Berta Sándor

A közösség fejlesztheti tovább a Java EE-t

Az Oracle vizsgálja azt a lehetőséget, hogy egy nyílt közösségnek adja tovább a szoftver fejlesztését.

A céget bíráló csoportok, például a Java EE Guardians már régóta úgy vélték, hogy erre a lépésre szükség lenne. Ugyan a Java Enterprise Edition (Java EE) nyílt forráskódú, azonban egyrészt hosszadalmas, másrészt egyáltalán nem hatékony a fejlesztési folyamata. Ez változhatna meg egy új csoport bevonásával. David Delabassee, az Oracle munkatársa blogbejegyzésében többek között azt írta, hogy bár a Java EE-t már most is nyílt forráskódú megoldásként és a közösség segítségével készítik, a folyamat gyakran nem elég agilis, rugalmas és nyitott, különösen akkor, ha a munkát más nyílt forráskódú közösségek munkáival hasonlítják össze. Ők szeretnék a fejlesztést sokkal jobban csinálni.

Delabassee hozzátette, hogy jelenleg arról tárgyalnak az Oracle berkein belül, hogy miként lehetne a Java EE fejlesztését jobbá tenni és hiszik, hogy a következő helyes lépés az lehet, ha a technológiát átadják egy nyílt forráskódú alapítványnak. Ugyanakkor a társaság továbbra is támogatja az aktuális verziókat és részt fog venni a további munkákban. A kritikusok már hosszabb ideje az Oracle szemére vetik, hogy túl lassan és túl kis mértékben vesz részt a fejlesztésben. A folyamatos kritika vezetett végül a Java EE Guardians létrehozásához. A csoport azt szorgalmazta, hogy az óriáscég "szervezze ki" a fejlesztést, mert korábban számos fontos döntést vagy elhalasztott vagy egyszerűen nem hozott meg.

Egyelőre kérdéses, hogy melyik szervezethez kerülhet a Java EE készítése. Az egyik jelölt az Eclipse Foundation, míg a másik az Apache Software Foundation lehet, de szóba kerülhet egy teljesen új szervezet megalapítása is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!