Szekeres Viktor

Mégiscsak lesz Halálos fegyver 5?

Lehet, hogy Mel Gibgson ismét Riggs lesz.

A Deadline értesülései szerint Mel Gibson, Danny Glover és a rendező, Richard Donner elkezdett dolgozni a Warner Bros. számára egy lehetséges Halálos fegyver (Lethal Weapon) filmen, ami az ötödik rész lehetne a népszerű sorozatban. A forgatókönyvet a negyedik epizódot is jegyző Channing Giibson írná, és természetesen mindez azt is jelentené, hogy a 87 éves Donner még egyszer kamerák mögé állna, pedig a 2006-os 16 utca óta nem rendezett.

Érdekesség, hogy az ötödik rész már elég régóta tervbe van véve, de eddig nem nagyon sikerült összehozni a produkciót. Donner és Channing Gibson azonban csak addig tervezhette a filmet, míg 2007-ben a Warner stúdió nem szerzett teljes kontrollt a sorozat fölött, hiszen akkor Joel Silver, a producer kezdett diktálni, és ő Shane Black-et hozta forgatókönyvírónak, aki rendezte is volna a filmet, de Gibson csak Donner részvétele mellett írt volna alá. Volt időszak, amikor a Warner rebootban is gondolkozott Chris Hemsworth főszereplésével, de Justin Lin végül nem rendezhette meg vele Will Beall szkriptjét.

Egy új filmmel a franchise bevételei meghaladhatnák az egymilliárd dollárt, hiszen eddig a négy epizód összesen 955 milliós bevételt szakított a világ körül. Az 1987-es első rész Amerikában 65, a világ többi részén 55 millió dollárra volt jó, a folytatás 1989-ben már 147, illetve 81 millió dollárt hozott, míg a harmadik 92-ben 145, illetve 177 milliót - nem sok az olyan filmsorozat, aminek a részek előre haladtával nőnek a bevételei. Egyébként az 1998-as negyedik rész is tisztességesen szerepelt, Amerikában 130 milliót hozott, Amerikán kívül pedig 155 milliót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #13
    Valami olyat tudnék elképzelni, hogy nyuggerek már és ott indul be valami balhé :)
  • Ender Wiggin #12
    Itt a moziról van szó, nem tévéről. De azért köszi :-)))
  • wraithLord #11
    Ja, de gondolom mozifilm rebootra gondolt. Az azért más, mint csinálni egy sorozatot, ami az eredeti filmek sikerét lovagolja meg a jól ismert címmel... Az inkább mellette egy valami, ami vagy jó, vagy nem, nem igazán reboot.
  • AnnieC #10
    A reboot új színészekkel már a második évadnál jár tévésorozat formában, mint írtam a 4-es hozzászólásban.
  • Ender Wiggin #9
    de miből gondolod, hogy aktív zsarukat játszanának? nyilván nyugdíjas kalad lesz, ami miért nem hiteles? millió nyugger zsaru magánhekuskodik, nyugger FBI-josok régi aktákat nyálaznak, szakértősködnek stb. Ezerszer inkább ez, mint egy reboot új színészekkel.
  • bmw #8
    Johetne minel elobb...
  • molnibalage83 #7
    Nagy különbség van, ha simán hihetetlen jelenetek és helyzetek vannak, de 60-70 éves emberek okkal nem a terepen dolgoznak már. Röhejes, kész, pont.
  • Ender Wiggin #6
    tatám, ha hiteles akciófilmet akarsz, akkor eleve ne nézzél semmilyen akciófilmet. van pár háborús film, ami hitelesen hat, aztán ki is fújt.
  • molnibalage83 #5
    Az Expandablesből is kb. az első rész jó volt, aztán már nem. Ez a hajó már elment. A rendező meg lassan 90 éves...
    Ezek nem sok jót jósolnak.

    A 4. résszel szépen lezárták az egészet. A szereplők mind olyan idősek, hogy rég nyugdíjasak, mint rendőrök akik terepen dolgoznak. borzalmasan rossz ötlet a film. Az Otherworld vagy a Hollywoodnewsagency YT csatornán volt egy videó arról, hogy mennyire pocsék az, hogy 60+-os vénemberek játszák el totál hiteltelenül azt, hogy még 40 alattiak és akcióhősök. Nem kéne..
  • AnnieC #4
    Nem fog egy kicsit furán kinézni a filmsorozat felélesztése azután, hogy csináltak belőle tévésorozatot, ami már a második évadnál tart?
    Lethal Weapon TV series - IMDB
    Utoljára szerkesztette: AnnieC, 2017.10.29. 10:35:28