Gyurkity Péter

Kipróbálta új kapszuláját a Blue Origin

Ez már módosított rakétával jutna el az alacsony pályára, további tesztek után.

Az elmúlt hónapokban legtöbbször a SpaceX újabb fellövéseiről számolhattunk be, miközben Jeff Bezos, az Amazon főnökének másik cége szép csendben dolgozott tovább saját eszközein. Most nagy hallgatás közepette próbálták ki az új komponenseket, amelyek ezúttal is jól szerepeltek.

Kedden hajtották végre a New Shepard új tesztjét, amelyen már a rakéta módosított változata kapta a főszerepet. Ezt videón is megtekinthettük, bár a cég egészen estig nem közölte a fellövés tényét, tehát erről csak utólag értesülhettünk. A rakétán elvégzett változtatások mellett az új kapszula is kiemelt fejleménynek számít, hiszen ezt már ellátták a meglehetősen nagy, durván 0,5 x 1 méteres ablakokkal, amelyek a jövendő űrturisták számára biztosítják majd a megfelelő kilátást. A cég nyilván az ablakokkal ellátott Crew Capsule 2.0 teljesítményére is kíváncsi volt, ebben pedig nem kellett csalódniuk.


A rakéta a terveknek megfelelően emelkedett a magasba, illetve érte el a szokásos, nagyjából 100 km-es magasságot, amelyet hivatalosan a világűr határának tekintenek. A kapszula – amely a későbbiekben nagyjából 4-5 percen keresztül nyújt majd különleges élményt az utasoknak, tekintettel a súlytalanságra és a kilátásra – itt levált, majd pedig saját ernyőin ereszkedett vissza, hogy szép lassan, a kilövőállástól nem messze érjen földet. A rakéta maga eközben szintén visszatért, a megszokott módon, hajtóművét ismét begyújtva landolt, az újrafelhasználhatóság jegyében. Ez volt az első út a vészhelyzeti rendszer tavaly októberi tesztje óta, vagyis meglehetősen hosszúra nyúlt szünetnek vetettek véget, összességében pedig már a hetedik próbán vannak túl, amelyek közül 6 sikeres volt.

A Blue Origin másfél éven belül sort kerítene az első útra, amelyen már űrturisták is részt vennének – a jegyárakról még nem esett szó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #6
    Eleveilyenre van tervezve a rakétás fékezés, csak az utolsópillanatban cs6kkentik le a sebességet, egyébként állítólag egészen lssúra, 0,3m/s sebességre lassulva "csapódott" be, ami kb annyi mintha leesnel egy ágyról. az orosz Szojuz kabinok ennél gyorsabban zuhannak le, persze itt nem keménykötésű űrhajósok, hanem fizetős civilek utaznak, ezért elvárható a nagyobb kényelem és biztonság.
  • MsUser #5
    Nagyon helyes fejlesszenek hogy legyen versenyképes alternatíva, ne monopól fejlesztések legyenek. Talán a versengés gyorsítja ésszerűsíti a végeredményt.

    Amúgy működésbe lép a fékező rakéta a kapszulán de az utolsó pillanatban, talán mivel csak teszt nem a könnyed földet érés volt a cél. Majd élesbe.
  • btb300 #4
    Nézd meg lassítva a felvételt, látszik, hogy a becsapódás előtt jön a porfelhő.
  • fonak #3
    Nem látni a fékezőrakéták lángját, sem azt hogy lassulna, vagy hogy még földet érés előtt felkavarodna a por. Szerintem ezt a port a becsapódás kavarta fel.
  • saxus #2
    Ha nem lenne, nem kavarna ekkora port. Soyuzoknál is a fékezőrakéták kavarják a nagy port.
  • T_I #1
    Itt nincs rakétás végső fékezés a kapszulánál, vagy csak nem működött? Mert szemmel láthatóan becsapódott, még ha lassan is