Szekeres Viktor
A vendégek - Egy szobányi sztársűrűség
A filmtörténelem során számos példát láthattunk arra, hogy egyetlen szobában vagy helységben játszódó filmek is sikerülhetnek zseniálisan.
Hogy tetszett A vendégek?
A színdarabokat nem véletlenül általában színpadon nézzük meg, mint ahogy a filmeket sem véletlenül a mozik vásznain, de amióta léteznek mozik, azóta létezik átjárás a műfajok között. Láthattunk több zseniális színdarabot megelevenedni a mozikban, mint ahogy filmeket is sikerült már nagyszerűen és emlékezetesen színpadra állítani. A vendégek persze nem egy színdarab, de minden ízében arra emlékeztet. És, mint ilyen, lehet, hogy színpadon jobban is működne.
Kritikánk tárgyáról pedig azért juthat eszünkbe a színház, mert az egész film egyetlen házban játszódik, a cselekmény, illetve a dialógok pár négyzetméterre korlátozódnak. Az egyszeri ember azt gondolná, hogy a hasonló megközelítéssel rendelkező filmeknek nincs semmi keresnivalója a mozikban, de elég visszagondolni arra, hogy milyen remek, egy szobában játszódó alkotásokat láthattunk már korábban is: Polanskitól A halál és a lányka, a klasszikus Tizenkét dühös ember vagy a Nulladik óra, és Tarantino filmjei közül például a Kutyaszorítóban is idesorolható. A nagy rajongói kedvenc Az őslakóról nem is beszélve.
A vendégekben egy házaspárhoz vendégek érkeznek azon alkalomból, hogy a feleség kinevezését ünnepeljék meg, azonban nem mindenki jelenik meg, ráadásul kiderül, hogy a kinevezésnél sokkal fontosabb dolgok, illetve bejelentések is nyomják egyesek lelkét. Amikor pedig ezek elhangoznak, a kezdetektől fogva jelenlévő feszültség felszínre tör.
Sajnos (vagy optimistábbak számára szerencsére) nem olyan filmre kell számítanunk, mint amilyen annak idején a Dogma-elvek jegyében fogant zseniális Születésnap volt. A vendégekben ugyan feltűnik egy pisztoly, kokaint is szippant valaki, de még véletlenül sem kell valami lehúzós, zsigeri drámára számítani, illetve erkölcsi kérdések élveboncolására. Nem, ez a film inkább egy szatíra. egy fekete komédia, de abból is a magasabb szinten működős, nem az, amin igazán röhögni tudunk, vagy akár az arcunkat kaparni kínunkban.
A kimért angol stílus, illetve az azzal való tudatos szembehaladás ugyan mosolyt csalhat az arcunkra, azonban a karakterekkel nem egyszerű bármilyen szinten is törődni, hiszen rettenetesen valószerűtlenek. Egyszerűen nehéz elképzelni, hogy valóságos személyeket akart volna vászonra álmodni a forgatókönyvíró, hiszen folyamatosan olyan mondatokat, illetve dialógokat hallunk, amikben egy csepp hitelesség sincs. Leírva persze lehet, hogy jól mutatnának, de ha még ilyen jó színészek sem tudják elhitetni velünk a figuráikat, akkor ott nagyobb gondok vannak.
Ilyen szereplőgárda mellett A vendégek egy nagyon csúnyán kihagyott ziccer volt. Helyenként ugyan szellemes a film, de nehéz túllépni a figurák mesterkéltségén, és ember legyen a talpán, akit a szereplők többsége nem fog, ha nem is idegesíteni, de zavarni. Az viszont mindenképp elismerést érdemel, hogy a kvázi egyetlen helyszínt milyen jól eladja a fényképezés, illetve a vágás. De ettől még közepesnél nem lesz jobb az összkép.
Kritikánk tárgyáról pedig azért juthat eszünkbe a színház, mert az egész film egyetlen házban játszódik, a cselekmény, illetve a dialógok pár négyzetméterre korlátozódnak. Az egyszeri ember azt gondolná, hogy a hasonló megközelítéssel rendelkező filmeknek nincs semmi keresnivalója a mozikban, de elég visszagondolni arra, hogy milyen remek, egy szobában játszódó alkotásokat láthattunk már korábban is: Polanskitól A halál és a lányka, a klasszikus Tizenkét dühös ember vagy a Nulladik óra, és Tarantino filmjei közül például a Kutyaszorítóban is idesorolható. A nagy rajongói kedvenc Az őslakóról nem is beszélve.
A vendégekben egy házaspárhoz vendégek érkeznek azon alkalomból, hogy a feleség kinevezését ünnepeljék meg, azonban nem mindenki jelenik meg, ráadásul kiderül, hogy a kinevezésnél sokkal fontosabb dolgok, illetve bejelentések is nyomják egyesek lelkét. Amikor pedig ezek elhangoznak, a kezdetektől fogva jelenlévő feszültség felszínre tör.
Sajnos (vagy optimistábbak számára szerencsére) nem olyan filmre kell számítanunk, mint amilyen annak idején a Dogma-elvek jegyében fogant zseniális Születésnap volt. A vendégekben ugyan feltűnik egy pisztoly, kokaint is szippant valaki, de még véletlenül sem kell valami lehúzós, zsigeri drámára számítani, illetve erkölcsi kérdések élveboncolására. Nem, ez a film inkább egy szatíra. egy fekete komédia, de abból is a magasabb szinten működős, nem az, amin igazán röhögni tudunk, vagy akár az arcunkat kaparni kínunkban.
A kimért angol stílus, illetve az azzal való tudatos szembehaladás ugyan mosolyt csalhat az arcunkra, azonban a karakterekkel nem egyszerű bármilyen szinten is törődni, hiszen rettenetesen valószerűtlenek. Egyszerűen nehéz elképzelni, hogy valóságos személyeket akart volna vászonra álmodni a forgatókönyvíró, hiszen folyamatosan olyan mondatokat, illetve dialógokat hallunk, amikben egy csepp hitelesség sincs. Leírva persze lehet, hogy jól mutatnának, de ha még ilyen jó színészek sem tudják elhitetni velünk a figuráikat, akkor ott nagyobb gondok vannak.
Ilyen szereplőgárda mellett A vendégek egy nagyon csúnyán kihagyott ziccer volt. Helyenként ugyan szellemes a film, de nehéz túllépni a figurák mesterkéltségén, és ember legyen a talpán, akit a szereplők többsége nem fog, ha nem is idegesíteni, de zavarni. Az viszont mindenképp elismerést érdemel, hogy a kvázi egyetlen helyszínt milyen jól eladja a fényképezés, illetve a vágás. De ettől még közepesnél nem lesz jobb az összkép.
|
A vendégek (The Party)
feliratos, angol fekete komédia, 71 perc, 2017 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Sally Potter forgatókönyvíró: Sally Potter operatőr: Aleksei Rodionov producer: Kurban Kassam, Christopher Sheppard szereplők: Kristin Scott Thomas (Janet) Patricia Clarkson (April) Timothy Spall (Bill) Cillian Murphy (Tom) Emily Mortimer (Jinny) Bruno Ganz (Gottfried) Cherry Jones (Martha) |
