Ötvös Tibor

Két napig ingyenes az MDK

Újabb klasszikus érhető el teljesen ingyen a Good Old Games oldalán.

A Shiny Entertainment 1997-ben úgy döntött, hogy az addig már jól bejáratott Earthworm Jim franchise mellett ideje lenne egy másik IP-t is útjára indtani, de persze a saját stílusukban - azaz humorral bőven megfűszerezve és pörgős játékmenettel megáldva. Ez lett az MDK (Murder, Death, Kill), mely hatalmasat robbant, köszönhetően egyedi világának és nagyon humoros és gyors játékmenetének. A folytatás szintén pazar lett, benne akkor már három irányítható hőssel. Ma azonban a Good Old Games ingyenesen elérhetővé tette az első fejezetet, így akinek anno kimaradt, mindenképpen érdemes letöltenie.

Az MDK hivatalos szinopszisa a következő: Dr. Fluke Hawkins, az őrült tudós mindig is hitt az idegenek létezésében, de munkatársai kinevették, így szégyenében és egyben rossz érzéstől vezérelve kiköltözött az űrbe, ahová magával vitte hűséges alkalmazottját, a fiatal Kurt Hecticet is. Számos zseniális találmánya született itt, úgy mint a különleges kémruha, illetve Bones, a hatlábú, intelligens robotkutya. A professzor félelmei beigazolódnak, az ellenséges lények öt hatalmas bányagéppel érkeznek bolygónkra, hogy mindent felégessenek maguk után. A különleges védelmet nyújtó ruha éppen Kurt mérete, így ő tér vissza a Földre, hogy megküzdjön Gunter Gluttal és seregével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #4
    Lökd már át légyszi ;)
    Utoljára szerkesztette: Jawarider, 2017.12.02. 00:12:09
  • TSImike #3
    Már "meg is vettem" :)
  • Ender Wiggin #2
    Ráférne egy felújítás...
  • skorpio7 #1
    20 éve volt már? ... nagyon telik az idő és el sem hiszem hogy annó ezzel játszottam még. :)