Szekeres Viktor

A vendégek - Egy szobányi sztársűrűség

A filmtörténelem során számos példát láthattunk arra, hogy egyetlen szobában vagy helységben játszódó filmek is sikerülhetnek zseniálisan.

Hogy tetszett A vendégek?
  • Tetszett, jó film.
  • Közepes lett.
  • Gyengén sikerült.
  • Még nem láttam.
A színdarabokat nem véletlenül általában színpadon nézzük meg, mint ahogy a filmeket sem véletlenül a mozik vásznain, de amióta léteznek mozik, azóta létezik átjárás a műfajok között. Láthattunk több zseniális színdarabot megelevenedni a mozikban, mint ahogy filmeket is sikerült már nagyszerűen és emlékezetesen színpadra állítani. A vendégek persze nem egy színdarab, de minden ízében arra emlékeztet. És, mint ilyen, lehet, hogy színpadon jobban is működne.


Kritikánk tárgyáról pedig azért juthat eszünkbe a színház, mert az egész film egyetlen házban játszódik, a cselekmény, illetve a dialógok pár négyzetméterre korlátozódnak. Az egyszeri ember azt gondolná, hogy a hasonló megközelítéssel rendelkező filmeknek nincs semmi keresnivalója a mozikban, de elég visszagondolni arra, hogy milyen remek, egy szobában játszódó alkotásokat láthattunk már korábban is: Polanskitól A halál és a lányka, a klasszikus Tizenkét dühös ember vagy a Nulladik óra, és Tarantino filmjei közül például a Kutyaszorítóban is idesorolható. A nagy rajongói kedvenc Az őslakóról nem is beszélve.

A vendégekben egy házaspárhoz vendégek érkeznek azon alkalomból, hogy a feleség kinevezését ünnepeljék meg, azonban nem mindenki jelenik meg, ráadásul kiderül, hogy a kinevezésnél sokkal fontosabb dolgok, illetve bejelentések is nyomják egyesek lelkét. Amikor pedig ezek elhangoznak, a kezdetektől fogva jelenlévő feszültség felszínre tör.


Sajnos (vagy optimistábbak számára szerencsére) nem olyan filmre kell számítanunk, mint amilyen annak idején a Dogma-elvek jegyében fogant zseniális Születésnap volt. A vendégekben ugyan feltűnik egy pisztoly, kokaint is szippant valaki, de még véletlenül sem kell valami lehúzós, zsigeri drámára számítani, illetve erkölcsi kérdések élveboncolására. Nem, ez a film inkább egy szatíra. egy fekete komédia, de abból is a magasabb szinten működős, nem az, amin igazán röhögni tudunk, vagy akár az arcunkat kaparni kínunkban.

A kimért angol stílus, illetve az azzal való tudatos szembehaladás ugyan mosolyt csalhat az arcunkra, azonban a karakterekkel nem egyszerű bármilyen szinten is törődni, hiszen rettenetesen valószerűtlenek. Egyszerűen nehéz elképzelni, hogy valóságos személyeket akart volna vászonra álmodni a forgatókönyvíró, hiszen folyamatosan olyan mondatokat, illetve dialógokat hallunk, amikben egy csepp hitelesség sincs. Leírva persze lehet, hogy jól mutatnának, de ha még ilyen jó színészek sem tudják elhitetni velünk a figuráikat, akkor ott nagyobb gondok vannak.


Ilyen szereplőgárda mellett A vendégek egy nagyon csúnyán kihagyott ziccer volt. Helyenként ugyan szellemes a film, de nehéz túllépni a figurák mesterkéltségén, és ember legyen a talpán, akit a szereplők többsége nem fog, ha nem is idegesíteni, de zavarni. Az viszont mindenképp elismerést érdemel, hogy a kvázi egyetlen helyszínt milyen jól eladja a fényképezés, illetve a vágás. De ettől még közepesnél nem lesz jobb az összkép.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A vendégek (The Party)
feliratos, angol fekete komédia, 71 perc, 2017
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: Sally Potter
forgatókönyvíró: Sally Potter
operatőr: Aleksei Rodionov
producer: Kurban Kassam, Christopher Sheppard

szereplők:
Kristin Scott Thomas (Janet)
Patricia Clarkson (April)
Timothy Spall (Bill)
Cillian Murphy (Tom)
Emily Mortimer (Jinny)
Bruno Ganz (Gottfried)
Cherry Jones (Martha)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #5
    csak egy példát írtam ;)
  • Ender Wiggin #4
    Ja. Az Őslakó. Ez nem rengeteg, csak egy. (Megjegyzem van már folytatása is..., de az szar)
  • Dynamic #3
    Helyiség!
  • molnibalage83 #2
    Számomra felejthető volt.
  • Macropus Rufus #1
    "A filmtörténelem során számos példát láthattunk arra, hogy egyetlen szobában vagy helységben játszódó filmek is sikerülhetnek zseniálisan. "
    bezony. Lásd pl. Őslakó

    Nekem bejönnek az ilyen filmek. Ezt is meg fogom nézni.