MTI

A NAV szerint 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul a Mall.hu

Országos akciót hajtottak végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyonvisszaszerzési Hivatalával együttműködve, hogy felszámoljanak egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet, amely 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul. Az akció során, melyben több százan vettek részt, mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak - közölte a NAV. A Mall.hu internetes áruház, amelynek telephelyét szintén ellenőrizték, közölte: valótlan az az állítás, hogy büntetőügyben érintettek.

A NAV közleménye szerint két napon át mintegy ötszáz pénzügyi nyomozó, ötven adórevizor, száz pénzügyőr, és a NAV informatikai és pénzmosás elleni szakemberei dolgoztak kétszázharminc helyszínen, a bűnszervezethez tartozó cégcsoport ügyvezetőinél, irodáiban és raktáraiban tartott házkutatásoknál és lefoglalásoknál. Az NNI Vagyonvisszaszerzési Hivatala 282 fővel vett részt a bűnszervezet elleni fellépésben. Az ügy felgöngyölítéséhez az EUROPOL szakértői támogatást nyújtott.

A bűnszervezet több olyan céghálózatot hozott létre, amelyben a Közösségből beszerzett áruk adótartalmát az első belföldi értékesítés után nem fizették meg. Ehhez úgynevezett bukó cégeket használtak, amelyek ukrán, szerb, illetve magyar strómanok "ügyvezetésével" működtek. Az így beszerzett árut átpörgették további cégeken, végül a webáruháznak és egyéb belföldi vevőknek adták el. Egyes bűnszervezeti tagok a belföldi árukat közösségi tagállami cégek részére értékesítették, ez után nagy összegű áfát igényeltek vissza, majd az árut végül Magyarországon értékesítették. Ehhez szlovák, cseh, lett, horvát, német, osztrák, szlovén, lengyel és román cégeket használtak fel. Az egymásra épülő cégláncolatok tagjai összesen 4,5 milliárd forinttal károsították meg a magyar államot.

Az akcióban a pénzügyi nyomozók 50 gyanúsítottal szemben intézkedtek és 49 tanút hallgattak ki. Két gyanúsítottat őrizetbe vettek és a Fővárosi Főügyészségnél kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A NAV és az NNI összehangolt akciójának eredményeként 39 gépjárművet, 42 millió forint és 208 ezer euró készpénzt foglaltak le, mintegy 100 bankszámlát, 10 ingatlant zároltak, az elkövetőkhöz kapcsolódó vállalkozások árukészletét is lefoglalták. A lefoglalt és zárolt vagyon értéke mintegy 1,5 milliárd forint. Az egyik gyanúsított 150 ezer eurót próbált "megmenteni" úgy, hogy átdobta szomszédja erkélyére, de a nyomozók ezt a pénzt is lefoglalták - közölte a NAV.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A Mall.hu kedden jelentette be, hogy telephelyét az adóhivatal és a nyomozó iroda munkatársai ellenőrzik, ezért a vevői megrendeléseket egyelőre nem tudják teljesíteni.

Szerdán délután a november 14-én tartott adóhatósági vizsgálattal kapcsolatban közölték: az eljáró hatóságok egy országos akció részeként a társaságnál is helyszíni vizsgálatot kezdeményeztek, amely jelenleg is zajlik. A hatóságok vizsgálják a Mall.hu magyarországi raktárkészletét is, ami miatt a megrendelések teljesítése bizonytalan idejű késedelmet szenved, amiről e-mailben tájékoztatták vásárlóikat. A társaság szerint valótlan az az állítás, hogy a Mall.hu büntető ügyben érintett. A külföldi tulajdonosok 100 százalékos támogatásukról biztosították a Mall.hu vezetését és csapatát. Közleményükben kifejtik: minden rendelkezésükre álló jogi eszközt igénybe vesznek azért, hogy mielőbb visszaállítsák a normál üzletmenetet, és a megrendelt árukat kiszállítsák. Hozzátették, amint az ügy kapcsán további, megosztható információ kerül a birtokukba, haladéktalanul tájékoztatni fogják a sajtót is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elmin #12
    " http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/ujabb_reszletek_derultek_ki_a_mallhu-s_razziarol.651328.html"
    Oldalon ez van
    "Kedden nagyszabású akciót hajtott végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egyik webáruház magyarországi kirendeltségeinél."
    "Azt az adóhatóság is közölte, hogy több más szolgáltatónál is vizsgálódtak, de az eddigi adatok alapján a Mall.hu az egyetlen, amely fennakadt. A gyanú szerint több olyan céghálózatot hozott létre, úgy nevezett bukó vállalkozásokon keresztül ukrán, szerb, illetve magyar strómanok "ügyvezetésével" bújtak ki az adófizetés alól."

