Szekeres Viktor

Százezer néző fölött a Pappa Pia

Egyelőre nem csökken az érdeklődés a Pappa Pia iránt.

A hétvégén valamivel többen, mint 51 ezren nézték meg a mozikban a Pappa Pia című zenés filmet, ami a keddi és szerdai vetítésekkel együtt 70 ezres közönséget ért el múlt héten. Egy ma délutáni sajtóközlemény szerint pedig mostanra a film átlépte a százezres nézőszámát, ami első blikkre furcsa lehet, hiszen a hétfőtől csütörtökig terjedő időszak közel sem annyira látogatott, de persze elhisszük, hogy négy nap alatt újabb 30 ezer jegy kelt el a filmre.

A film természetesen ezzel a teljesítménnyel a múlt hétvége legnézettebbje lett itthon, megelőzve ezzel az Annabelle 2: A teremtést, melyre 28 ezren fizettek be. A harmadik és negyedik helyen két újonc, A szerencse háza és A mogyoró-meló 2 tartózkodott, mindkét film nagyjából 20 ezer eladott jegyet generált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BaliBoy #6
    Ne fogd vissza magad. Konkrét példákkal cáfolj. Addig csak egy kalap bullshit amit mondasz, semmivel sem több.

    Az elmúlt évekből egyetlen magyar vígjátékot tudok mondani ami tényleg jó volt, az Argó 2. Ennyi. Volt még egy Liza a rókatündér, de az nem kimondottan vígjáték, illetve a
  • zetortraktor #5
    "gondolom a szokásos hulladék magyar vígjáték szint) "

    Mondja a magyar vígjátékok szakértője, aki az elmúlt 2 év 9 magyar vígjátékából mennyit is látott? (Nem lehet, hogy az a baj, hogy csak hulladékokat nézel? Mert akkor nem a filmekkel van a baj, hanem veled, mert nem jó filmeket választasz.)
  • zetortraktor #4
  • BaliBoy #3
    Nem tudom milyen maga a film, (gondolom a szokásos hulladék magyar vígjáték szint) de már ezért a filmcímért börtönbe kellene valakit zárni!
  • pddchris #2
    Nagyon jó kis film lett!
  • kékherceg #1
    hát sajnálom őket...remélem túlélték