Berta Sándor

Schleswig-Holstein száműzi a Microsoft termékeit

A német szövetségi tartomány a jövőben a nyílt forráskódú megoldásokra akar építeni és hosszú távon teljesen leváltaná a kereskedelmi szoftvereket.

Az új tartományi kormány a koalíciós szerződésében vállalta, hogy nyílt forráskódú programokat fog használni. A koalíciós tárgyalások során a Zöldek elérték, hogy a jövőben a beszerzések feltételeit úgy módosítják majd, hogy előnyt élvezhessenek a nyílt forráskódú alkalmazások, mert csak így biztosítható, hogy a közigazgatás annyira, amennyire csak lehetséges, függetleníteni tudja magát az egyes szoftverfejlesztőktől.

Robert Habeck helyi miniszterelnök-helyettes és energiaügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi és digitalizálási miniszter kifejtette, hogy a digitalizálás egyik problémája pont az, hogy kevés nagyvállalat kezében hatalmas piaci hatalom összpontosul. A Google, a Whatsapp, a Microsoft és más IT-óriások uralják a piacot, a politika és a közigazgatás pedig nehezen tud fellépni e jelenség ellen. A megoldás az, hogy a tartománynak digitális szempontból is függetlenebbnek kell lennie.

A schleswig-holsteini politikusok álláspontja az, hogy a nyílt interfészek, a szabványok és a szoftverek növelik a felhasználói szuverenitást, s fontos építőelemek az IT-biztonság erősítése szempontjából, ráadásul lehetővé teszik az innovatív alkalmazások megjelenését és elterjedését is. A koalíciós szerződés szerint a hosszú távú cél a teljes függetlenedés a kereskedelmi termékektől. A programokat a jövőben központilag szerzi be a Dataport nevű szolgáltató. A tervek alapján az újonnan létrehozott digitalizálási minisztériumban egy új központi IT-menedzsmentet alakítanak ki és az felügyel majd arra, hogy lehetőleg minél több közbeszerzési eljárásban jelenjenek meg nyílt forráskódú szoftverek. A zárt forráskódú termékek teljes kiváltása ugyanakkor csak hosszú távon érhető el.

Marit Hansen schleswig-holsteini adatvédelmi biztos kiemelte, hogy az információs társadalom jelenleg bizonytalan alapon nyugszik - biztonsági hibákkal, rejtett kiskapukkal és beépített megfigyelési, illetve követési lehetőségekkel. Úgy véli, a forráskódok megjelentetése hozzájárulhat a helyzet stabilizálásához és jó esélyt jelenthet. A szakember emellett rámutatott, hogy jövő májustól a közbeszerzésekben az új európai adatvédelmi irányelv eddiginél szigorúbb adatvédelmi információbiztonsági követelményei fognak megjelenni. A schleswig-holsteini kabinet döntése befolyással lehet más szövetségi tartományok vezetőire, a német államra, sőt, a Microsofttal folytatott tárgyalásokra is. A Dataport egyébként jelen van Brémában, Hamburgban, Alsó-Szászországban, Mecklenburg-Előpomerániában és Szászország-Anhaltban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yamato41 #64
    "Nem vagy hajlandó számításokat végezni"
    ???
    Elvakult rákrúdvédő-szerepkörödben még olvasni sem? Ejjjejjj...
  • yamato41 #63
    "Te nagyoidióta."
    Remek "érv".

    "Szorozd már fel..."
    Én csak egy összetevőt, annak sem az összes tételét és roppant szüken számolva (pl. orvosi óradíj) részleteztem, amit 50 éves jövedéki befizetés fedez. De ha mellé tesszük a többi hasonló betegséget, vagy akár a cukorbetegség kezelésének többi költségét (kórházi kezelés, infúziókúra, részletesebb vérvizsgálatok), akkor ez az idő bőven megemelkedik.
    Jellemző, ahogyan terelsz. Egy évre is és 50 évre is levetítettem a költséget.

