SG.hu
Marvel vs Capcom: Infinite
Kiadó: Capcom
Fejlesztő: Capcom
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-4160 3,6 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 480 vagy ATI Radeon HD 6970 grafikus kártya, 6 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4690K 3,5 GHz-es vagy AMD FX-9370 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 8 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Marvel vs Capcom Origins, Tekken Tag Tournament 2
Kategória: verekedős játék
A Marvel és a Capcom univerzumának ismert karakterei újra összecsapnak egymással, de közben összefogásra is kényszerülnek egy, a semmiből felbukkant rejtélyes gonosszal szemben. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Marvel vs Capcom: Infinite!
A Marvel vs Capcom-sorozat kapcsán kevesen tudják, de története – ezáltal pedig a két gigavállalat kooperációja – a kilencvenes évek közepéig vezethető vissza, egészen pontosan az X-Men vs Street Fighter című verekedős játékig, ami a kezdet kezdetét jelentette. Egészen 1998-ig két bunyós alkotás is megjelent ebből az összefonódásból, de a sorozatot csak ebben az évben kezdték el névlegesen egységesíteni, tehát cirka 20 éve folyamatosan – ámde kisebb-nagyobb kihagyásokkal – kapjuk az újabb Marvel vs Capcom-játékokat.
Legutóbb 2012-ben, egy egészen felemásra sikerült epizódban ereszthettük egymásnak a két világ képviselőit, így igencsak itt volt már az ideje annak, hogy újabb részt kapjanak a rajongók, ami végre ismét visszahelyezi a térképre a hullámzó teljesítményt nyújtó franchise-t. Bár a Marvel vs Capcom: Infinite messze nem lett egy tökéletes alkotás, azonban határozottan ott van a helye az év legjobb verekedős játékai között, hiszen tengernyi újdonság, valamint minden eddiginél letisztultabb élmények várnak benne ránk. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, lássuk szép sorjában, hogy mivel érdemelte ki a játék mindezt!
A Marvel vs Capcom: Infinite bár sokak szerint nagyon gyenge történettel rendelkezik, azonban a mai képregények 90 százaléka meg sem tudja közelíteni azt az ötletességet, amit ezúttal kapunk, hiszen a fejlesztők parádés keretek között olvasztották össze ismét a két univerzumot. A sztori szerint ugyanis a Marvel oldaláról ismert Ultron és a Mega Man-sorozatban látott Sigma – két rendkívül veszélyes gonoszról van szó – valamilyen úton-módon egyesültek egymással, így létrejött belőlük Ultron Sigma, aki azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elpusztítja a két univerzumot.
A Marvel és a Capcom karaktereinek tehát félre kell tenniük a korábbi sérelmeket, és egymás oldalán felvenni a harcot az új fenyegetéssel, amihez a nagy bunyók közben meg kell szerezniük mind a hat Végtelen Követ. Mindeközben persze a két világ képviselői azért igencsak komoly bunyókat vívnak egymással, hiszen Ultron Sigma többüket is maga mellé tudja állítani, ezáltal a kissé összecsapottan elmesélt sztori kapcsán ember legyen a talpán, aki pontosan tudja majd követni az eseményeket. Mindezt annak is köszönhetjük, hogy a két oldalról derekas mennyiségű karaktert sorakoztattak fel, habár mind a Capcom, mind a Marvel részéről hangot adhatunk elégedetlenségünknek.
Hiába vannak itt ugyanis olyan mindenki által ismert szuperhősök, mint Amerika kapitány, Pókember, Hulk, Thor, Vasember, Doctor Strange vagy Sólyomszem, konkrétan a teljes X-Men kimaradt a szórásból. Ugyanez a helyzet a Capcom felhozatalával is, hiszen itt van Chun Li és Ryu a Street Fighterből, Chris a Resident Evilből, vagy Dante a Devil May Cryból, sőt Mega Man sem maradt ki a sorból, de például a Darkstalkersből csak Dedah Dohma képviselteti magát, holott onnan és a Street Fighterből azért kicsit nagyobb felhozatalra számítottunk.
