Gyurkity Péter

Jön az új Nokia 6

A HMD legelső okostelefonját is megújítja, ez 2018 elején jönne.

A finn HMD Global csaknem egy évvel ezelőtt mutatta be első okostelefonját, amely akkor Kínában bukkant fel egy saját rendezvényükön. Emiatt nem túl meglepő, hogy az ottani szabályozó hatóság hagyta először jóvá a készülék friss változatát, amely várhatóan néhány héten belül a piacon is megjelenik.

Legutóbb a Nokia 9-ről és a Nokia 8 új változatáról írtunk, a jelek szerint azonban az illetékesek a középkategóriában is máris némi vérfrissítést hajtanának végre. A Nokia 6 2018-as példányáról egyelőre csak két kép látott napvilágot, a hardveres specifikációt illetően is van azonban némi elképzelésünk, így már alakulóban van a hozzávetőleges lista. A külsős források szerint ugyanis bár megmarad az idén januárban megismert 5,5 hüvelykes kijelző, a képátló azonban itt is 18:9 lesz, vagyis ők sem tudnak ellenállni a divathullámnak, ehhez pedig a Snapdragon 630 vagy a Snapdragon 660 chip társul majd.

A specifikáció további elemei között kapna helyet az összesen 4 GB memória, az alapesetben 32 GB-os belső tároló, valamint a hátoldali iker-kamera, amelynek pontos részleteit azonban még nem ismerjük. Az ujjlenyomat-olvasó az előlapról a hátoldalra helyeződik át, így nagyobb hely marad a kapacitív gomboknak, a navigációs sávnak. Tekintettel arra, hogy a TENAA hivatalos oldalán jelentek meg a fent említett képek, a közeli megjelenést gyakorlatilag biztosra vehetjük, itt már csak a pontos részleteket illetően van még néhány kérdőjel.

A telefon pontos típusa egyébként TA-1054, ez állítólag az új változat dual-SIM opciót kínáló példánya lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KisKZ #1
    "....a képátló azonban itt is 18:9 lesz..."
    ????!!!!
    Esetleg valamiféle paralelogramma?
    Szerintem javítsd!