Gyurkity Péter

Még el sem indult az iPhone X gyártása

Külső források szerint ez októberre csúszik, miközben az okosórát javítani kell.

Az Apple idei nagy bemutatója után legutóbb arról írtunk, hogy az előre jelzetthez képest várhatóan kevesebb iPhone készüléket szállítanak majd le. Most mindezt azzal fejelte meg egy elemző, hogy az iPhone X gyártása még el sem indult.

A cég novemberre ígérte a tizedik évfordulóra készült speciális változat megjelenését, ez azonban nagyon szűkre szabott határidőnek tűnik, legalábbis az utóbbi néhány nap fejleményeinek tükrében. Most egy külső elemző (saját, az ágazaton belüli forrásokra hivatkozva) arról számolt be, hogy az iPhone X gyártása még el sem indult, ez ugyanis a cég első pénzügyi negyedévére marad, ami az utolsó naptári negyedévnek felel meg, tehát erre legkorábban októberben kerül majd sor. Korábban még arról is jelentek meg hírek, hogy az érintőképernyőbe integrált ujjlenyomat-olvasó tökéletesítése csúszik, mivel azonban itt a FaceID veszi át a főszerepet, ennek nem kellett különösebb jelentőséget tulajdonítanunk.

Időközben az új Series 3 okosórákkal is gondok támadtak, legalábbis az LTE-elérés kapcsán, ez ugyanis az első beszámolók és visszajelzések szerint nem túlzottan megbízható. Bár az iOS 11 csak a múlt héten jelent meg, az órák piaci megjelenésére pedig csak most kerítettek sort (az első példányok péntektől érkeztek meg a vásárlókhoz), a cég máris kiadott egy rövid jelentést, miszerint egyes WiFi-hálózatoknál a csatlakozás pillanatában az eszköz dobja a meglévő LTE-elérést, emiatt pedig hívások is megszakadhatnak.

A cég egy jövőbeni szoftveres frissítés keretein belül ígéri a javítás megjelenését, azt azonban nem közölték, hogy ez mikor következik majd be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aquator #6
    Nekem a Series2 óra bejött az az igazság (nyilván a "bóvli" alukeretes verziót nyúzom). Pebble után nagyon megbízható és piszok jól működik együtt a telefonnal. Az akksi kapacitása viszont kicsit bosszantó (megint csak Pebble után, ami egy hetet szaladt egy töltéssel)
  • M2 #5
    Detto. Az X nagyon nem a mi telefonunk. :-)
  • monk00 #4
    Állítólag ez az iOS 11 sem igazán megbízható. Eddig ez a legmegbízhatatlanabb kiadásuk. Rengetegen panaszkodnak hogy frissítés után, sosem látott hibák jönnek elő, amit csak az előző ios vissza tételével tudnak orvosolni. Én nem is merem frissíteni a telefonom. Marad a 10.3.3, míg nem jön ki egy normális változat. Én apple párti vagyok, de szerintem egyre gagyibb dolgokat csinálnak. Félmilliót meg biztos hogy nem ér egy telefon, legyen az bármilyen márka is.... Az órát meg teljesen feleslegesnek tartom. Egy forintot sem ér....
  • nkmedve #3
    tom_pika: Semmi gond nincs a "béna" kerettel, én azzal együtt fogom megvenni az i8-at, azt legalább meg lehet normálisan fogni és egy kézzel kezelni. Használjon tepsi edge to edge kijelzőt aki akar. A viszonylag kiskávás Samsung Tab-om is rengetegszer érzékel érintést a képernyő szélén amikor nem kéne, annál irritálóbb dolog nincs.
    Utoljára szerkesztette: pedrohsi, 2017.09.26. 06:17:26
  • TokraFan #2
    Jó nagy rakás fosul néz ez ki...
  • tom_pika #1
    Addig is szarakodhatok a régi modellekkel, amiken a képernyő nagy része helyett csak a béna keret van.