Gyurkity Péter

Többször hibásodnak meg az androidos telefonok

Világszerte gyakrabban fordulnak elő problémák az Androidot futtató okostelefonokkal.

A Blancco Technology Group időről-időre közzéteszi saját részletes jelentését, amely a felhasználók által észlelt és továbbított problémákat foglalja össze, régiókra lebontva. A legfrissebb adatokból kiderül, hogy az Android operációs rendszert futtató készülékek a második naptári negyedév folyamán kétszer gyakrabban hibásodtak meg, mint az Apple által piacra dobott riválisaik.

A második negyedben gyakorlatilag minden negyedik androidos telefon esetében előfordult valamilyen hiba, míg az iPhone családon belüli készülékeknél ez globális szinten 12 százalék volt. Érdekesség, hogy Észak-Amerikában ez 24 és 8 százalék volt, eközben azonban Ázsiában az Apple okostelefonjai hibásodtak meg sokkal gyakrabban, hiszen ott már 60 százalékban mérték a gondok arányát a táboron belül, míg az Android esetében ez csak 28 százalék volt. Április és június között az androidos platformon belül a Samsung megoldásai hibásodtak meg a leggyakrabban, ami részben azzal is magyarázható, hogy a dél-koreai gyártó készülékeiből dobják piacra a legtöbbet. A Galaxy S7 edge, a Galaxy S5, valamint a Galaxy S7 vezették itt a listát, míg az iOS esetében az iPhone 6, az iPhone 6s, illetve az iPhone 5s tették ki az első hármast.

Az Androidot használók körében a teljesítményre panaszkodtak a legtöbben (25 százalék), ezt követte az USB (11 százalék), a töltés (11 százalék), a Wi-Fi (9 százalék), valamint a kijelző (3 százalék). A rivális táboron belül ehelyett a készülékek melegedése (11 százalék), a Wi-Fi (9 százalék), valamint a mikrofon (6 százalék), a füllhallgatók (5 százalék) és a headset (4 százalék) okozta a legnagyobb fejfájásokat, ez azonban régiótól függően eltérő számokat mutat. Az alkalmazások Androidon 10 százalékos arányban fagytak ki, míg az iOS esetében ez érdekes módon 54 százalék volt, ami többek között az Instagram és a Messenger, valamint a Pinterest, a Facebook és a Google üzenetküldőinek problémái miatt fordulhatott elő.

Az Androidnál a Facebook vezette a fagyási listát, ezt a Google Play és a Messenger követte a sorban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #19
    Az Apple pedig még sosem csinált baromságot, ez igaz.
  • wraithLord #18
    Lehet, hogy szerették volna a fejlesztők, ha nem csak a nagymamájuk használja bejglireceptek tárolására, hanem minél inkábbb elterjed, és tejel? Ki tudja.
  • hgabi84 #17
    "káva nélküli kijelző" -> Igen, bizony, erre nagy szüksége volt már minden felhasználónak...! :P
  • hgabi84 #16
    "viszont a platform a fejlesztések és az MS erőfeszítései ellenére mára annyira összezsugorodott, hogy alig mérhető." -> Azért még várjuk ki a végét: A Microsoft új Windows Phone készülékek kiadását tervezi :)

    Én megmondom őszintén szurkolok nekik, hogy végre ezt a monoton apple vs. android versengéses felállást megszüntessék.
  • hgabi84 #15
    "Az alternatíva adott volt, a vásárlók az inkább az androidot választották." -> Érdekes jelenleg a legtöbben éppen az androidot hagynák ott legszívesebben. Rengetegen nincsenek megelégedve az android-készülékekkel.
  • hgabi84 #14
    "nem hinném, hogy együtt sincs annyi eszük, mint az Apple-nek" -> A Samsung pl. már önmagában is hatalmas cég ahhoz, hogy ne gyártson selejtes terméket, vagy adja a nevét más cég termékéhez. Lásd pl.: akku-problémák és még a legújabb s8-hardveren is sokszor akadozó gyári szoftver... :) Nincs eszük és kész. Szerencsére nem vagyok köteles az ő termékeiket használni, ezért már egy ideje nem is teszem. :)
    Utoljára szerkesztette: hgabi84, 2017.09.23. 09:53:51
  • hgabi84 #13
    " Ez csak ott hibádzik, hogy nem a Google erőlteti, max. magát az Androidot" -> A gyökerénél kell megfogni a problémát... Eredetileg de, a google erőltette... :)
  • mortep #12
    Na persze, a google kilóra megvett minden mobilgyártót... a jól ilusztrált összehasonlítás épp a windows platformot ajnározza. Ezzel az a gond h. a nagyobb droidPhone-gyártók (samsung, lg, htc, sony, stb... nokia!), mind dobtak piacra windows telókat, viszont a platform a fejlesztések és az MS erőfeszítései ellenére mára annyira összezsugorodott, hogy alig mérhető. Az alternatíva adott volt, a vásárlók az inkább az androidot választották.

    Ami a koppintást illeti, az apple és a droid közt, az szerintem kétirányú, jelenleg épp fordítva van. Pl. az apple telefonjaiban most jelent meg a vezetéknélküli töltés, az amoled hajlított és káva nélküli kijelző. Ezek más okostelefonoknál évekkel korábban megjelentek. Már csak azt várom h. mikor jelenik meg az iOS-en a "forradalmi" widgetek
  • wraithLord #11
    "Az androidos mobilok mindössze a google által erőltetett, iPhone-ok olcsó kínai koppintásai..." Tuti. Ez csak ott hibádzik, hogy nem a Google erőlteti, max. magát az Androidot (bár ez sem igaz), nem kínai, és nem olcsó. Persze kivéve, amelyik olcsó, kínai koppintás... ;D Arról is beszélni lehetne, hogy ki másol kiről, de bevallom őszintén, ennyire nem érdekel a téma. Viszont a világon az Apple-t leszámítva kb. minden cég foglalkozik androidos okostelefongyártással, nem hinném, hogy együtt sincs annyi eszük, mint az Apple-nek. ;D Szóval már logikai szinten is buktának tűnik az állítás. Csak gondoltam, szólok.

    "Semmi értelme nincs kiadni 100 félét, ha a legtöbbjükre általában csak panaszkodnak a felhasználók." Nem mondod?! Mondjuk ez sem ilyen egyszerű, mert többek között úgynevezett "üzleti" okai vannak a dolognak... de valóban, ez az első bibi, amit bárki kapásból képes kiszúrni.
  • hgabi84 #10
    "Túlságosan törtet előre az Android,az a baj! " -> Az androidos mobilok mindössze a google által erőltetett, iPhone-ok olcsó kínai koppintásai... Itt van is egy jól illusztrált összehasonlítás is.

    "Ráadásul évente nem 1-2 high-endet, hanem 100 félét, amiből a legtöbb nem csúcskategóriás." -> Semmi értelme nincs kiadni 100 félét, ha a legtöbbjükre általában csak panaszkodnak a felhasználók.