Általánosságban kiemelhető továbbá, hogy a Capcom részéről sokkal izgalmasabb és különlegesebb karakterek várnak ránk. Míg ugyanis a képregényes szuperhősök mozgása kis túlzással egy kaptafára épül fel – képességeik nyilván nem –, addig egy Ghosts n Goblins-os Arthur őrült szökkengetéseit lehetetlen mosolygás nélkül végignézni, de a Dead Rising-os Frank West őrült támadásait sem lehet szó nélkül hagyni. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy míg a Marvel univerzuma egészen kötött, addig a Capcom a saját hőseihez sokkal merészebben mert hozzányúlni, csakhogy ez egy olyan kontrasztot eredményezett a két oldal között, ami helyenként már-már kellemetlen.
Ugyanez a helyzet az egyes harcosok erőviszonyának tekintetében is! Bár ez az első hónapokban szinte minden verekedős játékra érvényes, de a Marvel vs Capcom Infinite esetében különösen igaz, hogy néhányan kiemelkedően erősek, mások pedig rémesen gyengék lettek. Dormammu, Mega Man X vagy Ghost Rider például rendelkeznek olyan támadásokkal, amelyek ellen lehetetlen védekezni, így folyamatos alkalmazásukkal szinte biztos a győzelem, míg szerencsétlen Rocket Raccoon vagy Frank West annyira tehetetlenek és nem is illenek bele a bunyós témába, hogy jelenleg öngyilkosság az ő oldalukon harcba szállni.
Mindent összevetve viszont kijelenthető, hogy a játék mindkét univerzum kedvelőjét képes elvarázsolni – a nyilvánvaló hiányérzet ellenére is –, azonban kiemelendő, hogy végre valahára a játékmenet sem riasztja el azonnal a végeredménytől az árkád verekedések kedvelőit. Ennek az oka leginkább az, hogy bár az oldalnézetes megoldás továbbra is megmaradt a régiben, ellenben a játékmenet több helyen drasztikus változáson esett át, aminek az egyik legpozitívabb hozadéka egyértelműen az, hogy a korábbi káosz után sokkal átláthatóbb és letisztultabb élményben lesz részünk.
Ennek az egyik oka az, hogy az eddig ismert harcrendszert majdnem teljes egészében kukázta a Capcom, és helyette egy, a Tekken Tag Tournamentből ismert megoldást alkalmazott. Ez azt jelenti, hogy bár továbbra is két-két karaktert indíthatunk minden ütközetben, azonban az aktív harc csak egy-egy fél között folyik, miközben bármikor behívhatjuk társunkat, győzni pedig akkor tudunk csak, ha kihívónk mindkét választottját padlóra küldtük. Mivel a pankrációhoz hasonlóan valóban bármikor behívhatjuk a harcba társunkat, sőt mi több, a lehetőséggel korlátlanul élhetünk, ezért ez a kis extra már önmagában olyannyira felfrissítette az ütközeteket, hogy az példaértékű.
Vannak ugyanis karakterek, akik együtt egészen halálos kombókra képesek, de például csak bizonyos ellenfelek ellen, és kizárólag abban az esetben, ha folyamatosan cserélgetjük őket, vagy az egyikkel előkészítjük a másik speciális támadását, és fordítva. Ennek a használata természetesen ahhoz kötött, hogy jól megismerjük az összes karaktert, hiszen mindegyik annyira különleges lett – és ez abszolút nagy pozitívum –, hogy akár harcosként, akár ellenségként hetekig tart majd megtapasztalni minden egyes sajátosságukat.
Persze messze nem csak ennyi újdonságot tudott felvonultatni a Marvel vs Capcom: Infinite! A közérthetőbb megközelítés mellett például a kezdők nagy örömére megjelent az automata kombórendszer, aminek hála nem kell egy halom gombkombinációt megjegyezni és alkalmazni élesben, elegendő lesz folyamatosan nyomkodni a megfelelő billentyűket, és olyan látványos mozdulatokat hívhatunk elő, mint az igazi profik. Persze nem kell aggódni, ezek a támadások azért lényegesen gyengébbek, mint ha a nehezebb utat választanánk, ezáltal multiplayer módban azért érdemes lesz az összetettebb megoldásokra törekedni. Emellett a jelentősebb újdonságok között tarthatjuk számon, hogy a Végtelen Köveket bevonták a játékmenetbe, sőt meglepően fontos szerepet is kaptak.
