Gyurkity Péter

Ritkábban cseréljük le az okostelefonokat

Az érett piaccá válás jele, hogy elemzők szerint ma már a szoftveres frissítéseket részesítjük előnyben.

Az elmúlt néhány év alatt több fontos változás zajlott le az okostelefonok szegmensében, itt azonban a gyártói rangsor és az operációs rendszerek versenyének egyértelműbbé válása mellett a felhasználói szokások is átalakultak. A módosuló ajánlatoknak köszönhetően ma már ritkábban szerzünk be egy-egy újabb kütyüt.

A napokban megkérdezett amerikai elemzők természetesen a tengerentúli piac helyzetéből indulnak ki, ám Európában is igaz, hogy míg korábban a legtöbb gyártó kétéves hűségszerződésekkel igyekezett magához láncolni gyakorlatilag minden vásárlót, addig ma már jóval több független készüléket szerezhetünk be, méghozzá számos eltérő csatornán keresztül. Ennek köszönhető, hogy megugrott az idősebb, 2-3 évnél is régebbi okostelefonok aránya, ami persze annak is az eredménye, hogy a fokozatos fejlesztések nem jelentettek hatalmas áttörést, így nem volt sok értelme minden évben beszerezni az éppen aktuális legújabb példányokat.

A gyártók igyekeznek több eltérő módon reagálni a módosult helyzetre, hogy visszatérjünk a korábban jellemző, nagyjából kétéves ciklusokhoz. Az Apple például egyszerre több komoly újítást is elérhetővé tett az iPhone X révén, ami sokakat ismét vásárlásra ösztönözhet (igaz, itt a magas ár visszatartó tényező lehet), míg mások speciális ajánlatokkal csábítják a felhasználókat. Ez utóbbiak közé tartozik a megvásárolt készülék nagyjából 1 évet követő becserélése, pontosabban ennek lehetősége, míg mások egy-másfél éves bérlési periódust követően teszik lehetővé a még újabb példányok beszerzését – ami persze azt követeli meg a felhasználóktól, hogy közel tökéletes állapotban őrizzék meg a bérelt példányokat.

Még nem tudjuk megjósolni, hogy sikerül-e visszatérni a korábbi állapothoz, a gyártók törekvése azonban egyértelmű, ők a maguk részéről minél rövidebb frissítési ciklusokat szeretnének látni. A vásárlók viszont egyre inkább a szoftveres frissítésben bíznak, ezáltal igyekeznek naprakészen tartani készülékeiket, hiszen ez további opciókat, jobb kompatibilitást, valamint a telefon eredeti funkcióinak esetleges kibővítését is jelentheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #7
    Nem a piac az érett, hanem a termék. Már nincs mit fejleszteni rajta.
  • Daditsx #6
    Nekem egy Ray-em van amin 4.0.4-es android van. Tökéletesen megfelel a célnak.
  • Tetsuo #5
    Én például kifejezetten utálom a frissítéseket. Kár, hogy nem lehet csak a biztonságra vonatkozó frissítéseket engedni, a többit negálni (ignorálni).
  • takysoft #4
    Mindhárom eddigi hozzászólás igaz szerintem.

    Olcsó szegmensben (illetve Samsungoknál) jellemzően kevés RAM-ot tesznek a telefonokba, így belassulnak hamar.
    De sok jó kínai rájött erre már. Xiaomi például nem spórlja ki a dolgokat. 40-50 ezres kategóriában is van 3GB.
    Egy jobb snapdragon 600-as is elég lesz nagyon sokáig.

    Elértük már azt a szintet, aminél sokkal jobb nem nagyon kell. Lassul a piac.
    Ha esetleg dokkólóra dugjuk a telefont, akkor minden megbáltozik majd. De az még a jövő. (MHL ennek az előfutára volt, de megdölgött. Az S8 meg a DeX visszahozta, de hogy marad-e, jó kérdés.)

    Majd amikor a laptopot is váltja a mobil... akkor lesz még egy rush.
  • Ender Wiggin #3
    A többi márkának nincs sznob-faktora, ami motíválná a gyakori cserét.
  • kvp #2
    Alapvetoen ha a bongeszo es a hasznalatban levo alkalmazasok (jellemzoen pl. facebook, messenger, google maps, youtube) mukodik, akkor az embereket nem erdekli, hogy mire is frissult es mire nem a telefonjuk. Csak mukodjon, most is meg x ido mulva is. Cserelni akkor kell ha vagy a hardver megy tonkre vagy a szoftverek mar nem tudnak frissulni.
  • Zombee #1
    Jobban fogalmazva: előnyben részesítenénk a szoftverfrissítéseket. Az Apple-nél viszonylag jó a helyzet, 1-1 készülék 3-4 iOS verziót is megkap (igaz, jelentős lassulás tapasztalható), de Androidon erősen változó, hardvertől is függ. Volt olyan középkategóriás Samsung-om, ami a 4.1.1-re kapott 4.1.2-t, és vége, a mostani meg 6.0-val jött ki, és még lesz rá Oreo. Igaz, főleg azért, mert amikor kijött, a 6.0 már messze nem az aktuális főverzió volt, csak gondolom, piacra kellett dobni már, és még a csúcsmodellek is döcögve kapták a Nougat-ot akkortájt, így csúnya lett volna, ha középkategóriás készüléken előbb van.

    A felhasználói app-ok frissítései erősen terhelik a hardvert, idén cseréltem egy 4,5 éves készüléket, elég lassú volt már. Bár használható, ez kétségtelen, minden futott rajta.