Gyurkity Péter

Az előlapot lefedő OLED lesz a divat jövőre

Az idei csúcstelefonok után a piac akár egyharmada is ezt a kivitelt részesítheti előnyben.

Az Apple és a Samsung bemutatóin ősszel már láthattuk, hogyan alakul ki a 2017-es divathullám, hiszen mindkét cég a nagy, olykor a teljes előlapot lefedő OLED-paneleket részesítette előnyben – az Apple ráadásul most először alkalmazta a technológiát. Példájukat több gyártó is követte, jövőre azonban még jobban felerősödhet a trend.

A DigiTimes előrejelzése szerint (amely többnyire saját forrásokra épül) 2018 során már a teljes piac akár 30 százaléka ilyen és ehhez nagyon hasonló megoldásokból állhat, hiszen a jelentősebb panelgyártók már most gőzerővel dolgoznak az ehhez szükséges utánpótlás biztosításán. Jellemző példa, hogy a BOE egy 6,18 hüvelykes AMOLED-kijelző sorozatgyártásának felfuttatását tervezi, amely a 2992 x 1440 pixel felbontást támogatná, ezt pedig már a jövő év elején több kínai gyártó is beépítené saját telefonjaiba. Az AUO a maga részéről a 18:9-es képátlónak megfelelő, teljes előlapos TFT LCD-paneleket részesítené előnyben, 2018 első felében már a gyártás java részét ezek tennék ki.


A SHARP Aquos S2 előlapjának 87 százalékát foglalja el a kijelző

A teljes előlapot lefedő változatok iránt a cég több kliense is érdeklődik, ezért a sorozatgyártás rövid időn belül elkezdődik, ez tehát szintén a 2018 eleji felfuttatást vetíti előre. Némi késlekedést is felfedezhetünk itt, hiszen az Innolux az említett modellek gyártását jövőre tolta át, ez szerintük jobban illeszkedik partnereik (vásárlóik) saját menetrendjeihez, míg a teljes piacot illetően ezek a kijelzők akár 30 százalékos részesedést is elérhetnek a 2018-ban leszállított okostelefonoknál. A nagyobb gyártók mindegyike (a Samsung, az Apple, a Huawei, a Xiaomi, valamint a Vivo és az Oppo) készül ilyen telefonok bemutatására, a verseny tehát nagyon szoros lesz.

A kínai gyártók közül a Huawei akár négy ilyen típusról is leránthatja majd a leplet, míg a másik három kínai vetélytárs két-két hasonló megoldást mutatna be jövőre. A Sony szintén két ilyen új Xperia modellel tervezi követni a divatot, mégpedig igencsak erős hardverrel. Utóbbiról érdekes módon egy grúz portál számolt be, olyan renderképeket osztottak meg a nyilvánossággal, amelyek állításuk szerint a gyártó saját előzetes vázlatai alapján készültek el, így jó eséllyel a valóságot tükrözik majd, amikor a készülékek megjelennek a piacon. Két eltérő modell bukkan itt fel, ezek egyike (a sarkainál kevésbé lekerekített példány) pedig kifejezetten csúcskategóriás telefon lenne, nagy kijelzővel, fényes fekete hátlappal, iker-hangszórókkal, hátoldali iker-kamerával, a Snapdragon 845 chippel, valamint 6 GB memóriával és egy 128 GB-os belső tárolóval. Az ujjlenyomat-olvasó már a kijelzőbe kerülhet be, amire persze ma még nem vehetünk mérget.


