Ötvös Tibor

30 órányi kalandot kínál a God of War

25-35 órányi kalandot kínál majd az új God of War.

Ha a Sony bármilyen rendezvényt tart, arról természetesen Kratos sem maradhat távol, még ha csak említés szintjén is jelenik meg. A PlayStation Experience 2017-en ugyan nem volt jelen mozgóképes formában a God of War új fejezete, de a prezentáción azért így is szóba került a program. Cory Barlog elmondása szerint a God of War 25-35 órányi kalandot kínál majd, ami egyébként kimondottan szép szám egy szóló kampányra építő akciójátéktól.

Évek teltek el azóta, hogy Kratos leszámolt Olimposz isteneivel és békében éldegél fia oldalán a norvég havas tájakon. Miután elég sok tapasztalatot szedett össze túlélésből, így szeretné mindezt átadni utódjának, Atreusnak is. Azonban az északi mondavilág istenei nem nézik jó szemmel, hogy a közelükben egy ilyen isten-pusztító ember tanyázik, így rátámadnak. Ezzel ki is vívják Kratos haragját. A God of War feltehetően jövőre jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!