Ennek hatására minden csata előtt kell választanunk egyet a kristályok közül (Space, Time, Mind, Reality, Power, Soul), amelyeket küzdelmek közben bármikor felhasználhatunk a könnyebb és látványosabb győzelem érdekében. Ehhez kapcsolódóan előhívhatunk speciális Infinite Surge-támadásokat, amelyek legalább olyan látványosak, mint a kombók, de az igazi apokalipszis akkor vár ránk, amikor le tudjuk hívni az Infinite Stormot, lévén ekkor minden megváltozik, egy óriási vihar keveredik a pályán, amitől átalakulnak a színek, és lehetőségünk nyílik erősebb sebzéssel püfölni az ellenfelet addig, amíg a hatás csak tart. Talán mondanunk sem kell, minden kő másként hat az egyes karakterekre, egyszóval ismételten sokáig tart, mire felfedezzük az egyes hősök sajátosságait.
Grafika:
Habár badarság lenne csúnyának nevezni a grafika terén a Marvel vs Capcom: Infinite-et, ellenben messze nem olyan stílusos a játék, mint az elődök voltak, aminek az oka az, hogy a Capcom szakított a képregényes megoldásokkal. Ez elég végzetes döntés volt, pláne annak fényében, hogy a Street Fighter-es körítés a realisztikus ábrázolással elég vállalhatatlan animációkat és mozdulatokat eredményezett. Az Injustice 2 mérföldekkel szebb volt ennél konzolokon, de az utcai harcosok legutóbbi epizódja is lényegesen stílusosabbnak tűnt, pedig hónapokkal ezelőtt jelent meg. Hiányoztak továbbá a nagyobb és látványosabb pályák, de a rombolható és több szintes helyszíneknek is biztosan örültek volna néhányan.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A Marvel vs Capcom: Infinite a sorozat eddigi legkezelhetőbb tagja lett, sőt mi több, a Capcom talán még soha nem készített billentyűzettel ilyen könnyedén irányítható verekedős játékot. Nemcsak a gombkiosztás lett most beállítások nélkül is kényelmes, hanem mindemellett egyszerűen navigálhatunk a menüben, könnyen válogathatunk a harcosok és ruháik, valamint színkombinációik között, hovatovább az irányítást is sikerült konzolosan egyszerűre varázsolni. Ez az irány majdhogynem tökéletes!
Játszhatóság:
A tartalom és a szavatosság terén vannak azért kételyeink a játék kapcsán. A sztori mód alapvetően nagyon rövid és felületes lett – bár az egyes karakterek belépője fenomenálisra sikerült –, és bár van egy halom játékmód, azonban a jól megszokott alternatívákat leszámítva semmilyen újdonság sincs, pláne nem a Végtelen Kövekhez kapcsolódó. A hab a tortán azonban az, hogy lehetne sokkal több karakter, de legalábbis beletehettek volna még olyanokat, mint az X-Men hősei, akiket így bizonyára csak DLC formájában vehetünk majd meg.
Intelligencia, nehézség: A Marvel vs Capcom: Infinite alapvetően nem egy nehéz játék, ellenben akadnak azért vele még problémák, hiszen a mesterséges intelligencia elleni küzdelmek nem a legjobbak, és miközben néhány karakter egyenesen legyőzhetetlen, addig a többjátékos mód – ami meglepően gördülékeny lett, és csaták közben sem kapcsol szét – rendre összehozhat minket olyan profikkal, akik csak nevetnek majd az automata kombóinkon.
Hangok, zene: A szinkronhangok még csak-csak elmennek, azonban a kapcsolódó zenék olyan jellemtelenre és üresre sikerültek, hogy egyenesen hiányérzetünk lesz a harcok alatt. Még szerencse, hogy az effektek kicsit ellensúlyozzák a hatást.
Összegzés: A Marvel vs Capcom: Infinite nagyon könnyen az év verekedős játéka lehetett volna, ha a két óriás több pénzt és időt fektet bele, hiszen érezhetően vissza lett fogva a projekt azért, mert a nagy nevek így is eladják majd. Ez talán meg is valósul, de hogy a többség nem lesz maradéktalanul elégedett a végeredménnyel, az egészen biztos! A karakterek közti egyensúly hiányát, a gyenge karakterfelhozatalt vagy a rövid sztori módot ugyan a letisztultabb megközelítés és a két világ találkozása némileg feledteti velünk, de azért a szálka mindvégig ott marad a szemünkben. Mindenesetre a végeredmény egy kellemes bunyós játék lett, ami jó irányt jelölt ki a sorozat számára, de ez ebben a formában azért egy kicsit kevés.
