Gyurkity Péter

December végén jöhet a Falcon Heavy fellövése

A SpaceX addigra megjavítja másik kilövőállását, emellett pedig 2 további startot bonyolít le.

Elon Musk cége igencsak szoros menetrendet tűzött ki maga elé az idei évre, ezt pedig többé-kevésbé tartani is tudták. Október utolsó napjaiban újabb műholdat lőttek fel, az elkövetkező hetekben pedig több fontos feladat befejezése vár rájuk. A cég emberei gőzerővel dolgoznak a Kennedy Űrközpont legutóbbi balesetben megsérült, 40-es jelzésű kilövőállásának helyreállításán, ez a munka pedig valamikor decemberben érhet véget.


November közepén az amerikai kormányzat egyik titkos eszközét juttatják majd a számára kijelölt pályára, ezt pedig december 4-én követné (immár a 40-es állásból) a Dragon teherkapszula újabb útja a Nemzetközi Űrállomásra, ezúttal is értékes rakománnyal és utánpótlással a legénység számára. A Falcon Heavy (amely három rakétából áll össze, ezek 27 hajtóművére támaszkodva) azonban nem innen, hanem a jelenleg használt 39A jelzésű kilövőállásból indulna útnak, mivel a 40-es ismételt bevetésével helyet csinálnak az ehhez szükséges módosításoknak – pontosabban ezek szolgálatba állításának.

A legfrissebb információk szerint a hajtóművek statikus tesztjére december közepén kerülhet legkorábban sor, mégpedig a kilövőállásban, mivel az általuk használt texasi telephely erre nincs kellően felkészülve. Ha minden jól megy, a Falcon Heavy december 29-én emelkedhet a magasba (remélhetőleg egy darabban), ehhez azonban nyilván arra is szükség lesz, hogy az addig lebonyolítandó egyéb (összesen legalább három) küldetés során is minden klappoljon – azt még nem árulták el, hogy a december eleji fellövés során egy új vagy használt Falcon 9 startol majd el. A Heavy számára kijelölt három első fokozat már Floridában van, az ezekhez csatlakozó boosterek korábban már repültek.

Hivatalosan még nem jelölték ki a céldátumot, erre azonban valószínűleg nem kell már sokat várni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MBW126 #4
    https://logout.hu/cikk/elon_musk_2017-es_nemzetkozi_vilagur_kongresszus/nemzetkozi_urhajozasi_kongresszus_2017.html

    TL, DR: részint az F9, részint a versenytársak miatt, mire elkészült, kvázi zsákutcává vált.
    Utoljára szerkesztette: MBW126, 2017.11.14. 07:43:21
  • kvp #3
    Arrol neveztek el:

    https://www.space.com/15879-spacex-dragon-spaceship-cool-names.html

    'Falcon 9 and its smaller sibling booster Falcon 1 are named in honor of the Millennium Falcon spacecraft flown by Han Solo in the sci-fi classic film "Star Wars," Musk has said.'

    Az osszes spacex-es cucc kulonbozo scifikbol kapja a nevet, meg a leszallo uszalyok is. A Teslanal meg a regi Ford modellek neveit hasznaljak, kisse megcsavarva. Igy lett a model T-bol model 3, azaz model Three.

    https://en.wikipedia.org/wiki/Ford_Model_N

    'Model S
    Two Model S styles were produced, a runabout and a roadster. The S runabout first appeared in late 1907 model year, and was similar to the Model R, selling for $50 less than the R, at $700. Both models were sold for a short time before the R was discontinued for model/fiscal year 1908. The S roadster, like the R, had fenders attached to running boards, and a mechanical oiler. Differences from the R included Model N-style 28-inch tires and the pointed trunk.

    The Model S Roadster was based on the same chassis as models N, R, and S runabout before it. Making its appearance during Ford fiscal/model year 1908, the S Roadster had an enclosed cowl, full fenders and fender aprons, and a third "rumble" seat. Like R and S runabouts, the SR used a McCord pressure oiler. Like Model R, the S Roadster was equipped with 30-inch tires. The S Roadster and Model K Roadster were the last models produced during the summer of 1908 as Ford retooled and prepared for the advent of the Model T.'
  • NEXUS6 #2
    És dec végén jön a Millenium Falcon is! ;)
  • gaszton421 #1
    "A Heavy számára kijelölt három első fokozat már Floridában van, az ezekhez csatlakozó boosterek korábban már repültek "
    Nem egészen, ezek a bizonyos első fokozatok a boosterek, ezekhez már további boosterek nem csatlakoznak, pontosan ezek közül a két külső amit aklasszikus értelemben boosternek hívunk, ezek azok amik már repültek. A központi egység (central core) az új.