Gyurkity Péter

A klíma űzte el az embert Afrikából

Ez lehet a felelős a kirajzásért, ezzel pedig az emberiség szétvándorlásáért.

A kutatók a különböző genetikai vizsgálatok nyomán azt már tudják, hogy a modern ember nagyjából 55-70 ezer évvel ezelőtt vándorolt ki Afrikából Eurázsiába, az akkori klímával kapcsolatban azonban még nem látunk ilyen tisztán. Egy új tanulmány szerint éppen ez, a szárazabbra forduló klíma késztette az embert a vándorlásra, a kellemetlen következmények elkerülésére.

Az Arizonai Egyetem oldalán megjelent írásban (amely a tanulmány főbb eredményeiről számol be) arról olvashatunk, hogy Afrika szarva, illetve az Ádeni-öböl szolgáltatott erre nézve érdekes leleteket, mégpedig évtizedekkel ezelőtt, hiszen a kutatók most egy 1965-ben felhozott mintát vizsgáltak meg újra, pontosan felvázolva és kiértékelve az óceáni üledék egyes rétegeit. Az eredmények azt mutatják, hogy mintegy 70 ezer évvel ezelőtt Kelet-Afrikában módosult a klíma, aminek következtében a nedvesebb periódus által létrehozott és fenntartott, úgynevezett Zöld-Szahara a mostaninál is szárazabb környékké változott, gyakorlatilag elűzve a helyi népesség legnagyobb részét. Ezek az emberek a szoroson átkelve jutottak el az Arab-félszigetre, majd pedig az eurázsiai kontinens legkülönbözőbb tájaira, létrehozva, majd pedig lezárva a teljes folyamatot.


Mélytengeri minták a világ óceánjaiból és nagyobb tengereiből

A szakemberek korábban mintegy 40 ezer évre visszamenőleg tudták felvázolni a klíma alakulását ezen a környéken, most viszont (a fenti lelet felhasználásával) egészen 200 ezer évvel ezelőttre mentek vissza, 10 centiméterenként megvizsgálva az üledékes rétegeket (amivel minden egyes esetben 1600 évet ugrottak vissza az időben). A hőmérséklet és a csapadék szintjének vizsgálata egyértelműen azt mutatta, hogy a kivándorlás egybeesett a klímaváltozás végbemenetelével, vagyis logikusnak tűnik a kettő közötti szoros viszony feltételezése.

Úgy vélik, hogy rendkívül érdekes a folyamat feltárása, hiszen ez egyben rávilágít elődeink és a klíma viszonyára, a természettel való interakcióra. Következtetésük eltér a korábbi véleményektől, hiszen szerintük a szárazabb éghajlat kényszerítette mozgásra a népességet, ez a vándorlás tehát nem a nedvesebb periódusban ment végbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #35
    Persze, a nem fehérek nem felelősek semmiért, ők szellemi gyerekek, akiket megrontott a rossz fehérember. Ez amúgy kőkemény rasszizmus, mármint a felelősség alól mentes kiskorúnak nézése a nem fehér népeknek, csak persze észre sem veszik ezt a "fehérek a bolygó rákfenéje" ideológiát nyomatók.
  • VolJin #34
    Valami olyasmit írt, hogy a fehérember bűne, hogy túlszaporodik a bolygó...
  • Sequoyah #33
    Szerintem nem olvastad el rendesen amit irt, mert olyan allitast nem latok, hogy a feherember tulszaporodott volna...
  • VolJin #32
    A fehér wmber mióta szaporodik túl?
  • NEXUS6 #31
    Ez azért leegyszerűsítése a dolgoknak, nem annyira tények, mint közhelyekről szól. A felhőzettel, aeroszolokkal a modellek külön számolnak. Amiről én beszélek az a legköri gáz halmazállapotú víz. Ha ez az általad írt elv ilyen egyszerűen működne akkor télen mindíg napfény lenne, nyáron meg köd és borús idő. Van visszacsatolás, csak nem direktbe.

    A víz mennyisége fizikai hatása folytán az üvegházhatás kb 70%-áért felelős.
  • gforce9 #30
    Igen, de ezt azért nem mérgezésnek szoktuk hívni, nem lép reakcióba semmivel az emberi tesben (eléggé stabil vegyület, jósok energia kell a megbontásához) csak ha O2 helyett CO2-t szállít a vér, a sejtek nem jutnak oxigénhez. Fulladás ahogy írod.
  • Andrevv #29
    Kis mennyiségben nem mérgező, de 7%-10% koncentrációban már fulladást okoz, még akkor is ha megfelelő mennyiségű oxigén van a levegőben. Jelenleg az ember és más élőlények éppen alkalmazkodnak a magasabb co2-hoz és egyes tanulmányok szerint ez mellékhatásokkal is jár az embernél, pl. butulás (kognitív képességek csökkenése, mentálisan lassulunk, stb...). Elnézve a mai világ eseményeit, ebben talán van is valami, főleg nyugaton :)
    Utoljára szerkesztette: Andrevv, 2017.10.20. 10:28:32
  • gforce9 #28
    20x átrágtuk már ezt. A túlzott vízpára felhők formájában is megjelenik ami marhára nem engedi át a látható fény nagyrészét, nem éri el a felszínt. Van visszacsatolás. Van ellenhatás, ha melegszik a légkör->több pára->több felhő.

    A co2-nél meg ilyen nincs. tök mindegy hogy 1% co2 tartalom van vagy 100% a befelé érkező sugárzást nem gátolja. Nincs kompenzáló visszacsatolás.

    Nem azért írtam hogy újranyissam a vitát, csak hogy a teljességkedvéért álljon már itt ez az egyszerű, de tényszerű dolog is.
  • NEXUS6 #27
    Hát az hogy lehet, hogy egy gáz csak egyirányúan üvegházgáz, pontosabban az üvegházgáz mindegyiknél az valójában, hogy a jórészt láthtó fény tartományába eső 6000K-es napfényt beengedi, az alacsonyabb frekvenciás Föld felszíni 300K körüli feketetest sugárzási spektrumot elnyeli és újra kisugározza immár nem csak az űr, hanem a felszín felé is.
  • gforce9 #26
    A CO2 nem mérgező. Ez igaz. Amire te gondolsz az a CO.

    Egyébként CO2 meg üvegházhatású, bizonyítottan és nem kétirányúan mint a vízgőz hanem csak egyirányúan. De ezen már NEXUS-al jópárszor vitáztunk nem akarom újraindítani. Se vége se hossza.