Berta Sándor

Már csak optikai hálózatokat építene Németország

Fontos döntésre jutottak a koalíciós tárgyalásokat folytató pártok.

A CDU/CSU, az FDP és a Zöldek képviselői egyetértettek abban, hogy Németországban a digitalizálás nagy kihívást jelent. A SPIEGEL birtokába jutott dokumentum alapján a felek számos kérdésben hasonlóan gondolkodnak, az egyik ilyen téma az adatvédelem. Mindhárom párt szavatolni akarja a polgárok adatvédelmi jogát, de ugyanakkor a gazdasági érdekeket és az állami biztonsági érdekeket is maximálisan figyelembe akarja venni.

Egy másik fontos kérdés a szélessávú internethozzáférések kiépítése. A digitális infrastruktúra létrehozása kapcsán az egyik fontos részlet, hogy 2025-ig meg kell valósulniuk a gigabites hálózatoknak, míg a másik, hogy az új szakaszok kizárólag optikai kábelekre épülhetnek. A pártok álláspontja elsősorban a Deutsche Telekomot bosszanthatja majd, amely eddig teljesen más technológiát részesített előnyben.

Jelenleg Németországban még csak nagyon kevesen használnak optikai kábeleket. A Bertelsmann Alapítvány májusi tanulmányában azt írta, hogy csak a német háztartások nem egészen 7 százalékában van optikai kábel, vidéken pedig még rosszabb az arány: kevesebb, mint 2 százalék.

A dokumentumban szerepel az is, hogy a Hálózati Szövetség nevű fórum számításai szerint 2025-ig 20 milliárd eurót kellene fordítani a szélessávú hálózatok kiépítésére. A szükséges összeget az 5G-licencek értékesítéséből befolyó bevételekből biztosítanák. Emellett leépítenék a bürokráciát és ezzel gyorsítanák fel a hálózatépítést, illetve csökkentenék annak költségeit.

A négy párt ugyanakkor nem mindenben értett egyet. Manuel Höferlin, az FDP képviselője kiemelte, hogy ők például sürgették egy digitális minisztérium létrehozását. A tárgyaló felek biztosak voltak abban, hogy a koalíciós tárgyalások lezárultáig sikerül megállapodni a vitatott kérdésekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • flashpointer2 #1
    Az jo lenne mert sok helyen meg sima kabel sincs, ugyhogy csak a hybrid LTE marad...