot­autóknál kooperál a BlackBerry és a Baidu

A két fél úgy döntött, hogy együttműködik az önállóan közlekedő gépkocsik területén.

A kooperációnak köszönhetően a BlackBerry QNX operációs rendszere integrált része lehet annak a platformnak, amelyet a Baidu készített a robotjárműveket gyártó cégek számára. A megoldásba szintén integrálhatják a Baidu CarLife szoftverét, a DuerOS mesterséges intelligencia rendszert és lehetővé válhat a nagy felbontású digitális térképek használata a BlackBerry QNX Car platformon.

A Baidu még tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a következő három évben összesen 1,52 milliárd dollárt fektet be a robotautókkal kapcsolatos projektekbe. A társaság 2017 áprilisában elindította az Apollo nevű nyílt platformját, amelyre a jövőben telepíteni fogják a BlackBerry operációs rendszerét.


Az Apollo platformon a Baidu elérhetővé teszi a technológiáit az önállóan közlekedő gépkocsikat gyártó vállalatok számára, akik annak alapján elkészíthetik a saját rendszereiket. A kínai társaság hosszú távon bővíteni akarja a portfólióját és eredményesen akarja felvenni a küzdelmet az olyan vetélytársai ellen, mint a Google. Robin Li, a Baidu vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy jövőre elkezdődhet az Apollo platformot használó önállóan közlekedő gépkocsik sorozatgyártása.

Az Apollónak jelenleg több mint 70 globális partnere van, köztük OEM-gyártók és technológiai startupok. A QNX számos hálózatba kötött eszközön, a BMW, az Audi és a Ford (önállóan közlekedő) járművein, olaj- és gázipari készülékeken, beltéri egységeken és egészségügyi berendezéseken fut. Az operációs rendszer mikrokernel-alapú, ennek köszönhetően biztonságos, mert minden folyamat ellenőrizhető. A különleges architektúra miatt gyakorlatilag bármely környezethez hozzáigazítható és további kiegészítő biztonságot kínál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!