A másik változat szintén megkapja az előlapi iker-hangszórókat, amelyek minden bizonnyal kellő minőségű hangzást biztosítanak majd. A hátoldalon itt is egy iker-kamera kapna helyet, az ujjlenyomat-olvasó viszont egy hagyományos modell lenne, szintén a készülék hátlapján. A többi hardveres részletet itt még nem ismerjük, és bár a fentieket egyelőre senki nem tudja megerősíteni (vagy éppen kategorikusan cáfolni), a forrás már korábban is megszellőztetett hasonló előzeteseket, így van némi esély ezek utólagos visszaigazolására. A két telefon valamikor az első félév folyamán jelenne meg, ahogy azt a Snapdragon 845 chip hivatalos bemutatója kapcsán már (több gyártó vonatkozásában is) valószínűsítettük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #11
    LCD-nek nem hátránya hanem előnye hogy van háttérfény mert funkcionálissá tehető, pl. autosztereo display.

    Pl célzott háttérfény 1/10 fogyasztás , utána erre még rájön 1/3 fogyasztás gyártástechnológiából:

    https://www.researchgate.net/profile/Hui_Hsiung_Lin/publication/26716851_Dye-less_color_filter_fabricated_by_roll-to-roll_imprinting_for_liquid_crystal_display_applications/links/5440fccb0cf2a6a049a38c0e/Dye-less-color-filter-fabricated-by-roll-to-roll-imprinting-for-liquid-crystal-display-applications.pdf

    oled meg szimpla e-waste 2 év haladékkal.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.12.12. 17:34:50
  • Sir Cryalot #10
    Passziv címzést nem használ senki.


    "Az oled hatalmas elonye, hogy nem kell bele hattervilagitas, tehat vekonyabb es picivel kevesebbet is fogyaszt. Hatalmas hatranya, hogy a technologiabol adodoan beeg, amit szoftverbol lehetne kompenzalni ha megerne anyagilag ezzel foglalkozni."

    egyik fele a nagyobb kamu mint a másik, az LCD még lejjebb fog menni vagy 3x 5x 10x is, OLEdnek nincs hova lejjebb menni. 2. felét inkább ne is erőltessük.

  • Sir Cryalot #9
    és erre most mi szükség volt ?

    LCD-nek az LCD az csak a modulator része , a háttérfény pont olyan fontos , SŐT .

    Az ips sem folyik szét .

    Ja hogy még mindig azon esünk hanyatt hogy valódi LED meg nem valódi, beszarás....
  • takysoft #8
    No, akkor próbálom kicsit eloszlatni a zavarodottságot.

    LCD: Folyadékkristályos technológia. (liquid crystal display)
    Ilyen van pl a számológépedben.

    TFT: thin film transistor. minden pixelhez tartozik egy külön tranzisztor. Úgy is hívják, hogy "active matrix".
    A különbség kb olyan, hogy mikor mozgatod az egérkurzort, akkor aktív mátrix kijelzőnél látod kozgás közben. passzív mátrixosnál eltűnik, majd később megjelenik ott, ahol lennie kell. Lassabb. Minden LCD, amit számítógép vagy mobil kijelzőként láthatsz, az biztosan TFT.

    És ezeken belül van még vagy ezerféle technológia. A sima TN paneltől, a VA panelen át egészen az IPS-ig ezek mind LCD TFT panelek.

    A LED az nem. (és itt most egy percre feledkezzünk meg arról, hogy sok gyártó készített "LED"-es monitor és tévét 3-5 éve, de azokban csak a háttérvilágítás LEDes, a panel jellemzően továbbra is TN vagy VA vagy IPS (ergo TFT LCD is egyben))

    A valódi LED technológia az más. Az NEM folyadékkristályos. nincs benne folyadék. Ha megnyomod a kijelzőt, nem folyik szét benne semmi.
    Ebből jellemzően az OLED technológia kezd elterjedni, ami organikus komponensekből készül (a szokásos szilikon vagy germániummal szemben), ami a TFT-vel ellentétben műanyagra is nyomtatható, nem csak üvegre. Szóval akár hajlítható is.

    Az OLED-nek sokkal szebbek a feketéi, és a kontrasztaránya konkrétan végtelen. A technológiájától függően a fehér lehet kicsit sárgás vagy kékes, de a mai kijelzőknél már jellemzően szép. A színhűsége is remek, eléri az eddigi legjobb IPS színhűségét, és a kontrasztarány miatt meg is előzi azt.

