MTI

53 milliárd forintból újul meg a közigazgatási informatika

Az ügyintézési idő és az adminisztrációs terhek csökkentését lehetővé tevő, tízmilliárd forintos költségvetésű informatikai fejlesztési projekt indult a kormányhivatalokban - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára.

Zöld-Nagy Viktória a projektet bemutató tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban nyolc olyan, a teljes államigazgatást érintő fejlesztési program indult, amelyet a kormányhivatalok hajtanak végre. A korábbi évekkel ellentétben a rendelkezésre álló 53,5 milliárd forintos forrás kisebb részét fordítják eszközbeszerzésre, nagyobb arányban költenek a hivatali működést támogató alkalmazásfejlesztésre - tette hozzá. Az államigazgatásban összességében csaknem háromszáz különböző szakrendszert használnak, ezek sok esetben nem kommunikálnak egymással. A fejlesztések célja részben ezek összekapcsolása, illetve bizonyos feladatok automatizálása, az elektronikusan intézhető ügyek számának bővítése - közölte a helyettes államtitkár.

Zakar Péter, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazgatója elmondta, országosan a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok tevékenységét mintegy 1700 szerver szolgálja ki. A 2018 végéig tartó projekt keretében 1,5 milliárd forintból megyénként egy-egy szerverközpontot alakítanak ki, ami a működtetési költségek jelentős csökkentését teszi lehetővé. Az igazgató kiemelte, a programban olyan informatikai keretrendszert fejlesztenek ki, amelyhez később bármilyen szakterület illeszthető lesz.

A szociális ellátásokhoz kapcsolódó - jelenlegi, csak megyei szinten működő - adatbázisokat egységesítik, a hivatali döntéshozatalt támogató informatikai rendszert hoznak létre. A környezetvédelmi szakrendszer korszerűsítése a többi között lehetővé teszi, hogy a rendszeres adatközlésre kötelezett ügyfelek elektronikusan adhassák majd be dokumentumaikat - mondta. A nyugdíj- és egészségbiztosítási ellátást érintő fejlesztések is az adminisztratív terhek csökkenését eredményezik - ismertette a program részleteit, példaként említve, hogy a taj-kártya és az uniós egészségbiztosítási kártya igénylése is elektronikus alapra kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #2
    Nanemá'
    Semmi stadion,meg díszburkolat?
  • Skylake #1
    Mészi 10 milliárd, Market-guy 10 milliárd, Tibo 10 milliárd, Tré-Systems 3 millió, többi meg a korifeusoknak, a focicsapatoknak, a gülüszeműnek, a propagandagyárosnak, meg a fidesznyuggereknek karácsonyra.