Fejlesztő: Capcom
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-4160 3,6 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 480 vagy ATI Radeon HD 6970 grafikus kártya, 6 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4690K 3,5 GHz-es vagy AMD FX-9370 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 8 GB RAM, 60 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Marvel vs Capcom Origins, Tekken Tag Tournament 2
Kategória: verekedős játék
A Marvel és a Capcom univerzumának ismert karakterei újra összecsapnak egymással, de közben összefogásra is kényszerülnek egy, a semmiből felbukkant rejtélyes gonosszal szemben. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Marvel vs Capcom: Infinite!
A Marvel vs Capcom-sorozat kapcsán kevesen tudják, de története – ezáltal pedig a két gigavállalat kooperációja – a kilencvenes évek közepéig vezethető vissza, egészen pontosan az X-Men vs Street Fighter című verekedős játékig, ami a kezdet kezdetét jelentette. Egészen 1998-ig két bunyós alkotás is megjelent ebből az összefonódásból, de a sorozatot csak ebben az évben kezdték el névlegesen egységesíteni, tehát cirka 20 éve folyamatosan – ámde kisebb-nagyobb kihagyásokkal – kapjuk az újabb Marvel vs Capcom-játékokat.
Legutóbb 2012-ben, egy egészen felemásra sikerült epizódban ereszthettük egymásnak a két világ képviselőit, így igencsak itt volt már az ideje annak, hogy újabb részt kapjanak a rajongók, ami végre ismét visszahelyezi a térképre a hullámzó teljesítményt nyújtó franchise-t. Bár a Marvel vs Capcom: Infinite messze nem lett egy tökéletes alkotás, azonban határozottan ott van a helye az év legjobb verekedős játékai között, hiszen tengernyi újdonság, valamint minden eddiginél letisztultabb élmények várnak benne ránk. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, lássuk szép sorjában, hogy mivel érdemelte ki a játék mindezt!
A Marvel vs Capcom: Infinite bár sokak szerint nagyon gyenge történettel rendelkezik, azonban a mai képregények 90 százaléka meg sem tudja közelíteni azt az ötletességet, amit ezúttal kapunk, hiszen a fejlesztők parádés keretek között olvasztották össze ismét a két univerzumot. A sztori szerint ugyanis a Marvel oldaláról ismert Ultron és a Mega Man-sorozatban látott Sigma – két rendkívül veszélyes gonoszról van szó – valamilyen úton-módon egyesültek egymással, így létrejött belőlük Ultron Sigma, aki azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elpusztítja a két univerzumot.
A Marvel és a Capcom karaktereinek tehát félre kell tenniük a korábbi sérelmeket, és egymás oldalán felvenni a harcot az új fenyegetéssel, amihez a nagy bunyók közben meg kell szerezniük mind a hat Végtelen Követ. Mindeközben persze a két világ képviselői azért igencsak komoly bunyókat vívnak egymással, hiszen Ultron Sigma többüket is maga mellé tudja állítani, ezáltal a kissé összecsapottan elmesélt sztori kapcsán ember legyen a talpán, aki pontosan tudja majd követni az eseményeket. Mindezt annak is köszönhetjük, hogy a két oldalról derekas mennyiségű karaktert sorakoztattak fel, habár mind a Capcom, mind a Marvel részéről hangot adhatunk elégedetlenségünknek.
Hiába vannak itt ugyanis olyan mindenki által ismert szuperhősök, mint Amerika kapitány, Pókember, Hulk, Thor, Vasember, Doctor Strange vagy Sólyomszem, konkrétan a teljes X-Men kimaradt a szórásból. Ugyanez a helyzet a Capcom felhozatalával is, hiszen itt van Chun Li és Ryu a Street Fighterből, Chris a Resident Evilből, vagy Dante a Devil May Cryból, sőt Mega Man sem maradt ki a sorból, de például a Darkstalkersből csak Dedah Dohma képviselteti magát, holott onnan és a Street Fighterből azért kicsit nagyobb felhozatalra számítottunk.
