Berta Sándor

Az internet felerősíti a társadalmi egyenlőt­lenségeket

A digitális korszak világszerte előnyöket biztosíthat a gyermekeknek, de egyúttal komoly veszélyeket is rejt magában.

Az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (UNICEF) aktuális jelentésében azt írta, hogy az internet felerősíti a meglévő társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket, ezáltal folyamatosan nő a digitális szakadék. A digitalizálás a gyerekeknek világszerte egyszerre jelent esélyeket és kockázatokat, illetve veszélyeket.

Jelenleg háromból egy internetező 18 évesnél fiatalabb, ugyanakkor a 15 és 24 év közötti személyek 29 százalékának nincs internethozzáférése. Ez utóbbi elsősorban Afrikában és az arab államokban jellemző. Afrikában 5 fiatal közül 3 nem rendelkezik interneteléréssel, Európában ugyanez az arány 25-ből 1. Jelenleg világszerte 346 millió fiatalnak nincs internetkapcsolata. Azonban, ha egy gyermek tud csatlakozni a világhálóra, ott is veszélyek fenyegetik. Az internet ugyanis lehetővé teszi a fiatal lányok és fiúk szexuális kihasználását, ráadásul új utakat nyitott a gyermekkereskedelem előtt.


Ugyanakkor az internet különösen a távoli régiókban kiutat jelenthet a gyerekek és a fiatal felnőttek számára, akik a mindennapi szegénység, a krízishelyzetek elől akarnak elmenekülni. Mind ők, mind a tanáraik hozzáférhetnek a digitális könyvekhez. A digitális tanulás nagy segítséget jelent például az afganisztáni lányoknak, akik nem hagyhatják el az otthonaikat, miként a menekülttáborokban lévő gyermekeknek is, akik mobiltelefonon vagy számítógépen keresztül tanulhatnak.

A jelentés készítői kiemelték, hogy korábban soha nem volt ilyen könnyű a tudás megosztása és az együttműködés. Ugyanakkor szintén soha nem volt ennyire egyszerű gyermekpornográf anyagokat vagy más tiltott képeket és videókat előállítani, valamint terjeszteni. A gyerekek gyakran szembesülnek erőszakos vagy gyűlöletkeltő tartalmakkal, illetve akár ismeretlen személyekkel is kialakíthatnak potenciálisan veszélyes kapcsolatokat.

Anthony Lake, az UNICEF ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy a jövőben egyre több gyermek nő majd fel úgy, hogy csatlakozni fog a világhálóhoz és az határozza majd meg az életüket. Egy digitális világban kettős kihívás van, hiszen egyrészt mérsékelni kell a veszélyeket, másrészt minden gyerek számára növelni kell a világháló hasznosságát. A fiatalokat a digitális politika központi elemévé kell tenni és a termékekben is vissza kell tükröződniük az igényeiknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #3
    még a nevét se merte adni a "cikkhez", clickbait fos
  • kamionosjoe #2
    Szerintem csak gyorsan lefordították, aztán puff bele, lett amilyen lett.
  • molnibalage83 #1
    A cím rossz. Az Internet nem meglétes erősíti fel. Akkor lenne helyes a cím, ha arról szólna a történet, hogy van átlagkeresetű és nem átlageresetűá család és minkét helyen van net és ez növeli a különbséget.