Szekeres Viktor

Újabb 100 milliós film bukott orra

Az Űrvihar sem lesz siker.

Már a premier előtt tudni lehetett, hogy Dean Devlin katasztrófafilmje, az Űrvihar (Geostorm) bukás lesz Amerikában, és inkább csak a nemzetközi megtérülésben bízhatnak a készítők. Nos, ez realizálódott is, ugyanis pénteken 4,3 millió dolláros bevételt hozott a film, s ebből nagyjából már ki lehet deríteni, hogy összesen mennyi lesz a bevétele hazájában. Miután a hétvégi számok így 12-13 millió dollárosak lesznek, az összbevétel jó eséllyel 30 millió alatt fog maradni, ami a 120 millió dolláros költségvetést elnézve nem túl combos eredmény.

Amerikán kívül persze még kompenzálhat a film, s ki tudja, talán össze is fog jönni mindez, hiszen az első hétvégéjén 25,5 millió dollár bevétel jött össze a stúdiónak, pedig csak pár távol-keleti országban volt meg a premierje, melyek között Kína nem szerepelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    65 millióval nyitott összesen (a cikk szerint első hétvégéjén 25,5, ami nem igaz, 52 volt), így a 30 millió alatti jóslás csúnyán elbukott. De a hazai 13 millió telitalálat (13,7).
  • professional #1
    Nem csodálom! Ez a film még viccnek is rossz volt! :D