Gyurkity Péter

Drága lesz a Google új telefonja

Az Apple és a Samsung példáját követi a cég, az 1000 dolláros kategória jelenik itt meg.

Az idei iPhone okostelefonok hivatalos bemutatója alatt sokakból ellenérzést váltott ki, hogy a tizedik évfordulóra készülő iPhone X 999 dolláros áron jelenik majd meg, bár ez nem sokkal haladja meg a Samsung aktuális zászlóshajójának (a Galaxy Note 8) árát. A jelek szerint a Google új fejlesztése is ebben a kategóriában tanyázik majd, legalábbis a nagyobb kivitelben és nagyobb tárolót kínáló változat esetében ez fog megvalósulni.

Az új Pixel 2 és Pixel 2 XL típusokról már korábban kiszivárgott, hogy a Google október elején tervezi ezek hivatalos bemutatóját, azonban a hardveres specifikáció főbb pontjai sem maradtak előttünk ismeretlenek. Most a készülékek fehér és fekete változata bukkant fel néhány képen, amelyet a hivatalos ár egészít ki, így kiderült, hogy bár az eredeti Pixel XL 2016 folyamán még 769 dolláros áron startolt el, ez idén a 64 GB-os példány esetében 849 dollárra ugrik, a 128 GB-os belső tárolót kínáló változat azonban még ennél is drágább lesz, hiszen ennek ára 949 dollár – ez már nem sokkal marad el az Apple esetében látott horribilis szinttől. Azt is megtudhattuk, hogy a Pixel 2 XL lesz a hivatalos név, vagyis az alap változat valóban a Pixel 2 névre hallgat majd.

Ami a várható hardvert illeti, itt az XL esetében egy 6 hüvelyk körüli érintőképernyőre számíthatunk, amely az előlapi keret szinte teljes száműzésével áll majd rendelkezésünkre. Ehhez a Snapdragon 835 chip, legalább 4 GB memória, egy csúcskategóriás hátoldali kamera, a már említett, két opciót kínáló belső tárolók, valamint további, hasonlóan kellemes komponensek csatlakoznak majd. Az alap változatnál a várható ár mellett egy harmadik, kékes árnyalatot kínáló példány bukkant még fel, bár ez utóbbi inkább kékesszürkeként jellemezhető.

Ahogy említettük, a Google saját eseménye október elején, egészen pontosan október 4-én esedékes, erre már nem kell sokat várnunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #13
    Nyilván a különböző iparágak más, jóval régebb óta befutott "sikermárkái" is ehhez hasonlóan "baráti" haszonkulccsal dolgoznak.
    Viszont eddig az Apple-ön kívül a többi mobilgyártó messze nem dolgozott ekkora haszonkulccsal. Most az elmúlt talán 3-4 évben kezdett szép lassan mutatkozni ugyanez a tendencia... És tessék, itt a Pixel 2 meg a Sangcsung Galaxy Note 8 ugyanannyiért, mint az iPhone 8 Plus, Iphone X... :D
    Összehasonlításképpen a Huawei sznobokat célzó prémium anyagokból és prémiumnévvel fémjelzett Porsche Design-os Mate 9 csúcstelója kerül annyiba, mint egy nagyobb gyártó (bár már a Huawei is elég nagy szerintem) sima mezei high-end telója. Na jó, idén még csak az Apple-nek sikerült csont nélkül eljutnia odáig a legdrágább iPhone X-szel... :D
  • M2 #12
    Teljesen lényegtelen. Ha szerinted a 40%-os haszon olyan óriási, akkor nézz körül egy kicsit a világban...
  • wraithLord #11
    A házon belül fejlesztett alkatrészeknél valószínűleg. De a külsős partnertől beszerzett stock alkatrészeknél a darabár nem csak előállítási ár, hanem minden egyben, fejlesztési költséggel és haszonnal együtt.
  • M2 #10
    Azt is kifelejtetted, hogy ezek a gyártási költségek, a fejlesztési költségeket nem tartalmazza. De kár ragozni, a negyedéves jelentésekből jól látszik a 40%-os profitrátájuk.
  • M2 #9
    Azért az iPhone-okból messze nem csak az Apple profitál. Volt régen egy cikk, hogy a Google több bevételt szerez az iOS-ből, mint az Androidból. Samsung is simán lehet többet keres az iPhone vonalon, mint a saját telefonjain.
  • wraithLord #8
    Mondjuk azt kifelejtettem a második bekezdésben, hogy ezek csak darabárak (nagy tételben olcsóbb), egy részét házon belül gyártják, nincs rajta haszon... stb. Szóval lehet, hogy a valóság még ennél is érdekesebb... :D
  • wraithLord #7
    Pont most volt róla szó, hogy pl. egy 1000 dolláros iPhone X előállítási költsége kb. 412 dollár. Erre nyilván még jön rá ilyen-olyan költség, mert egy telefon ára nem csak az alkatrészköltségből, hanem a gyártási költségből, szoftverfejlesztési kötlségből, egyéb költségekből is áll, de így is óvatos becslések szerint 40 %-os haszon van rajta.
    (Az USA-hoz képest Európában még egy 100-assal drágább is - itthon picit még drágább -, de ez már egy másik történet.)

    Fejleszteni eddig is kellett. Mégsem került két éven belül 2x annyiba a csúcstechnológiás telefon, pláne most, amikor valami olyasmit csinálnak, mint az Intel a Core vonalán a Nehalemtől kezdve, hogy kb. ugyanazt kinyomják egymás után többször picit erősebb verzióban.
    Az A11 Bionic SoC-ot az Apple fejleszti, aminek darabára 26 dollár. A Face ID szenzort is az Apple fejleszti - amit ha engem kérdeznek, ki is hagyhatnának belőle, de végül is 25 dolláros darabáron nem nagy gond... :D A többit nem az Apple fejleszti, hanem a Qualcomm (modem), Toshiba (memória), Samsung (kijelző) stb. Ebből a Samsung "Super Retina" kijelzője messze a legdrágább 80-100 dolláros darabáron.
  • Danecay #6
    Euz a készülék akkor pont neked készült! A kis megértő
  • pixx #5
    Gondolod a mobil chippek is ugyanolyanok? Az nem változtak? Dehogynem és vannak költségei, az aksinak, alaplapnak, és a többinek. Ki kell őket fejleszteni.
  • pixx #4
    Most is lehet nyomatni a túlárazott divatsz*r jelzőt az Iphone-ra, de úgy látom a többiek is követik.