Ötvös Tibor

2017 a cenzorok éve is volt

Eltávolított Hitler-bajusz, szexuális utalások teljes átdolgozása de még programok betiltása is szerepel a cenzorok 2017-es tevékenységi listáján.

Azt már nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2017-ben ismét volt dolga a cenzoroknak, bár azért ismét akadtak teljesen érthetetlen "kérések" a játékfejlesztők felé, melyek ismét többnyire Németországból érkeztek. Az új Wolfenstein játékban például ismét el kellett távolítani minden náci szimbólumot és emellett még Hitler bajuszát is le kellett szedni. Nem járt jobban a Raid: Wold War II sem, ahol teljes jeleneteket kellett újraforgatni, hogy ne legyen semmilyen utalás a náci Németországra.

A másik ország Japán, ahol azonban - a nyugati cenzorok szerint - túl szabadon értelmezik és ábrázolják a szexualitást és így szinte az összes, az ázsiai piacról származó alkotást módosítani kell. Felsorolni is nehéz lenne ezeket, így inkább mindenki nézze meg az összefoglaló videót. Akadnak nagyon érdekes és teljesen érthetetlen módosítások is, de persze voltak játékok, melyeket bizonyos területeken egy az egyben betiltottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #4
    Nem a mai németek voltak a nácik, és nem beismerni nem képesek, hanem szembenézni vele...
  • ReszegKoldus #3
    A németek valóban szánalmasok. Pontosabban szánalmas, hogy mennyire agymosottak lettek :)
  • Ender Wiggin #2
    A Wolf meg a többi nácis játék esetében szerintem nem a cenzúra a legnagyobb bűne a német játékpiacnak, hanem a szinkron. Az se kutya, hogy a német szinkronipar olyan, mintha még mindig a 80-as évek tiroli pornóján dolgoznának a színészeik, de ezekben a játékokban még az is rettentő kemény, hogy mindenki németül pofázik, a náci is, meg az amerikai is...
  • AcsMarci #1
    Pont a németek kérésére kellett eltávolítani a naci szimbolumokat? Én visszaküldtem volna nekik a "kéréseiket", hogy bocs, de nem ti voltatok a nácik? Hamisítsuk meg a történelmet miattatok? Azért, mert nem vagytok képesek beismerni a tetteiteket? Szánalmas egy nép a német, akkor is az volt és ez azóta sem változott.