Berta Sándor

A Sirinek még sokat kell tanulnia

Az Apple nem a termékek árára, hanem a beépíthető technológiákra összpontosít.

A kaliforniai óriáscég jelenleg a világ legértékesebb vállalata. Ebben komoly szerepe van Phil Schiller marketingvezetőnek. Az 57 éves menedzser 20 éve tölti be a pozíciót és többek között szerepet vállalt az iPhone fejlesztésében. A feladata az, hogy a társaságnak biztosítsa a menő imázst és vonzóvá tegye az új termékeket a vásárlók számára.

Schiller kijelentette, hogy amikor egy terméket elkezdenek fejleszteni, akkor nem a várható bevétel és a rajta elérhető nyereség az elsődleges, hanem az a kérdés, hogy milyen technológiákat építhetnek bele. Az iPhone X-ben például sok dolog teljesen új, ezek egyike a Face ID arcfelismerő rendszer. Ez a dolog csapódik le a végén a magasabb árban, de mindig megpróbálják a termékeket annyira megfizethetővé tenni, amennyire csak lehetséges. Az ár tekintetében ugyanakkor nincsenek felső határok. A marketingvezető hozzátette, hogy pont azért hoztak létre több termékből áló portfóliót az iPhone-ból, hogy a különböző vásárlói csoportoknak eltérő árszintű készülékeket kínálhassanak. Amíg régen csupán két típus volt elérhető, addig most már négy különböző méretben összesen öt iPhone-modell közül lehet választani.

A gyártó új területeken is megvetette a lábát, az egyik az okosórák piaca. Az Apple Watch készüléket két és fél évvel ezelőtt sok szakértő megmosolyogta, mostanra azonban fordult a helyzet. Schiller kifejtette, hogy az elmúlt években megvizsgálták, hogy miért vásárolják meg az emberek az óráikat. Az első számú indok egyértelműen a fitnesz és az egészség volt. Emiatt sok ilyen funkcióval bővítették ki a készüléküket és ez növekvő értékesítési számokat eredményezett. A menedzser az új hibridórákat, amelyek a klasszikus karórákat ötvözik az okosfunkciókkal, nem igazán tekinti konkurenciának. Hangsúlyozta, nem igazán gondolkodnak sokat a vetélytársaikon, sokkal inkább arra fókuszálnak, hogy mit hozhatnak ki a saját termékükből.

A marketingvezető az elmúlt hetek szoftveres hibáival kapcsolatban közölte, hogy ezek a dolgok egyértelműen nem voltak a legjobb munkáik. Amennyiben hibáznak, akkor őszintéknek kell lenniük, el kell fogadniuk a tényeket és elnézést kell kérniük az ügyfeleiktől. Az ilyen hibák ugyanis nem azok a dolgok, amiket az emberek várnak tőlük, illetve amiket ők várnak el maguktól. Sok tennivalójuk van még a Siri esetében is, a szoftverrel nem lehetségesek például a valódi beszélgetések. Keményen dolgoznak azon, hogy a szoftver megértse a természetes beszédet, így nem kell majd senkinek különleges parancsokat megtanulnia. Sokat fektetnek be a területen, de a beszédvezérlés esetében még az út elején vannak.

Emellett az Apple nagy reményeket fűz a kiterjesztett valósághoz (AR). Schillernek meggyőződése, hogy a technológiával jóval több valósítható meg annál, mint ami látható volt például Pokémon Go esetében tavaly. Úgy vélte, hogy az AR mindent megváltoztathat: azt, ahogy a felhasználók játszhatnak vagy tanulhatnak, de akár azt is, ahogy az alkalmazásokat használják a mindennapokban vagy ahogy a tanítás zajlik az iskolákban. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik ágazatban ér majd el áttörést a kiterjesztett valóság. Az üzletember ezzel kapcsolatban példaként hozta fel, hogy senki sem látta azt sem előre, hogy egyszer majd lesz egy AirBnB, egy Instagram vagy egy Uber. Ilyen dolgokat lehetetlen előrejelezni, de hiszik, hogy az AR nem csupán egy vagy kettő, hanem mindegyik kategóriában valamit meg fog változtatni.

Schiller az Apple autóterveivel kapcsolatos értesüléseket nem kommentálta, csupán annyit mondott, hogy vigyázniuk kell arra, ne csináljanak túl sok dolgot egyszerre. A rajongók, a részvényesek, a média, tehát majdnem az egész világ azt akarja, hogy sok dologgal foglalkozzanak. Ez egy komoly egyensúlyozási feladat, el kell dönteniük, hogy mit akarnak tenni és mit nem. A menedzser - akinek a belső beceneve Dr. No, mert az egyeztetéseken általában nemet mond az új ötletekre - töretlenül hisz az okostelefonokban. Rámutatott, hogy az Apple tíz éve van jelen a piacon és biztos abban, hogy még 10 vagy 20 évig maradni is fog. Valamikor majd - talán - lesz egy olyan eszköz, amely képes lesz kiváltani az okostelefont, de annak megjelenése időbe telik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    (ezért kell xiaomit venni)
  • ugh #3
    "A kaliforniai óriáscég jelenleg a világ legértékesebb vállalata. "
    LOFASZT!!
  • Cat #2
    Egy vállalat menedzsmentjének elsődleges feladata nem a fogyasztóknak való megfelelés, hanem a tulajdonosok vagyonának növelése. A részvényesek valószínűleg nagyon is egyetértenek azzal, hogy az elérhető lehető legnagyobb profitot realizálja minden termékén az Apple. Ha nem így tenne a menedzsment, akkor idővel kirúgnák őket.
  • tom_pika #1
    "...mindig megpróbálják a termékeket annyira megfizethetővé tenni, amennyire csak lehetséges..."

    Mitől a legértékesebb vállalat? Attól, hogy az extra pofit miatt hatalmas bevételei vannak. Szóval helyesen nem 'amennyire csak lehetséges', hanem 'amennyit még vélhetőleg ki fog fizetni a beetetett felhasználó'.