    "az általad linkelt oldalakon "
    Igen, ott KSH és GKI adatokat hoznak. Ezekkel vitatkozhatsz, csak éppen rajtad marad.
  • gforce9 #62
    Te nagyoidióta. Szorozd már fel a jövedéki adó tartalmát egy doboz cigivel/nap, a dohányosok számával, a napok számával egy évben és mondjuk 10-20 év dohányzással. Rögtön látszik, hogy az általad linkelt oldalakon megközelítőleg sem szerepel ilyen. Valamint szándékosn kihagynak súlyos tételeket az ellenoldalon. Az igazság az, hogyha nem lennének dohányosok a központi költségveteésben kevesebb pénz lenne, az összes egészségügyi ráfordítással együtt.

    Eddig ami számokat mondtál mindet megcáfoltam. hoztál egy 3 milliós összeget amit egy dohányos simán 2x kicsenget úgy élete alatt, hogy nem is dohányzik sokat és ezt a 3 milliót a dohányosok töredékére kell rákölteni, nem ez e jellemző szám.

    Hívő vagy ennyi. Ezért tagadsz mindent. Tudod Galiletit hogyan akarták cáfolni középkorban? Úgy, hogy nem néztek bele a távcsőbe. AMit nem látnak az nincs. Tipikus vakhívő hozzáállás, mint a tied. Nem vagy hajlandó számításokat végezni, csak lököd a mantrát.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.10.12. 11:22:42
  • yamato41 #61
    Csak azt nem vagyok hajlandó elviselni, hogy a rákrudazással százmilliárdszám lapátolják ki a pénz az egészségügyből (és ennek cáfolatát a légből - vagy inkább füstből - kapott számok sem cáfolták) azok a pofátlan szerencsétlenek, akik saját egészségüket tudatosan teszik tönkre a rákrúddal (droggal), majd nyüszítenek, hogy milyen szar az egészségügy. Hát ha az, akkor ez pont nekik köszönhető.
    NB
    Az is teljesen bizonyos, hogy anyád szája habzott, amikor kipréselt a világra. Ez azonban már nem gyógyítgató. Veszett ügy.
  • Gerolta #60
    Nem, nem védi. Arról már igazán nem tehetünk, hogy te azonnal őrjöngve ugrasz mindenkire, aki nem gyűlöli a dohányzást. Most már teljesen bizonyos, hogy feldugták neked azt a bizonyos cigarettát. Esetleg fordulj orvoshoz, az ilyen poszttraumás pszichózisok már elég jól gyógyíthatóak.
    Utoljára szerkesztette: Gerolta, 2017.10.12. 10:29:35
  • yamato41 #59
    Pofája anyádnak van, akkor habzott neki, amikor kipréselt a világra.
    Hülyeségeket írt, hazug "számokkal" próbálja meg elvtelenül védeni a rákrudazást. Ennyi erővel a drogosokat is védhetné. Tulajdonképpen védi is, mert a rákrúd is drog.
  • Gerolta #58
    Világosan leírta, hogy dohányzás nélkül szebb lenne a világ, de te fékevesztett véreb módjára acsarogsz tovább. Feldugtak kiskorodban egy égő cigarettát, vagy miért habzik ennyire a pofád?
  • yamato41 #57
    "elvakult ember számokkal meg lehetne győzni"
    Semmiféle elfogadható számot nem hoztál. A levegőből vett "számokkal" próbáltad rákrúdvédő mantrádat tolni. Persze, érveid, számaid nincsenek. Mivel a te számaid alapján csak a 10 év cukorberegség 50 év jövedéki adó befizetés takarja be, akkor még nem is vettük bele a többi potenciális betegséget, mondjuk egy daganatost.
    Áfát számolni nevetséges, mert ha nem rákrúdra költi el, akkor másra, az áfa mindenéppen befolyik a költségvetésbe. Ugyanúgy a többletbevételek (foglalkoztatáshoz származó bevételel stb.) is befolynának, ha nem rákrudat árulnának. Ez nem érv, hanem mellébeszélés.
    Summa summarum, a rákrúdvédő számháborúd megbukott. Pöfékelj nyugodtan tovább, abban a boldog tudatban, hogy ezzel "szépen" meglopod a társadalmat. Lelkiismereted láthatóan ezt jól elviseli, megnyugtatják a légből kapott, nevetséges számaid. Vagy csak szimplán nem érdekel...
  • gforce9 #56
    Szorozd már össze a befizetést egy emberre egy élet alatt. Az hogy ezt képtelen vagy elvégezni, csak annyit bizonyít, hogy kihagytad a matekórát, Amit én számoltam az nagyon durván alulbecsült befizetés. ~3M forint?

