Berta Sándor

24 000 Volvót vesz az Uber

A két cég kiépíti a stratégiai partneri kapcsolatát.

A svéd gyártó 2019 és 2021 között összesen 24 000 darab autót fog szállítani a közösségi utazásmegosztónak. Erről a két fél képviselői keretszerződést írtak alá. A leszállítandó járművek a Volvo teljesen moduláris, saját fejlesztésű, Scalable Product Architecture (SPA) nevű megoldásán alapulnak, amelyre a 90-es sorozat tagjai és az XC60 is épülnek. A megállapodás erősíti a Volvo és az Uber között 2016 augusztusa óta létező stratégiai partneri kapcsolatot, egyúttal új fejezetet jelent az autógyártó és a technológiai vállalkozás együttműködésében.

Hakan Samuelsson, a Volvo elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy az önállóan közlekedő gépkocsikat kínáló szolgáltatók számára ők szeretnének lenni az elsődleges választás. A most megkötött egyezség kiváló példája ennek a stratégiának. Jeff Miller, az Uber illetékes vezetője pedig kiemelte, hogy az új megegyezéssel fontos lépést tettek a sorozatban gyártott önállóan közlekedő autók felé.

A közösségi utazásmegosztónak szállított XC90-es modellt az Uber munkatársaival közösen fejlesztették ki a Volvo mérnökei és felszerelték az összes szükséges biztonsági és egyéb rendszerrel, amelyek szükségesek az autonóm vezetéshez. Az Uber mindezeket kiegészítette a saját technikájával.

A Bloomberg rámutatott, hogy az amerikai kereskedőknél a Volvo XC90-es modellje 46 900 dollárba kerül.

Az már tavaly augusztusban ismertté vált, hogy vezető nélküli járműveket szeretne az Uber, amely a Volvo átépített modelljeit választotta ki. A két fél közösen 300 millió dollárt fektetett be a projektbe. A Volvo 2016 végéig 100 darab XC90 típusú járművet szállított le a közösségi utazásmegosztó platformnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ClassicR #7
    Nem mondod... Az megvan, hogy az Uber egy cég?
  • NEXUS6 #6
    Gyak az űber az eddigi tevékenységének marketingjére alapozva lehet, hogy megcsinálja a világ első önvezérlő villanytaxi vállalatát 100 emberrel.

    Mondjuk az egész nem igazán erről szólt kezdetekben. ;)
  • gosub #5
    A valódi oka az uber önvezető autókba való befektetésének természetesen a pénz és profit. Elsősorban kevesebbet kell adózni. Mivel így akár olcsóbb is lehet a viteldíj a kuncsaftok jó része élni fog ezzel.
  • paragic #4
    "Azt gondolom, hogy a mai felgyorsult és túlbiztosított világunkban a nagy átlag számára az autóvezetés az utolsó olyan tevékenység, ahol 100 %-ban figyelni kell, ott kell lenni fejben. Mert egy kis hiba is végzetes lehet."

    Ez igaz a megszakításos közösülésre is
  • Sequoyah #3
    Egyebkent amikor napi tobb 10 kilometert ingazik valaki naponta autopalyan es nagyvarosi dugokban vagy kis utcacsakakban, megkuzdve az elsobbsegert, sokszor balesetveszelyes szituaciokban, akkor nem biztos hogy annyira elvezi az ember a vezetest:D En orulnek egy autopilotnak az automban, hogy hasznosan eltolthessem az ingazas soran elvesztett idot, es nagyban csokkentsem a balesetek kockazatat. Aztan hetvegen enyem a kormany:)
  • Sequoyah #2
    Nem hiszem, hogy a mi eletunkben be lenne tiltva a manualis vezetes. Egyszeruen tul nagy tarsadalmi ellenallas varhato egy ilyen lepestol. Nagyobb mint az alkoholtilalom eseten, pedig abbol is mi lett...
    Sokkal valoszinubbnek tartom, hogy egymas mellett fognak sokaig mukodni az ember vezette autok es az onvezeto autok. Aztan elobb utobb felno egy olyan generacio, ami szamara az onvezeto auto a normalis, es egyaltalan nem latnak fantaziat a vezetesben, hiszen mar teljesen idegen lesz toluk. Csak ugy, ahogy a lovaglas is kihalt a kozlekedesbol, pedig ha 100 evvel ezelott kerdeztel volna korbe, biztos sok-sok olyan embert talaltal volna, akik imadtak a lovaglast, es felhaborodtak volna, ha betiltjak. De nem kellett betiltani, kihalt magatol.

    Majd 100 ev mulva, amikor mar a mai autoszereto generaciobol senki sem fog elni, ez is ki fog halni. Es az akkori emberek ezt semmiben sem erzik bajnak, ahogy mi sem sirjuk vissza a lovakat az utakra.
  • bundasjezus #1
    Ambivalens a viszonyom az önvezető autókkal kapcsolatban.

    Egyrészt ellenzem őket, mert én például nagyon szeretek vezetni. Élvezem a gyorsulást, azt hogy uralom a gépet. Zene füleimnek az éneklő kipufogó hangja. Azt gondolom, hogy a mai felgyorsult és túlbiztosított világunkban a nagy átlag számára az autóvezetés az utolsó olyan tevékenység, ahol 100 %-ban figyelni kell, ott kell lenni fejben. Mert egy kis hiba is végzetes lehet. A vezetés, a forgalomban való részvétel hatalmas felelősséget jelent számunkra, mégha ez nem is tudatosul mindig bennünk. Ettől a felelősségtől is megfoszt minket az önvezetés. És ezt nem tartom jónak.

    Másrészt viszont be kell látnom azt, hogy sokkal többen vezetnek, mint ahányan valójában ténylegesen alkalmasak egy autó vezetésére. Sok sofőrt már most is az autó vezet és nem fordítva. Görcsösen kapaszkodnak a kormányba, jobbra-balra ténferegnek a sávon belül, láthatóan nem urai az autónak. Sokáig azt hittem, hogy normálisabb képzéssel jobb sofőröket lehetne az utakra engedni. Ma már nem hiszem ezt. Az okostelefonok elterjedésével számtalanszor látom, hogy sokan a telefont nyomogatják vezetés közben. Az én szememben ez az ittas vezetéssel egy kategóriába esik. Ha már a vezetés idejére sem képesek az emberek a facebook meg a messenger b*sztatása nélkül meglenni, akkor tényleg jöjjenek inkább az önvezető autók.