Berta Sándor

Együttműködik az Alibaba és a BMW

A kínai cég digitális asszisztense megjelenik a német cég Ázsiában értékesített autóiban, később pedig a vásárlást is megújíthatják.

A vállalatok megállapodtak egymással arról, hogy 2018-tól a német óriáscég minden egyes Kínában értékesített modelljét felszerelik az Alibaba digitális asszisztensével, így az autók képesek lesznek kommunikálni az ügyfelek hálózatba kötött otthonaival. A BMW-tulajdonosok a jövőben a lakásaik okoshangszóróin keresztül megkérdezhetik majd például azt, hogy a járműveik tankjában lévő üzemanyag-mennyiség elegendő-e a következő úti célig, de hazafelé tartva az is megkérdezhető az autóból, hogy otthon minden ajtó és ablak zárva van-e.

A két társaság között ez az első hivatalos együttműködés, igaz, korábban volt néhány kooperációs kísérlet az e-kereskedelem területén. A BMW már 2015 óta a kínai vállalat platformján keresztül értékesíti a gépkocsijait. Joseph Zheng, a BMW kínai részlegének digitális szolgáltatásokért és üzleti modellekért felelős alelnöke kijelentette, hogy Ázsiában rendkívül gyors a fejlődés és Kína globális stratégiájuk megvalósítása szempontjából fontos terepet jelent. A BMW Connected platformon keresztül az ügyfeleiknek személyre szabott, hálózatba kötött szolgáltatásokat akarnak kínálni.

Az ügyfelek a jövőben az okoshangszóróikat integrálhatják majd a gyártó informatikai és szórakoztató rendszerébe, illetve az Alibaba által kifejlesztett zenefelismerő és -feldolgozó felhőtechnológiákba. Ahogy Sean Ding, az Alibaba Cloud dolgok internete (IoT) részlegének vezető tudósa fogalmazott: megpróbáltak IoT- és gépi intelligencia technológiákat használni, hogy egy olyan környezetet hozzanak létre, amelyben minden össze van kötve egymással.

Emellett felmerült, hogy az ügyfelek az okostelefonjaikon keresztül az Alibaba Tmall nevű leányvállalatának segítségével kiválaszthatnák megvételre vagy próbaútra a nekik tetsző autókat. A járműveket hatalmas automatákban helyeznék el. Az Alibaba eddig nem erősítette meg ezeket a terveket, de azt közölte, hogy a vásárlók januártól a Tmall segítségével és az okostelefonjaikon keresztül vehetnek majd gépkocsikat. Az autóvásárlás így ugyanolyan egyszerűvé válhat, mint egy dobozos kóla megvétele.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!