    Akkor most pontosan hol is razziáztak?
    Itt a mall-ra utalnak, hogy az hozta létre a céghálózatokat.

    " http://24.hu/fn/gazdasag/2017/11/15/a-nav-kozlemenye-a-mall-hu-t-is-erinto-nyomozassal-kapcsolatban/"
    Oldalon ez van
    "Az akció célja egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezet felszámolása. A bűnszervezet 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul – tájékoztatott az adóhatóság."
    "A bűnszervezet több olyan céghálózatot hozott létre, amelyben a Közösségből beszerzett áruk adótartalmát az első belföldi értékesítés után nem fizették meg."

    Itt úgy írják, hogy a bűnszervezet hozta létre a céghálózatot.
    Akkor most melyik az igaz? Vajon valaki tudja pontosan, hogy mit is nyilatkozott a nav, vagy csak találgatnak?
    Nekem úgy tűnik, hogy mindenki másképpen tudja a történetet.

    "Persze abban konszenzus lehet köztünk, hogy egy ilyen cím helyesebb lett volna:
    "A megalapozott gyanú szerint a MALL.HU is érintett a 4,5 milliárdos, bűnszervezetben, áfára elkövetett költségvetési csalásban"

    Csak éppen ne most lepődjünk meg a magyar újságírás - sajnálatosan alacsony - színvonalán. "
    Még ez a cím is túlzó, mert még nem bizonyított, hogy benne volt a csalásban, viszont azt sugallja, hogy a bűnszövetkezet tagja.
    Sokkal jobb lett volna ha azt írják, hogy "Megtudtuk, hogy kinél volt az egyik razzia".
    A színvonalban teljesen igazad van.
    Ez megint egy hatásvadász címmel van ellátva. Ezek szerint még nem jöttek rá, hogy az ilyen írásokkal inkább elkergetik az olvasókat.
  • Elmin #11
    Megértem, hogy mit idézel de ebben csak azt írják, hogy valakik megkárosították a magyar államot.
    Hol látod leírva ebben, hogy a mall volt az a cég amelyik visszaigényelt 4,5 milliárdot?
    Ebben csak az van, hogy "cégláncolatok tagjai összesen 4,5 milliárd forinttal", tehát nem a mall volt odaírva.
    A cikk megfogalmazása szerint nem egyértelmű, hogy hol van a vége a bűnszövetkezetnek. Vagyis érintett lehet benne a mall, de ez még nem azt jelenti, hogy valamilyen törvénysértést elkövetett volna.
  • LAnders #10
    "Szóval szerinted ami a címben van az igaz?
    Akkor miért nem tudják bizonyítani? Hol van a link?
    Ezek szerint te nem olvastad vagy nem értetted meg a cikket, mert a cikkben csak annyit írtak, hogy "mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak"."

    Mondjuk ezt tényleg nem értem, miért nem áll össze benned, íme a hatóság közleménye:

    "A bűnszervezet több olyan céghálózatot hozott létre, amelyben a Közösségből beszerzett áruk adótartalmát az első belföldi értékesítés után nem fizették meg. Ehhez úgynevezett bukó cégeket használtak, amelyek ukrán, szerb, illetve magyar strómanok „ügyvezetésével” működtek. Az így beszerzett árut átpörgették további cégeken, végül a webáruháznak és egyéb belföldi vevőknek adták el. Egyes bűnszervezeti tagok a belföldi árukat a Közösségi tagállami cégek részére értékesítették, ez után nagy összegű áfát igényeltek vissza, majd az árut végül Magyarországon értékesítették. Ehhez szlovák, cseh, lett, horvát, német, osztrák, szlovén, lengyel és román cégeket használtak fel. Az egymásra épülő cégláncolatok tagjai összesen 4,5 milliárd forinttal károsították meg a magyar államot."
  • LAnders #9
    "A cikkben ezt pont nem írták.
    Csak annyit írnak, hogy az országosan 230 ellenőrzött telephely közt volt az övék is, ami most még nem jelent semmit."