Általánosságban kiemelhető továbbá, hogy a Capcom részéről sokkal izgalmasabb és különlegesebb karakterek várnak ránk. Míg ugyanis a képregényes szuperhősök mozgása kis túlzással egy kaptafára épül fel – képességeik nyilván nem –, addig egy Ghosts n Goblins-os Arthur őrült szökkengetéseit lehetetlen mosolygás nélkül végignézni, de a Dead Rising-os Frank West őrült támadásait sem lehet szó nélkül hagyni. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy míg a Marvel univerzuma egészen kötött, addig a Capcom a saját hőseihez sokkal merészebben mert hozzányúlni, csakhogy ez egy olyan kontrasztot eredményezett a két oldal között, ami helyenként már-már kellemetlen.
Ugyanez a helyzet az egyes harcosok erőviszonyának tekintetében is! Bár ez az első hónapokban szinte minden verekedős játékra érvényes, de a Marvel vs Capcom Infinite esetében különösen igaz, hogy néhányan kiemelkedően erősek, mások pedig rémesen gyengék lettek. Dormammu, Mega Man X vagy Ghost Rider például rendelkeznek olyan támadásokkal, amelyek ellen lehetetlen védekezni, így folyamatos alkalmazásukkal szinte biztos a győzelem, míg szerencsétlen Rocket Raccoon vagy Frank West annyira tehetetlenek és nem is illenek bele a bunyós témába, hogy jelenleg öngyilkosság az ő oldalukon harcba szállni.
Mindent összevetve viszont kijelenthető, hogy a játék mindkét univerzum kedvelőjét képes elvarázsolni – a nyilvánvaló hiányérzet ellenére is –, azonban kiemelendő, hogy végre valahára a játékmenet sem riasztja el azonnal a végeredménytől az árkád verekedések kedvelőit. Ennek az oka leginkább az, hogy bár az oldalnézetes megoldás továbbra is megmaradt a régiben, ellenben a játékmenet több helyen drasztikus változáson esett át, aminek az egyik legpozitívabb hozadéka egyértelműen az, hogy a korábbi káosz után sokkal átláthatóbb és letisztultabb élményben lesz részünk.
Ennek az egyik oka az, hogy az eddig ismert harcrendszert majdnem teljes egészében kukázta a Capcom, és helyette egy, a Tekken Tag Tournamentből ismert megoldást alkalmazott. Ez azt jelenti, hogy bár továbbra is két-két karaktert indíthatunk minden ütközetben, azonban az aktív harc csak egy-egy fél között folyik, miközben bármikor behívhatjuk társunkat, győzni pedig akkor tudunk csak, ha kihívónk mindkét választottját padlóra küldtük. Mivel a pankrációhoz hasonlóan valóban bármikor behívhatjuk a harcba társunkat, sőt mi több, a lehetőséggel korlátlanul élhetünk, ezért ez a kis extra már önmagában olyannyira felfrissítette az ütközeteket, hogy az példaértékű.
Vannak ugyanis karakterek, akik együtt egészen halálos kombókra képesek, de például csak bizonyos ellenfelek ellen, és kizárólag abban az esetben, ha folyamatosan cserélgetjük őket, vagy az egyikkel előkészítjük a másik speciális támadását, és fordítva. Ennek a használata természetesen ahhoz kötött, hogy jól megismerjük az összes karaktert, hiszen mindegyik annyira különleges lett – és ez abszolút nagy pozitívum –, hogy akár harcosként, akár ellenségként hetekig tart majd megtapasztalni minden egyes sajátosságukat.
Persze messze nem csak ennyi újdonságot tudott felvonultatni a Marvel vs Capcom: Infinite! A közérthetőbb megközelítés mellett például a kezdők nagy örömére megjelent az automata kombórendszer, aminek hála nem kell egy halom gombkombinációt megjegyezni és alkalmazni élesben, elegendő lesz folyamatosan nyomkodni a megfelelő billentyűket, és olyan látványos mozdulatokat hívhatunk elő, mint az igazi profik. Persze nem kell aggódni, ezek a támadások azért lényegesen gyengébbek, mint ha a nehezebb utat választanánk, ezáltal multiplayer módban azért érdemes lesz az összetettebb megoldásokra törekedni. Emellett a jelentősebb újdonságok között tarthatjuk számon, hogy a Végtelen Köveket bevonták a játékmenetbe, sőt meglepően fontos szerepet is kaptak.
