Gyurkity Péter

Elkelt az Orbital ATK

A SpaceX riválisát a Northrop Grumman vásárolja fel, a rakéták iránt érdeklődhetnek.

A SpaceX küldetései mellett a többi magáncég hasonló próbálkozásairól is igyekszünk beszámolni, bár ezek némileg ritkábban bukkannak fel lapunk hasábjain. Az Orbital ATK rakétája a 2014-es baleset után csaknem egy évvel ezelőtt sikerrel tért vissza, most azonban a céget felvásárolja az egyik amerikai védelmi konglomerátum.

Már a hét elején felmerült a tranzakció lehetősége, bár akkor a források még nem voltak biztosak a pontos dátumot és a várható árat illetően. Most kiderült, hogy a Northrop (amely többek között az új bombázón és a Minuteman III névre keresztelt rakétaprogramon is dolgozik) 7,8 milliárd dollárt fizet majd a cégért, vagyis komoly felárat fizetnek érte, hiszen az Orbital részvényeiért darabonként a piaci ár (110 dollár) helyett 134,5 dollárt tesznek le az asztalra. A felvásárolt vállalat a tőzsdei adatok alapján nagyjából 6,3 milliárd dollárt ér, ebbe beletartozik a mintegy 1,4 milliárd dollárnyi felvett hitel is, bár azt még nem tudjuk, hogy mindez miként érinti majd a meglévő projekteket (többek között a NASA-val megkötött szerződést, amelynek keretében az ISS utánpótlásában is részt vállaltak.


A hónap elején a United Technologies jelentette be a Rockwell Collins felvásárlását, így a jelek szerint egy újabb akvizíciós hullám van kialakulóban. Szerepet játszhat ebben az észak-koreai rakétaprogram, a Northrop például az Orbital hajtóműveiben, rakétáiban, illeve elektro-optikai elhárító eszközeiben lehet érdekelt, nyilván elsősorban az amerikai kormányzat igényeit kiszolgálandó. A meglévő szerződésekkel évente további 4,4 milliárd dolláros bevételre tesznek majd szert (a kliensek között a NASA mellett a hadsereg is megtalálható), a célok között pedig felmerül a rakétavédelmi rendszer kiépítése, annak további tökéletesítése.

Az elkövetkező hónapokban kiderül, hogy miként alakul át az Orbital projektjeinek listája és azok menetrendje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!