Gyurkity Péter

Már nem a Naprendszer a legnépesebb bolygócsalád

A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás révén bukkantak további bolygókra.

A Kepler fellövésekor még a szakemberek sem tudták, hogy az exobolygók mennyire gyakoriak az Univerzumban. Az űrtávcső 4 éven keresztül figyelt mintegy 150 ezer csillagot, az általuk kibocsátott fényben bekövetkező periodikus csökkenéseket rögzítve, amely exobolygók jelenlétére utalt. Most 2 újabb példánnyal bővült a katalógus.

A többek között a Google által biztosított gépi tanulás segítségével gyorsított ütemben dolgoztak fel rengeteg megfigyelést, fokozatosan „idomítva” az erre használt számítógépeket, hogy azok pontosabban elkülönítsék egymástól a pozitív és negatív eredményeket. Ennek révén bukkant fel a listában a Kepler-90i, amely egy olyan rendszerben helyezkedik el, amely legalább annyi égitestet tartalmaz, mint saját Naprendszerünk – eddig 7 kísérőről volt tudomásunk a Kepler-90 esetében, amely a Naphoz hasonló csillag, tőlünk mintegy 2545 fényévre, azonban a forró, szilárd felszínű, csillagját 14,4 nap alatt megkerülő, a Földhöz képest pedig 30 százalékkal nagyobb bolygóval már 8-ra bővült a lista, vagyis mostantól csak holtversenyben vagyunk a rangsor elején.


A gépi tanulás tette lehetővé az egyébként gyenge jel rögzítését, ezt korábban ugyanis nem vették észre. Mindez arra utal, hogy a jövőben számos további példánnyal egészülhet ki a meglévő katalógus, tekintettel arra, hogy a becslések szerint mintegy 35 ezer potenciális jel rejtőzhet a meglévő adatsorban. Egy másik érdekes rendszer a Kepler-80, ahol a hatodik bolygó került elő. A Kepler-80g a Földhöz hasonló méretű égitest, 4 másik társával együtt pedig rendkívül stabil rendszert alkotnak, hasonlóan a TRAPPIST-1 rendszer tagjaihoz. Az élet számára itt valószínűleg jobb esélyek mutatkoznak, de ezzel kapcsolatban még nincs megbízható információ.

Az új algoritmusok alkalmazásával tehát további megfigyelésekre sem lesz szükség ahhoz, hogy újabb exobolygók bukkanjanak fel radarunkon, az elkövetkező időszakban mindenképpen bővülni fog a lista. A NASA a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia bevetésével biztosítaná ezt, a további eredményeket izgatottan várjuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #2
    "mindenki tudja mar,hogy nyuzsog az elettol az univerzum milliardszamra"

    Az ezotériafórum és az asztráltestfotózás néhány topiccal arrébb van.
  • ZenMillitia #1
    mar megint ez az ovatoskodo nyilvanossagra hozatal. mindenki tudja mar,hogy nyuzsog az elettol az univerzum milliardszamra, felnott emberek vagyunk, nem kell itt kertelni.