Szekeres Viktor

Remek lett A hentes, a kurva és a félszemű új előzetese

Magyar előzetest kapott Szász János új filmje.

Szász János új filmje, A hentes, a kurva és a félszemű végre magyar előzetest is kapott a nemzetközi trailer után. A Gryllus Dorka, Nagy Zsolt és Hegedűs D. Géza főszereplésével készített alkotás a genti filmfesztiválon debütált októberben, a magyar mozis premierre pedig január 25-én fog sor kerülni.


A film a húszas évek hírhedt bűncselekményének történetét dolgozza fel: Léderer Gusztáv egykori csendőr prostitúcióra kényszerítette feleségét, Schwartz Micit, egészen pontosan hagyta, hogy pénzért lefeküdjön a tehetős hentessel, Kodelka Ferenccel. Aztán amikor a pénz már nem volt elég, úgy döntöttek, hogy elteszik láb alól Kodelkát.

A hivatalos szinopszis mindezt így írja le: "A jómódú HENTES kiskirályként él az első világháború utáni Magyarországon. Egy nap régi üzlettársa, a kegyvesztett FÉLSZEMŰ csendőrtiszt egy nővel menekül a falujába. Az idegen asszony jelenléte feltüzeli a mészárszék életunt tulajdonosát, aki munkát ad mindkettőjüknek. Amikor a nőről kiderül, hogy Pesten K*RVA volt, a hentes pénzzel próbálja megvenni szerelmét. A pár belemegy a játékba és veszélyes alkudozás veszi kezdetét: egyikük sem tudhatja, ki fog hátba szúrni kit, ha végül eljön az elszámolás ideje. Szász János új filmjének forgatókönyvét Bodzsár Márk (Isteni műszak) közreműködésével írta. A cselekmény fő helyszínei, a mészárszék, a húsüzem és a bordélyház egyedi látványát Valcz Gábor (Moszkva tér, Isteni műszak, Swing) tervezte. A hentes, a k*rva és a félszemű operatőre Máthé Tibor volt, aki korábban már együtt dolgozott Szásszal a Woyzeck és a Witman fiúk című nagy sikerű alkotásokon."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!