    Az előállítása egyelőre kicsit drága, de ez ugye változni fog a jövőben.
    A képfrissítése kicsit lassú, szóval a 144hz-es UHD gamer OLED monitor még nincs a sarkon, és tudomásom szerint adaptív szinkronizálás sincs még OLED kijelzős (se freesync, se G-sync)

    A probléma az aktuális OLED-del, (szintén a Samsung AMOLED-jével, és az LG POLED-jével), hogy beégnek.

    Ahogy a kolléga írta is, ezt szoftveresen oldják meg egyelőre. A telefon fogja a kis kijelzőikonokat (töltöttség, üzenetek, idő) és picit mozgatja oldalra és fel-le. Alig észrevehetően persze. Csak annyira, hogy ne égjen be.

    De monitornak ez így még nem jó. Ott túl sokszor van ugyanaz a panelen sokáig.

    Telefonba ellenben teljesen jó :)

    Hogy a cikkre is reagáljak: Januárban, max februárban jön a Redmi 5. Várhatóan világbajnok áron persze. Onnantól nem nagyon lehet majd eladni másfélét. (a tömegeknek persze)


    Törés VS karcolódás.
    Örök kérdés, mert ami kevésbé karcolódik, az jellemzően jobban törik. (ezért is lenne gond a zafírüveggel is, ami ugyan még kevésbé karcolódik... valamivel törékenyebb.)

    A Piac minden esetre a gorilla glass környékén találta meg a középutat. Nem nagyon hiszem, hogy ennél karcolódóbb felület elterjedne. A Lexan-t nem ismerem, majd utánaolvasok. De ha karcosabb, nem hiszem, hogy sikere lesz.

    Legtöbbünk azért nem szokta összetörni a telefon kijelzőjét :D
  • ToxiMaxi #7
    Olednek két nagy változata van a PMOLED és a jobban ismert AMOLED tehát aktív vagy passzív mátrix hajtja meg őket. A TFT tulajdonképpen a gyártási folyamat de a köznyelvben az LCD kijelzőkhöz kapcsolják.
  • szucsy89 #6
    Rengeteg ilyen tok van már, nem tudom hol éltél az elmúlt 3-4 évben. :)
  • kvp #5
    Letezik olyan hogy oled, meg lcd es mindket valtozatbol letezik tft es passziv matrixos is. (igen oled-bol is) Igazabol az embereket joreszt csak a szines, nagyfelbontasu oled es lcd erdekli, amibol az oled gyarthato olcsobban azonos gyartasi kapacitas mellett.

    Az oled hatalmas elonye, hogy nem kell bele hattervilagitas, tehat vekonyabb es picivel kevesebbet is fogyaszt. Hatalmas hatranya, hogy a technologiabol adodoan beeg, amit szoftverbol lehetne kompenzalni ha megerne anyagilag ezzel foglalkozni.

    A teljes elolapos kijelzo nem jelent feltetlen torekenyebb telefont. Csak uveg helyett polikarbonat (pl. lexan) elolap kellene a keszulekekre. Erre raragasztva az oled kijelot meg stabilabb is lesz a keszulek, mert birja ha hajlik. A lexan nagy elonye, hogy nehez eltorni, hatranya hogy konnyen karcolodik. Szerintem inkabb legyen karcos a telefonom, mint torott, szoval most is lexan elolapos van es ha mar nagyon karcos, akkor rakok ra uj vedofoliat. (ha uveg lenne naponta-ketnaponta torne pokhalosra)
  • Cat #4
    Évek óta vannak ilyenek.
  • KisKZ #3
    Ez a képernyő szerintem a védemel szempontjából megkívánja a telefon tokot.
    Viszont ha tokban van a telefon, akkor a hátlapi ujjlenyomat olvasó??
    Vagy erre kivágott, felkészített tokok is fognak érkezni?
  • ZenMillitia #2
    juj de jo oled veszeeeeek hihihihi