Berta Sándor

A kerteket is felügyelné az Amazon

Ötletük szerint a felhasználók veteményeseiről készült fotókból megmondják, hogy melyik terményt ideje leszedni, és mit lehet belőle főzni.

Úgy tűnik, hogy az óriáscég ötleteinek tárháza kimeríthetetlen. A kereskedelmi cég egy olyan szabadalmat nyújtott be az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO), amelyben egy a gyümölcs- és zöldségtermesztéssel kapcsolatban ajánlásokat megfogalmazó rendszer szerepel. E folyamat során nagy szerepük lenne a felhasználók kertjeiről készített digitális felvételeknek.


Amennyiben a szabadalomból a jövőben szolgáltatás alakul ki, úgy az egyrészt a szükséges időben figyelmeztethetné az embereket például a zöldségek és a gyümölcsök leszedésére, másrészt egyúttal recepteket is ajánlhatna a figyelmükbe. Így például felsorolhatná, hogy a leszedett paradicsomhoz és uborkához célszerű megvásárolni a paprikát, a fetasajtot és az olívaolajat. Az utóbbiak vagyis a hiányzó alapanyagok közvetlen internetes beszerzésével kapcsolatban a szolgáltatás tippeket adhat.

A rendszer a felhasználók által a kertjeikről készített, majd a vállalat szervére feltöltött digitális fotók alapján ellenőrizné és elemezné, hogy az adott zöldség vagy gyümölcs mikor érett és szedhető le. Ehhez természetesen az is kell, hogy a használt szoftver felismerje az adott zöldségeket és gyümölcsöket, valamint azt is, hogy azok már érettek-e vagy még nem. A program arról is képes lesz tájékoztatni a felhasználókat, hogy melyek azok a tárgyak vagy növények, amelyek akadályozzák a többi növekedését, fejlődését vagy melyek adhatnak árnyékot azoknak. A megoldás hasznos lehet majd nem csupán a kis- és a hobbitermelők, hanem a gyümölcsösöket és az üvegházakat fenntartók, illetve a gazdálkodók számára is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #5
    "biztosan megmondják ránézésre a dinnyéről hogy érett-e"

    Nem csak az érettséget, hanem a mennyiséget is meg lehet mondani fotók alapján. Magyarországon is így történik, a várható terméshozamokat légifotók alapján közli a Földművelésügyi Minisztérium, és ez alapján készülnek a piaci becslések is, sőt, a tőzsdei árfolyamokat is ezek alakítják.
  • Skylake #4
    Gondolom aki veszi a fáradtságot arra, hogy kiskertet ápoljon, valószínűleg fontosnak tartja, hogy alapszinten értsen a kertészkedéshez. Ebbe az ilyen elképesztő rocket science tényezők is benne vannak, mint annak megállapítása, hogy például a karalábé vagy a répa jó -e már.

    Technológiai szingularitásba mindjárt, néhány sebezhetőséget még becsukó boldog világunk számára azonban mély fájdalom, hogy a fentiek eldöntését egyébként az ilyen, ma már minimális, szalonnával és pálesszal működtetett, nagyon lassú CPU-val, és 150 szavas szókészlettel (RAM) rendelkező szénalapú életformák, mint például a mindigseggrészeg Jóóózsi bácsik is képesek teljesíteni. Pedig legtöbbjük első látásra nem annyira okos, mint egy frissen üzembe helyezett Amazon Echo!

    Ha jól jön ki a dolog a számunkra, akkor rövidesen olyan emberi tényezők menedzselése is átadható gépi rendszereknek, és persze-persze a mögöttük álló piaci szervezeteknek, mint mondjuk az erectio. Nem lesz majd könnyű megítélni ebben a csodás techno-korban nyilván, hogy az erectalt penis-re fel lehet e húzni sikeresen a gumianyagból készült kiegészítőt. De majd ebben segít nekünk az Amazon vagy a Google, netán a Facebook. Neurális számítógépünkön futó applikációjuk segítségével jelezni fogja, ha a penis már van megfelelően erectalt állapotban e folyamat végrehajtásához. Röhejes, mi? Körülbelül ennyire érzem a fenti találmányt relevánsnak.
  • Elmin #3
    "Megmondják", persze ha nem sikerül eltalálniuk akkor te vagy a hibás, mert rosszul fényképezted. :)
  • Tetsuo #2
    Az angolszász "gasztronómiából", gyümölcs- és zöldségtermesztésből indulnak ki.
  • barret #1
    Majd biztosan megmondják ránézésre a dinnyéről hogy érett-e? Nagy az isten állatkertje!