Berta Sándor

Reformra szorulnak a titkos­szolgálatok

Az egyik legismertebb kiszivárogtató nem a hivatalok megszüntetése ellen harcolt.

Edward Snowden kijelentette, hogy a titkosszolgálatok hasznosak és fontosak, de szükség lenne a megreformálásukra. Ugyanakkor attól óva intett attól, hogy a hivatalok szorosan együttműködjenek a magántulajdonban lévő cégekkel. Az pedig, hogy Donald Trump elnök lehet, szerinte annak köszönhető, hogy a rendszer csődöt mondott és ebben a titkosszolgálatoknak jelentős szerepük van.

Az évek óta Oroszországban bújkáló szakember szerint ahhoz, hogy a globális ellenőrzési apparátust minél jobban ki lehessen építeni, az olyan hivatalok, mint az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) és a Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) évek óta a valódinál sokkal nagyobbnak láttatták a terrorizmust és egyéb fenyegetéseket, ezáltal pedig megteremtették a "félelem kultúráját". Úgy véli, ez vezetett minket oda, ahol jelenleg vagyunk. Miként lehetne mindezt másként magyarázni, mint az értelem rendszerének csődjével? - teszi fel a kérdést.

A 34 éves Snowden közölte, hogy nem azért harcolt, hogy lejárassa az NSA-t vagy a CIA-t, sőt, úgy gondolja, hogy hasznos szerepük van a társadalomban. De ez csak addig igaz, amíg a valóban fontos fenyegetések ellen harcolnak és olyan módszereket alkalmaznak erre a célra, amelyek az embereknek a legkevesebb károkat okozzák. Nem érdemes ágyúval verébre lőni - szerinte ezt már mindenki megértette, csak a titkosszolgálatok nem.

Új veszélyre is figyelmeztet, a hivatalok magántulajdonban lévő vállalatokkal szoros kooperációit károsnak tartja. Természetesen ezek a társaságok segíthetik a kormány terrorellenes műveleteit, de az veszélyes, ha azt mondják: "Szia Google, te vagy mostantól az internet seriffje és te döntöd el, hol lehet törvényeket sérteni". Ráadásul a helyzetet súlyosbítja, hogy a nagy IT-cégek vezetői politikai ambíciókat dédelgetnek. Amikor olyanok emberek, mint Mark Zuckerberg komolyan be akarnak szállni az amerikai elnökválasztási versenybe, akkor fel kell tennünk magunknak egy kérdést: engedni akarjuk-e, hogy az a vállalat, amely világszerte a legbefolyásosabb a közösségi médiában és amely vezetőjének immár politikai ambíciói is vannak, döntsön arról, hogy melyik politikai beszéd jelenjen meg a világhálón és melyik ne.

Snowden végül leszögezte, hogy nem orosz kém.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #1
    Teljesen *elfajzottak* ezek a szervezetek !
    Magán-halálosztagként,és mocskos politikai érdekek kiszolgálóivá váltak.
    Nem a nemzetet/hazájukat védik.Aljas kis játszmákba kezdtek - többnyire pénzért ! Sok,sok pénzért.