Berta Sándor

A teheneket is összekötné a Huawei

Mindent szenzorokkal terítene be a kínai cég, melyeket mobilhálózatra csatlakoztatna és így közölnék az általuk mért jellemzőket.

Ken Hu, a Huawei elnökhelyettese és egyik vezérigazgatója nyitotta meg Londonban a Mobile Broadband Forum 2017 nevű rendezvényt. A menedzser érdekes választ adott arra a kérdésre, hogy vajon hol található a következő egymilliárd mobilfelhasználó. Nos, szerinte ezt az előfizetői tömeget nem az emberek között, hanem a dolgok és az állatok, például a szarvasmarhák között kell keresni.

Több szolgáltató és gyártó esetében is az úgynevezett piaci penetráció már meghaladta a 100 százalékot, ez azt jelenti, hogy már minden ügyfélnek van legalább egy készüléke és/vagy mobiltelefon előfizetése. A fejlett országokban már komoly növekedés nem várható, emiatt merült fel az, hogy új piacok után kell nézni. A tehenekre rögzített szenzorok, amelyek a dolgok internetéhez kapcsolódnak és például képesek elküldeni a helyzetüket, illetve az általuk mért különböző jellemzőket a gazdáknak, hatékonyabbá és nyereségesebbé tehetik a termelést. A cég számításai szerint a kínai gazdák évente további 420 dollárt kereshetnek és 50 százalékkal nagyobb nyereséget könyvelhetnek el egy hálózatba kötött szarvasmarhával, mint egy az internetre nem csatlakozó állattal.

Bármennyire furcsának is tűnhet a Huawei ötlete, a mobilszolgáltatók számára az elérhető állatok mennyisége miatt bőven megérné az üzlet. Ken Hu évente és ügyfelenként átlagosan 10 dollárral számolt. Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt 100-100 millió, Brazíliában 200 millió szarvasmarha van, míg globálisan egymilliárd. Mindez 10 milliárd dolláros plusz bevételt jelenthet. Amennyiben további eszközökre és állatokra is kiterjesztik a dolgok internetét, úgy végképp hatalmas új piacokra tehetnek szert a mobilszolgáltatók. Ken Hu például 20 millió áruszállító konténert, 100 millió új kerékpárt, 300 millió utcai LED-lámpát és 1,8 milliárd okosvízórát említett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DanielGray #2
    Nem rossz,nem rossz.:) Én egy okos barátnőt is el tudok képzelni.:) A telefonomon tudnám vezérelni.Okostelefon-alkalmazások között lehetne turkálni.Ne kiabálj,mosolyogj,cummshot,stb.Cibercuki.:)
  • takysoft #1
    Az okosvízórát sokkal inkább preferálnám, mint az cyberteheneket :D