SG.hu

Korábban csökken egy évre a hűségidő a Vodafone-nál

A Vodafone mostantól lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy a korábbinál jóval kedvezőbb feltételekkel kössenek új szerződéseket vagy hosszabbítsák meglévő előfizetéseiket.

Az elektronikus hírközlési törvény 2017. október 24-én életbe lépő módosítása szerint a kizárólag SIM-kártyára vonatkozó előfizetésekhez 24 hónap helyett csupán 12 hónap (határozott) hűségidő társítható. A változás – mely a készülékvásárlást tartalmazó szerződéseket nem érinti – az összes lakossági, flotta és mobilnet tarifával már rendelkező és szerződést hosszabbító, vagy új havidíjas előfizetést kötő ügyfélre vonatkozik. A szabályozás részét képezi továbbá az is, hogy a határozott idejű szerződés lejáratát megelőző 90 napon belül az ügyfeleket legalább három alkalommal értesíteni kell a szerződés lejártának dátumáról, valamint a korábbi tarifájának megfelelő új ajánlatról.

A határozott idejű előfizetői szerződés lejártát követően a szolgáltató az ügyfél kérésére díjmentesen köteles biztosítani a szerződéshez kapcsolódó készülék hálózati zárjának feloldását. Az október 24-től lejáró, határozott időtartamú előfizetői szerződés helyébe lépő új, határozatlan idejű szerződés havidíja nem lehet magasabb a határozott időben alkalmazott, készülékvásárlást nem tartalmazó havidíjnál, az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó szerződési feltételek pedig nem lehetnek az előfizetőre nézve hátrányosabbak a korábbinál.

Meglévő szerződések hűségidejét a változás nem érinti, új szerződések esetén viszont a Vodafone ügyfelei már több mint egy hónappal a hivatalos hatálybalépés előtt, szeptember 18-tól élhetnek a törvény biztosította előnyökkel és a korábbinál jóval kedvezőbb feltételekkel köthetnek új szerződéseket vagy hosszabbíthatják meg meglévő előfizetéseiket. Így a jelenlegi 2 éves, kizárólag SIM kártyát tartalmazó tarifák szeptember 18-tól változatlan áron 1 éves hűségidővel is megvásárolhatók.

Az új törvény hang- és adatalapú lakossági tarifákra egyaránt vonatkozik, a készülékvásárlást tartalmazó szerződéseket azonban nem érinti. A Vodafone előfizetéses ügyfeleinek 88 százaléka határozott idejű, hűségidőt tartalmazó szerződéssel rendelkezik, és mindössze 12 százalékuk van határozatlan idejű szerződése. Az előfizetéses ügyfelek több mint fele kedvezményes készülékvásárlással kötött szerződést. A cég álláspontja szerint az előfizetőknek a tarifaváltozás vagy a hang-, illetve adattartalom sokkal fontosabb, mint a hűségidő, a készülékkedvezmények pedig továbbra is a határozott idejű szerződések mellett szólnak. A Vodafone felmérése szerint a hűségidőre leginkább a fiatalok érzékenyek, valamint azok, akiknek nem stabil a munkahelyük vagy külföldre költözést terveznek.

Az új határozott idejű előfizetői szerződés lejáratát követően a szolgáltató az ügyfél kérésére díjmentesen köteles biztosítani a szerződéshez kapcsolódó készülék hálózati zárjának feloldását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kopacsibacsi #1
    Ez egy kibaszott szar ország! Nem a bünözőket büntettik akik elkövettek valamit!!! Azokat büntetik akik semmit de semmit nem vétettek! Aki a migránsokkal kötöttt üzletett talán még ki is tüntették a jó üzlet kötés miatt ! Közben egy bünöző mert Ő az aki miatt szenved a többi vétlen tulajdonos!!Éppen olyan mint a másik dolog a rokkantaknál is nem az orvoskat cibálták meg akik a pénzt követelték vagy pedig elfogadták nem az egész beteg társadalom szenved miattuk!!Mert Ő miattuk jöttek be az elvtelen szigorítások is!!Azok a szarházi bünöző orvosok még mindig ugyanúgy és ott dolgoznak mint a büncselekmény elött! Nos ez Magyarország!!Ez a szép kis hazánk!! Ilyen egy mocsok törvények születnek itt!!
    Utoljára szerkesztette: kopacsibacsi, 2018.08.28. 10:43:02