    Lol ne röhögtess. 1 dohányos 10-15 év alatt becsengeti a kasszába csak és kizáról a jövedéki adóből. Se áfát nem számolva, se a vállalkozások befizetett adóját. És nem minden dohányosból lesz cukorbeteg vagy tüdőrákos vagy érszűkületes.

    "Na, hol a matek, rákrúdvédő?" Itt fentebb.

    Akármennyire is az akarod bemagyarázni, hogy ez dohányzás védelem, nem az. Azt kritizálom, hogy számolni nem tudsz vagy nem akarsz és olyannal érvelsz a dohányzás ellen ami hülyeség. Lehet érvelni ellen és kell is, mert mindent egybevetve dohányzás nélkül szebb lenne a világ, de azt bemagyarázni, hogy nem fizetnek eleget emiatt, hát a csőlátás csúcsa. Részemről befejeztem, mert nmehinném, hogy elvakult ember számokkal meg lehetne győzni amikor a hite miatt egy szorzást sem képes elvégezni.
  • yamato41 #55
    Nos, pontosan azt csinálod. Véded a rákrudatókat. Számaid totál légből kapottak (mért 1 doboz az átlag, az 10 szál, nagyon sokan sodortat rákrudaznak, ami olcsóbb), totálisan alkalmatlanok és jelentéktelenek a KSH és a GKI adataival szemben.
    Nyilván nem minden rákrudas lesz érszűkületes. De én nem ismerek olyan legalább 60 éves rákrudazót, akinek ne lenne olyan betegsége, amelynek kialakulásában a rákrúdnak ne lenne jelentős kockázata.
    No, de lássuk azokat a számokat! Vegyünk egy cukorbeteget.
    Az egyik oldalon áll a logikád alapján három hónapos ciklusban az 92*500=46000 Ft.
    Másik oldalon ott:
    - az inzulin TB támogatása, dobozonként 3800 Ft havonta, tehát 3800*2*3=22800 Ft, inzulinadagoló TB támogatása (2*8000 Ft), 2000 Ft
    - havi háziorvos-látogatás (alaphangon 8e Ft óradíj), 3 hónapra: 8000 Ft
    - szakorvosi konzultáció (10e Ft óradíj), 3000 Ft
    - utazási költség (változó, legyen átlag) 2000 Ft
    - vérvétel, laborvizsgálat (piaci alapon ex 141150 Ftlenne: https://www.gellertlabor.hu/arak-akciok-csomagok/ambulans-arlista), legyen közgyógyban 30.000 Ft
    Összesen: 72800 Ft
    Ez csak egy cukorbeteg három havi költsége. Ha 10 évvel hamarabb jelenik meg, mint rákrudazás nélkül, az 3M Ft, befizetett 550e plusz, tehát alaphangon szűk 2,5 M mínusz a biztosítónak évente. Ehhez jön még jellemzően a magas vérnyomás. Nem számoltam a kórházi kezelés és ambuláns kezelés költségét, ami a gyógyszerek beállításához szükséges.

    Na, hol a matek, rákrúdvédő?