Gyurkity Péter

8 hónap után jöttek elő a NASA elzárt kutatói

A sorrendben ötödik küldetés különösebb gond nélkül zajlott le.

A NASA és a Hawaii Egyetem immár ötödik alkalommal folytatott le közösen egy érdekes kísérletet, amely az ügynökség által a 2030-as évekre előrevetített NASA-küldetésekre való jobb felkészülést szolgálja. A Hawaii Space Exploration Analog and Simulation (HI-SEAS) ötödik csapata még januárban állt össze, a résztvevők pedig most, 8 hónapos elzártság után jöhettek elő.


Az ötödik küldetés résztvevői a világ legnagyobb aktív vulkánján, pontosabban annak egy fennsíkján töltötték el az utóbbi 8 hónapot, ennek során pedig többnyire a számukra kialakított dóm alatt éltek. A két nő és négy férfi résztvevővel összeállított csoport ezúttal nem kizárólag a belső kohéziót, az együttműködést, valamint a tagok egymáshoz való viszonyát igyekezett felmérni és tovább kutatni, hanem ezzel egy időben abban is megpróbáltak segítő kezet nyújtani az illetékeseknek, hogy miként lehet az ideális csapatot összeállítani – ez ugyanis egyre nagyobb szerephez jut majd, ahogy közelebb kerülünk magukhoz a küldetésekhez. Különösebb gondról egyelőre nem számoltak be, a jelek szerint a hosszú elzártság nem okoz nagyobb galibát.


A kísérletben résztvevő kutatók mindvégig speciális szenzorokat viseltek, amelyek egyrészt mutatták az egymáshoz viszonyított távolságot, de egyben azt is jelezték, hogy az adott személy milyen hangulatban van, illetve hogy milyen hanghordozással beszél. A NASA 2,5 millió dollárral támogatta a tanulmányt, ennek vezetője szerint már eddig is rendkívül sokat tanultak a hosszú elzártsággal küzdő csoportok belső szerkezetéről és a tagok viselkedéséről, bár ehhez hozzáteszik, hogy a kísérleti alanyoknak ezúttal lehetőségük volt elhagyni a dómot, ennek során azonban űrruhát kellett viselniük, hogy szimulálják a Marson lefolytatandó később geológiai és egyéb vizsgálódást – arról nem is beszélve, hogy a VR-eszközök révén a virtuális valóságba is elmenekülhettek, ha erre igényük volt.


A külső világgal folytatott kommunikáció 20 perces késleltetéssel zajlott, hogy ezzel is utánozzák a várt körülményeket, a kísérlet során pedig kizárólag fagyasztott és konzervekben tárolt élelmiszert fogyasztottak. A csapat tagjai az elzártság után egy lakomán vettek részt, hogy bepótolják az elmaradt élvezeteket, az elkövetkező hónapokban, években pedig hasonló kísérletekre számítanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #9
    A tengóknál azért most már jobbak a komm lehetőségek, mint voltak 30 éve. Felmerüléskor a műholdas adatkoom alatt asszem már emailezni is lehet.

    Az SLBM tengók 2-3 hónapos bevetései közelében nincsenek egy marsutazásnak és több szempontból is eltér. Legénységben a nemek aránya, a legénység abszolút mérete, stb. A nagyobb létszem torítja az eredményeket, mert egészen már egy nagy és egy kis társasággal az összezártság.

    A lefújós rész sem igaz.Ha komoly műszaki hiba van a tengón akkor lefújják az őrjáratot és mennek haza.

    Szóval kapaszkodjatok meg, de annak ellenére, hogy a CVN-ekn látsz napfényt bizonyos szempontból durább a helyzet, mert 6-9 hónapós bevetések vannak - emberihány miatt lassan tipikus a 8-10 hónap és a deckre csak azok mehetnek ki, akik ott dolgoznak, csak különleges alkalmakkor, mikor nincs tervezett repesemény lehet kimenni a deckre, azt leszámítva kb.a hajó seggénél vagy a hangároknál láthatod az eget és a tengert,de ennyi. Aki a hajó mélyén dolgoik, annak hetes nagyságrendben olyan az élete, hogy szinte tengón is lehetne. Az egyetlen difi az email, de nem tudom, hogy az a felszíni hajókon milyen gyakran van.
  • orbano #8
    ráadásul ott valós fizikai elzártság van, nincs meg az a finom, küszöb alatti biztonságérzet, hogy ha gond van, akkor lefújják az egészet
  • jovokutato #7
    Ha a NASA engedélyt kérne a Pentagontól,hogy megkérdezhesse az ICBM-eket hordozó hadászati tengeralattjárók személyzetét a hosszú bevetések pszichológiai hatásairól,akkor is hasznos adatokhoz jutna.
    Azét,mert véleményem szerint ők vannak legközelebb a Mars-utazás szimulálásához.
    Miért?Mert hónapokig be vannak zárva egy fémdobozba és a rejtettség miatt nem nagyon kommunikálhatnak kifelé és velük sem kommunikálnak.
    Másik szempont az,hogy a nagyobb létszám miatt jobban kiértékelhetőbb adatokat kapna-csoportdinamika és szocializáció-
  • NEXUS6 #6
    8 hónap!? Miért adnak nyolc hónap elzárást, garázdaszerű, csoportosan, előre megfontolt szándékból elkövetett gyorshajtásért?
    XD
  • Kissssss0 #5
    4 férfi és 2 nő... ajjaj.
  • Kara kán #4
    Na, és a szex?
  • Szefmester #3
    Én bevállalnám.. bár nem vagyok százas de na... :D nincs ezzel semmi baj ha a többi ember ott nem kretén akinek az a hobbija hogy ártson a másiknak.

    Az egyedüllét sem olyan macerás amúgy ha időnként van valami mód a kommunikációra. Akkor kezdődnek a zavarok amikor teljesen el vagy zárva a külvilágtól. Egy videolevél vagy üzengetés napi szinten sokat segít.

    Ha meg van társ akivel lehet fizikailag is érintkezni, mert miért ne.. akkor gond már nem lehet.
  • kvp #2
    A resztvevok eletrajzai alapjan joreszt mernok-tudosok akik szorakozasbol vallaltak. Azert egy 8 honapos pihenes nem olyan veszes, foleg ha kint azert tovabbra is kek az eg. Van koztuk urhajos jelolt is, akinek a valasztott palyajahoz is jol jon egy ilyen reszvetel. Elso ranezesre egy urtechnologiara fokuszalo egyetem vegzosei kozzul szedtek ossze oket. (van aki mar a harmadik diplomanal jar, ez mar majdnem eleg hogy kutato urhajos lehessen)

    Ez a bezarunk 6 embert egy hazba 8 honapra annyira nem egy problemas dolog ha pont 6 tudosrol van szo akik valoszinuleg nagyon jol elvannak magukban is, de egyebkent is ertelmesebbek az atlagnal.
  • tom_pika #1
    az se komplett aki ilyet elvállal...