Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Nokia 8

A cég első zászlóshajója a megszokott külsőt párosítja erős hardverrel.

Az elmúlt hetekben többször olvashattunk a HMD Global soron következő megoldásáról, amely több forrás szerint egy csúcskategóriás megoldás lenne. Ez most be is igazolódott, hiszen a Nokia 8-ról hivatalosan is lerántották a leplet. Csaknem minden részlet ismert, nem sok kérdőjel maradt.


A hivatalos oldalon rögtön szemügyre vehetjük a készüléket, mégpedig a specifikációval együtt. Ebből kiderül, hogy lerekekített sarkok, alumínium külső, valamint a jól ismert vonalak maradtak meg, tehát sem vékony előlapi keret, sem pedig különösebb por- és vízvédelem nem jelenik itt meg – az IP54-minősítés nem nevezhető kiemelkedőnek. A kijelző egy 5,3 hüvelykes LCD-panel, amely az 1440p felbontást támogatja, 550 ppi-vel, valamint a Gorilla Glass 5 felülettel. Ehhez a Snapdragon 835 chip, 4 GB RAM, valamint egy 64 vagy 128 GB-os (kibővíthető) tároló csatlakozik, míg a 6 GB-os változat eltűnt a cég oldaláról.


Az üzemidőről egy 3090 mAh-s akkumulátor hivatott gondoskodni, amely nem cserélhető, viszont támogatja a Qualcomm QuickCharge 3.0 technológiáját a gyorsabb feltöltés érdekében. A hátoldalon egy 13 megapixeles iker-kamera kapott helyet (színes-monokróm kivitelben), míg az előlapon egy szintén 13 megapixeles szenzor helyezkedik el, fázisérzékelő autófókusszal és flash opcióval – az érintőképernyő alatt elhelyezett ujjlenyomat-olvasó kíséretében. Mindhárom kamera Zeiss-optikára épül, emelett a telefon felső részén egy hagyományos jack-dugó, alul pedig az USB Type-C csatlakozó jelenik meg. A szoftveres oldalon az Android 7.1.1 Nougat dolgozik majd a megjelenés pillanatában, ez belátható időn belül azonban az Android O verzióra frissülhet.

A hivatalos ár Európában 600 euró lesz, a megjelenés a kontinensen szeptember 6-án esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #9
    emlékszem azokra az időkre amikor a nagykijelzős nokia 6600 után megvettem a mégnagyobb 2,5 collos nokia N95öt, aztán az óriáskijelzős (3,5) ZTE bladet

    a 4 collos zte skatet meg mindenki tepsinek csúfolta 2011ben.
  • M0RN1NGST4R #8
    Nekem is z1c-m volt, bő 2 év után rászántam magam a droid frissítésre, ami hazavágta a telefont és pontosan ilyen szempontok alapján kerestem újat. Nem találtam. (mondjuk a vízállóság nekem nem volt szempont, de a kis méret, jó kamera, min 2 GB ram igen)

    Kényszerből vettem egy xiaomi redmi 4x-et és azt kell mondjam, hogy simán hozza a z1c képességeit, bár tény, hogy a kamera gyengébb. Viszont azért teljesen vállalható képeket csinál. Ezt csak azért írom le, hogyha mégis ilyen vagy olyan okok miatt váltanod kell majd, átmeneti megoldásnak tökéletes lehet potom 43.000 Ft-ért, amíg egy gyártó ki nem jön egy Z1C szerű telefonnal.
  • takysoft #7
    A vízálló tokok tapasztalataim alapján nem valami jók.

    Nekem semmi bajom a kompatk telefonokkal, csak azoknak jellemzően az a vége, hogy engem kér meg anyukám, hogy ugyan ovlassam már el, mi van ráírva.

    Ami szerintem egy jó irány lenne az a kávamentes irány ha bejönne a 4,7"-os telefonok irányába. (egy 4,7"-os telefon kávamentes kivitelben kb akkora lenne, mint ey mostani 4-4,3-as) De látható kijelzővel.

    Hogy miért nincs ilyen kis méretben ilyesmi? Hát... ennek több oka van.
    Egyrészt, evidens ugye, nincs rá igény. Nem ezt veszik az emberek.

