Berta Sándor

A brit áramhálózatba akart betörni Oroszország

Moszkva a Brexitről szóló népszavazást is befolyásolni akarta.

Ciaran Martin, a Government Communications Headquarters (GCHQ) titkosszolgálathoz tartozó National Cyber Security Centre vezetője elmondta, hogy Oroszország betört a brit áramellátásba. Az oroszok célpontjai voltak még a nagy szigetországi távközlési cégek és számos sajtóorgánum is. Az utóbbiak esetében sikerült is néhány honlapot megbénítani. Az Oroszország által támogatott hackerek megpróbáltak észrevétlenül betörni az áramhálózatba, majd várni ott és csak később kárt okozni. A szakember konkrét részleteket nem árulhatott el, de megerősítette, hogy a regisztrált támadásokra tavaly került sor.

A The Times és a The Guardian szerint Moszkva a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésével, vagyis a Brexittel kapcsolatos népszavazást is befolyásolni akarta, különösen a Twitteren jelentek meg EU-kritikus és Brexit-párti bejegyzések. A The Times a Swansea és a Berkeley Egyetem vizsgálataira hivatkozott, amelyek alapján több mint 150 000 felhasználó mindössze 48 óra alatt 45 000 tweetet hozott nyilvánosságra, melyek mindegyike a népszavazással foglalkozott. A tevékenység június 23-án (a népszavazás napján) és 24-én volt a legerősebb. A fiókok korábban naponta kevesebb, mint 1000 tweetet jelentettek meg, majd június 24-én 39 000 darabot, ezután pedig ismét gyakorlatilag teljesen elnémultak.

A londoni City Egyetem tudósai pedig felfedeztek egy 13 493 Twitter-fiókból álló hálózatot, amely 65 000 tweetet hozott nyilvánosságra a Brexit-népszavazással kapcsolatban. Ezek a fiókok korábban teljesen inaktívak voltak és részben Nagy-Britanniából üzemeltek. A The Times szerint azonban nagyon sok jel mutat arra, hogy valójában orosz fiókokról volt szó. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói kimutatták azt is, hogy a Twitter-fiókok közül 419 foglalkozott kifejezetten a Brexittel. Laura Cram, az egyetem professzora azt nyilatkozta, hogy ezek a fiókok összesen 3468 üzenetet hoztak nyilvánosságra a Brexittel kapcsolatban. A legtöbb üzenetet a népszavazás után írták le, a tartalmak nagyon kaotikusak voltak és nem igazán a Brexitre vonatkoztak.

A projektben elsősorban botok vettek részt. Gyakori volt, hogy a fiókok egymással kapcsolatban álltak, sőt, egymástól is idéztek. De voltak olyan botok is, amelyeknél néha beavatkozott egy ember, azonban ez volt a ritkább eset. Ezenkívül akadtak trollok is, akik különböző neveken több fiókot üzemeltettek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZenMillitia #1
    ez kamu, Killeryi neni probalja huzogatni az oroszokat