Gyurkity Péter

Csak jövőre jönnek az új csúcs-mobilchipek

Mind a MediaTek, mind pedig a Samsung 2018 első felében mutatja be új fejlesztését.

Az elmúlt hetekben több alkalommal olvashattunk a jelenlegi zászlóshajókat követő új megoldások várható hardveres összetételéről, ezeknél pedig olyan csúcskategóriás mobilchipek is felbukkantak, amelyek ma még szintén nem beszerezhetők. Két ilyen fejlesztésről jelentek meg további részletek, amelyek azonban 2018-as megjelenésre utalnak.

A MediaTek esetében a Helio P40 típus közelgő megjelenését vetítik előre, mégpedig egy szintén kínai forrás jóvoltából. Ez a chip a Helio P23 és P30 változatokat követné a sorban, immár a TSMC 12 nanométeres gyártástechnológiájára építve, azonban csak valamikor 2018 elején, ugyanis a megjelenésre idén már nem kerül sor. A várakozások szerint több gyártó is alkalmazza majd a chipet, ezek között a Meizu tűnik fel legnagyobb esélyesként, hiszen a cég minden bizonnyal elsőként veszi azt majd át. A nyolcmagos fejlesztés főbb részletei még nem jelentek meg az interneten, ami annak is köszönhető, hogy a két másik típus még az év előtt megjelenhet, így csak ezt követően számolhatunk majd be a további információkról.

Ami a Qualcomm soron következő megoldását illeti, itt már többször felmerült a Snapdragon 836 várható megjelenése, amely többek között a Google Pixel 2 és Pixel XL 2 teljesítményét lenne hivatott biztosítani. Érdekes módon a múlt héten ezen típus létezését kategorikusan cáfolták, most azonban olyan értesülés bukkant fel a világhálón, miszerint ez mégis létezik, hivatalos megjelenésére azonban csak 2018 első felében, várhatóan egy másik név alatt kerül majd sor. Ennek megfelelően az idei felállást a 835 vezeti majd, ez alatt helyezkednek el a szerényebb változatok, jövőre pedig valóban befuthat a közvetlen utód, amely egyelőre ismeretlen jellemzőkre épülne.

A két új csúcskategóriás mobilchip várhatóan a 2018 elején bemutatkozó friss zászlóshajókat hajtaná meg, itt a Samsung mellett az LG és más nevek új telefonjaira számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!