Ötvös Tibor
Brutális a Megtorlás
A Téli háború rendezője egy, egyesek szerint beteg, szerintem "pusztán" zsigerig hatóan brutális westernt tett le az asztalra a Megtorlás képében, benne egy szokás szerint zseniális Guy Pearce és egy szintén remeklő Dakota Fanning.
Hogy tetszett a Megtorlás?
A western aranykora már rég a múlté, bár alkalmanként kapunk pár izgalmas projektet (A félszemű vagy éppen a Csontok és skalpok) és nem éppen jól sikerült feldolgozásokat (A hét mesterlövész) is. Az azonban biztos, hogy akadnak továbbra is olyan filmesek, akikben még mindig él a Sergio Leone és társai által a vásznakra álmodott vadnyugati táj és környezet és ennek megfelelően próbálnak alkalmanként visszatérni eme világba. A holland Martin Koolhoven bevallottan ezen rendezők közé tartozik és ez érződik a Megtorlás minden pillanatán. Persze ehhez kellett egy olyan zseniális színész is, mint Guy Pearce, aki lubickol a zsarnoki és ördögi tiszteletes szerepében.
Johanna egy tipikus vadnyugati kisváros megbecsült bábája, akit még némasága sem akadályoz meg abban, hogy segítsen az embereken. Mindez azonban nagyon megváltozik, mikor a városba megérkezik az új tiszteletes, aki hamar a nő ellen fordítja az egész közösséget. Hogy erre mi is az oka, az a két ember múltjából derül ki, de ezt persze nem fogom elárulni. A két és fél órás film négy fejezetre van osztva és ezek között változnak az idősíkok is, hogy a végén szokás szerint összeálljon minden és magyarázatot kapjunk a történésekre.
Az, hogy a film brutális szerintem senkit nem lep meg, hiszen már a híre jócskán megelőzte a filmet, de aki nem bírja a különböző naturális ábrázolásokat (nyelvkivágás, kibelezés és persze szexjelenetek), az nyugodtan hagyja ki a Megtorlást. A holland rendező és stábja valóban nem fogták vissza magukat, ugyanakkor egy pillanatig sem öncélú az ábrázolásmód. Ehhez persze kellett egy zseniális Guy Pearce, aki nélkül közel sem lenne ilyen hatásos a végeredmény. A színész egyszerűen egy igazi szemét, maga a megtestesült gonosz aki éppen azt személyesíti meg, ami ellen beszél. A mozdulatai, a tettei és az az elán, ahogy a lelki terror szinte minden eszközét felhasználja Johanna megalázására mindenképpen a film kiemelkedő pillanatait okozza.
A film másik pontja a Johannát alakító Dakota Fanning, aki elég szokatlan választásnak tűnt így elsőre, de bármennyire is megszoktuk a gyerekesebb szerepekben, a rettegő és harcoló nő karakterét is remekül hozza. Van persze olyan része a filmnek (pontosabban epizódja), melyben lubickol és van, ahol kicsit háttérbe szorul, éppen a Havas Jon szerepében megismert Kit Harington története miatt. Fanning meglepő módon éppen a bordélyos szakaszban él igazán és itt látszik legjobban, mennyire élvezi a filmet és él a karakterben.
Egy szó mint száz, azért jó látni, hogy a sok folytatás és szuperhősös film mellett akadnak még bevállalósabb filmesek is, akik egy feltehetően szűkebb réteg igényeit próbálják meg méltó módon kiszolgálni. A Megtorlás amolyan western-gore-dráma-bosszúfilm, mely elsőre elég hosszúnak tűnhet, ám a két és fél óra elég gyorsan elmegy, egyedül a harmadik negyedben ül le kicsit a produkció. Ez azonban megbocsátható, bár ha Samuel karakterét kicsit jobban megvágják, még jobban örülnénk a végén. De így sincs okunk panaszra, a Megtorlás az év egyik legemlékezetesebb alkotása.
Johanna egy tipikus vadnyugati kisváros megbecsült bábája, akit még némasága sem akadályoz meg abban, hogy segítsen az embereken. Mindez azonban nagyon megváltozik, mikor a városba megérkezik az új tiszteletes, aki hamar a nő ellen fordítja az egész közösséget. Hogy erre mi is az oka, az a két ember múltjából derül ki, de ezt persze nem fogom elárulni. A két és fél órás film négy fejezetre van osztva és ezek között változnak az idősíkok is, hogy a végén szokás szerint összeálljon minden és magyarázatot kapjunk a történésekre.
Az, hogy a film brutális szerintem senkit nem lep meg, hiszen már a híre jócskán megelőzte a filmet, de aki nem bírja a különböző naturális ábrázolásokat (nyelvkivágás, kibelezés és persze szexjelenetek), az nyugodtan hagyja ki a Megtorlást. A holland rendező és stábja valóban nem fogták vissza magukat, ugyanakkor egy pillanatig sem öncélú az ábrázolásmód. Ehhez persze kellett egy zseniális Guy Pearce, aki nélkül közel sem lenne ilyen hatásos a végeredmény. A színész egyszerűen egy igazi szemét, maga a megtestesült gonosz aki éppen azt személyesíti meg, ami ellen beszél. A mozdulatai, a tettei és az az elán, ahogy a lelki terror szinte minden eszközét felhasználja Johanna megalázására mindenképpen a film kiemelkedő pillanatait okozza.
A film másik pontja a Johannát alakító Dakota Fanning, aki elég szokatlan választásnak tűnt így elsőre, de bármennyire is megszoktuk a gyerekesebb szerepekben, a rettegő és harcoló nő karakterét is remekül hozza. Van persze olyan része a filmnek (pontosabban epizódja), melyben lubickol és van, ahol kicsit háttérbe szorul, éppen a Havas Jon szerepében megismert Kit Harington története miatt. Fanning meglepő módon éppen a bordélyos szakaszban él igazán és itt látszik legjobban, mennyire élvezi a filmet és él a karakterben.
Egy szó mint száz, azért jó látni, hogy a sok folytatás és szuperhősös film mellett akadnak még bevállalósabb filmesek is, akik egy feltehetően szűkebb réteg igényeit próbálják meg méltó módon kiszolgálni. A Megtorlás amolyan western-gore-dráma-bosszúfilm, mely elsőre elég hosszúnak tűnhet, ám a két és fél óra elég gyorsan elmegy, egyedül a harmadik negyedben ül le kicsit a produkció. Ez azonban megbocsátható, bár ha Samuel karakterét kicsit jobban megvágják, még jobban örülnénk a végén. De így sincs okunk panaszra, a Megtorlás az év egyik legemlékezetesebb alkotása.