    Nem azt mondtam, hogy ezt írták. Arra utaltam, hogy abból ez következik. A következtetések levonásában segítenek más felületeken megjelent információk is. Pl.:
    http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/ujabb_reszletek_derultek_ki_a_mallhu-s_razziarol.651328.html
    http://24.hu/fn/gazdasag/2017/11/15/a-nav-kozlemenye-a-mall-hu-t-is-erinto-nyomozassal-kapcsolatban/

    Persze abban konszenzus lehet köztünk, hogy egy ilyen cím helyesebb lett volna:
    "A megalapozott gyanú szerint a MALL.HU is érintett a 4,5 milliárdos, bűnszervezetben, áfára elkövetett költségvetési csalásban"

    Csak éppen ne most lepődjünk meg a magyar újságírás - sajnálatosan alacsony - színvonalán.
  • Elmin #8
    "A nyomozás során a bűncselekmény elkövetése a megalapozott gyanú szintjén van, a bírósági eljárás értelemszerűen majd később kezdődik. De ne várd már el egy cikk címétől, hogy a cikk egész tartalmát ismertesse..."

    Jogos elvárás, hogy a cikk címe utaljon a tartalomra, és ne egy hamis valótlan esetleg törvénysértő kijelentés legyen.

    "Annyiban jogos az észrevétel, hogy a cikk szerint nem csak a Mall érintett, hanem talán más webáruházak is."
    A cikkben ezt pont nem írták.
    Csak annyit írnak, hogy az országosan 230 ellenőrzött telephely közt volt az övék is, ami most még nem jelent semmit.
  • Elmin #7
    "Kedves Arnika, szerintem pedig a cím nem rágalmazás. Ha így gondolod, valószínűleg nem értetted meg a cikkben közölt tényállást."
    Szóval szerinted ami a címben van az igaz?
    Akkor miért nem tudják bizonyítani? Hol van a link?
    Ezek szerint te nem olvastad vagy nem értetted meg a cikket, mert a cikkben csak annyit írtak, hogy "mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak".

    "Annyiban valóban pontatlan a cím, hogy áfa-lefonási és nem áfa-visszaigénylési jog jogellenes gyakorlásáról van szó. "
    Hát a címnek ehhez pont semmi köze, mert abban kijelenti, hogy a " A NAV szerint 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul a Mall.hu"
    mintha ez tény lenne.
    Utoljára szerkesztette: Elmin, 2017.11.16. 16:55:05
  • Elmin #6
    "Te figyu majd a bíróságon mosdasd a mallhut, ne itt :-) "

    Te figyu a cikkíró nem mosdatta a mall-t.
    Vagy te ezt nem tudtad?
  • hungi #5
    Te figyu majd a bíróságon mosdasd a mallhut, ne itt :-)
  • LAnders #4
    "Az hogy a Mall-nak adták el és az eladó jogosulatlanul igényelte vissza az áfát az nem a Mall hibája ..."

    Istenem, nem lehetsz ilyen naív. Amióta láncolatos áfa-csalás van, azóta mindig erre hivatkozik a kereskedő. Világosan le van írva, hogy a gyanú szerint stróman cégeken futtatták keresztül az árut.

    "egyébként sem igényel vissza áfát a Mall az eladott termékei után"

    Ezek szerint Te sem ismered az áfa mechanizmusát. És éppen ezt említettem meg: nem visszaigényli, hanem levonja. Ilyen esetkörben a kereskedő olyan összeggel csökkenti az áfa-befizetési kötelezettségét, melyet az azonos érdekkörben működő stróman cég nem fizet be.

    "A bűnősség nem állapítható meg a nyomozóhatóság által, mióta bíróság is egyben?"

    A nyomozás során a bűncselekmény elkövetése a megalapozott gyanú szintjén van, a bírósági eljárás értelemszerűen majd később kezdődik. De ne várd már el egy cikk címétől, hogy a cikk egész tartalmát ismertesse...

    Annyiban jogos az észrevétel, hogy a cikk szerint nem csak a Mall érintett, hanem talán más webáruházak is.
  • Arnika19 #3
    Hol van az leírva, hogy a Mall csinálta a jogosulatlan visszaigénylést, kérlek idézd a pontos szöveget.
    Ami nincs leírva azt nem lehet értelmezni.
    De ha te nem teszed meg akkor idézem én: cégláncolatokat működtető bűnszervezetet, amely 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul, Az egymásra épülő cégláncolatok tagjai összesen 4,5 milliárd forinttal károsították meg a magyar államot.
    Az hogy a Mall-nak adták el és az eladó jogosulatlanul igényelte vissza az áfát az nem a Mall hibája, egyébként sem igényel vissza áfát a Mall az eladott termékei után.
    A bűnősség nem állapítható meg a nyomozóhatóság által, mióta bíróság is egyben?
    Ha már értelmezni kell a leírtakat.
    És ezt elhiszem, mert nincs utalás rá: A társaság szerint valótlan az az állítás, hogy a Mall.hu büntető ügyben érintett.
    Utoljára szerkesztette: Arnika19, 2017.11.16. 08:13:59