Ennek hatására minden csata előtt kell választanunk egyet a kristályok közül (Space, Time, Mind, Reality, Power, Soul), amelyeket küzdelmek közben bármikor felhasználhatunk a könnyebb és látványosabb győzelem érdekében. Ehhez kapcsolódóan előhívhatunk speciális Infinite Surge-támadásokat, amelyek legalább olyan látványosak, mint a kombók, de az igazi apokalipszis akkor vár ránk, amikor le tudjuk hívni az Infinite Stormot, lévén ekkor minden megváltozik, egy óriási vihar keveredik a pályán, amitől átalakulnak a színek, és lehetőségünk nyílik erősebb sebzéssel püfölni az ellenfelet addig, amíg a hatás csak tart. Talán mondanunk sem kell, minden kő másként hat az egyes karakterekre, egyszóval ismételten sokáig tart, mire felfedezzük az egyes hősök sajátosságait.
Grafika:
Habár badarság lenne csúnyának nevezni a grafika terén a Marvel vs Capcom: Infinite-et, ellenben messze nem olyan stílusos a játék, mint az elődök voltak, aminek az oka az, hogy a Capcom szakított a képregényes megoldásokkal. Ez elég végzetes döntés volt, pláne annak fényében, hogy a Street Fighter-es körítés a realisztikus ábrázolással elég vállalhatatlan animációkat és mozdulatokat eredményezett. Az Injustice 2 mérföldekkel szebb volt ennél konzolokon, de az utcai harcosok legutóbbi epizódja is lényegesen stílusosabbnak tűnt, pedig hónapokkal ezelőtt jelent meg. Hiányoztak továbbá a nagyobb és látványosabb pályák, de a rombolható és több szintes helyszíneknek is biztosan örültek volna néhányan.Kezelőfelület, irányíthatóság:
A Marvel vs Capcom: Infinite a sorozat eddigi legkezelhetőbb tagja lett, sőt mi több, a Capcom talán még soha nem készített billentyűzettel ilyen könnyedén irányítható verekedős játékot. Nemcsak a gombkiosztás lett most beállítások nélkül is kényelmes, hanem mindemellett egyszerűen navigálhatunk a menüben, könnyen válogathatunk a harcosok és ruháik, valamint színkombinációik között, hovatovább az irányítást is sikerült konzolosan egyszerűre varázsolni. Ez az irány majdhogynem tökéletes!Játszhatóság:
A tartalom és a szavatosság terén vannak azért kételyeink a játék kapcsán. A sztori mód alapvetően nagyon rövid és felületes lett – bár az egyes karakterek belépője fenomenálisra sikerült –, és bár van egy halom játékmód, azonban a jól megszokott alternatívákat leszámítva semmilyen újdonság sincs, pláne nem a Végtelen Kövekhez kapcsolódó. A hab a tortán azonban az, hogy lehetne sokkal több karakter, de legalábbis beletehettek volna még olyanokat, mint az X-Men hősei, akiket így bizonyára csak DLC formájában vehetünk majd meg.Intelligencia, nehézség:
A Marvel vs Capcom: Infinite alapvetően nem egy nehéz játék, ellenben akadnak azért vele még problémák, hiszen a mesterséges intelligencia elleni küzdelmek nem a legjobbak, és miközben néhány karakter egyenesen legyőzhetetlen, addig a többjátékos mód – ami meglepően gördülékeny lett, és csaták közben sem kapcsol szét – rendre összehozhat minket olyan profikkal, akik csak nevetnek majd az automata kombóinkon.Hangok, zene:
A szinkronhangok még csak-csak elmennek, azonban a kapcsolódó zenék olyan jellemtelenre és üresre sikerültek, hogy egyenesen hiányérzetünk lesz a harcok alatt. Még szerencse, hogy az effektek kicsit ellensúlyozzák a hatást.Összegzés:
A Marvel vs Capcom: Infinite nagyon könnyen az év verekedős játéka lehetett volna, ha a két óriás több pénzt és időt fektet bele, hiszen érezhetően vissza lett fogva a projekt azért, mert a nagy nevek így is eladják majd. Ez talán meg is valósul, de hogy a többség nem lesz maradéktalanul elégedett a végeredménnyel, az egészen biztos! A karakterek közti egyensúly hiányát, a gyenge karakterfelhozatalt vagy a rövid sztori módot ugyan a letisztultabb megközelítés és a két világ találkozása némileg feledteti velünk, de azért a szálka mindvégig ott marad a szemünkben. Mindenesetre a végeredmény egy kellemes bunyós játék lett, ami jó irányt jelölt ki a sorozat számára, de ez ebben a formában azért egy kicsit kevés.