    Futáshoz minek telefon? Én legalább is általában nem tévedek el az útvonalamon. Telefonálni se nagyon szoktam. Akinek kellek, azt majd visszahívom, 1 óránál többet ritkán futok.

    Tracking meg zenehallgatásra meg vegyél sportórát. egy Xiaomi Huami Amazfit például egész olcsó. Van benne GPS, meg 2 giga hely mp3-aknak. Nem egy spotify, ténykérdés, de otthon hagyhatod a telód.
    (más kérdés, hogy bluetooth füles nélkül ezt még nem teszteltem :D )
    Ja, az időt is mutatja, bár ma már egy óránál ez legalább annyira mellékfunkció, mint telefonnál a telefonálás XD

    Szóval amellett, hogy nincs igény valamire, a gyártók néha szeretnek is igényeket teremteni, terelni a viágot bizonyos dolgok felé. Apple ebben élenjáró.
    Ilyen dolog pl a USB TypeC terjedése is, ami mellesleg egy nagyon király port.

    Hasonlóképp a jackdugó eltűnése is, ami már leginkább polkorrekten szólva is... vitatott téma.
    Meg hát van ez a trend, hogy minden létező analóg technológiát ki kell irtani. Nem én találtam ki. De pár éve minden telefonban volt jackdugó, FM rádió, IR blaster, ma meg már a GSM technológiát is le tervezik váltani (ami amúgy nem feltétlen rossz, mert az 5G elvileg olyan szabványos lesz, hogy idővel végre eltűnhet a GSM/WCDMA szembenállás... meg a sim kártyák :D )
    Szintén érdekesség, hogy ezek a dolgok egy középkateóriás telefonban simán benne vannak. Pl egy Redmi 4X... 40 ezer forintos telefon (és nem mellesleg egész jó telefon), és ott van a jack, IR blaster, fm radio

    Szóval a középkategória a tömegeket célozza meg. A flagship modellek pedig újítani szeretnének. Hát valahol ez is a dolguk....

    De az ténykérdés, hogy az Android egyik legnagyobb térnyerése épp amiatt volt az Apple-el szemben, hogy nem volt normális méretű iPhone.
    Soha sikeresebb szériája nem volt az iPhone-nak, mint a 6-os, amikor megjelentek a sztenderd 4,7-es és 5,5-ös változatok.

    Szóval ebben az esetben inkább igényekről van szó szerintem.

    Azt se lehet mondani, hogy ne lenne olyan gyártó, aki nem csapna le a rétegigényekre is. Vannak egész pici telefonok, és vannak pici vízálló strapatelefonok is.
    a Cat S40/S60 pl ilyenek.
    Mondjuk a "strapa" dolog miatt kevésbé tudnám ráhúzni, hogy pici....

    De tény, hogy elég kevés vízálló telefon van. És az is, hogy igen-igen kevés 4,5" alatti.
    Ilyen pici telefonokat tényleg jellemzően gyerekeknek vesznek, vagy olyanok, akiknak nagyon olcsó telefon kell.

    Szerintem próbálj ki egy 4,7" - 5"-os telefont, aminek pici kávája van. A Redmi 4X pl ilyen. Elég vékony is. Csak hát nem vízálló.
  • dyra #6
    Vegyél vízálló tokot és kész! Mehetsz fürödni! :)
  • Andrevv #5
    Kicsit furcsán kategorizálod a mobilokat. A 4"-5" nem gyerektelefonok. Azok a normál, legkeresettebb telefonok. Az 5.5" és nagyobbak már phabletek és már nem igazán viselhetőek zsebben sem.
  • wraithLord #4
    Én használtam már 5 és 5,5"-os telefont is futáshoz. Utóbbit leginkább deréktáskában vagy karpánton, de az 5"-os kézben tartva is kényelmes (legalábbis 2 órán át nem zavart).

    Szerintem átlagos méretű kezem van, de az 5,5 collos telót is simán tudom egy kézzel kezelni. Egyedül a notification drawert kényelmetlen hüvelykujjal lehúzgálni, de ahhoz nálam a navigation bar-ra lehet egy külön drawert lehúzgáló/visszatoló virtuális gombot rakni.

    A nagy (5 collnál nagyobb) telók hátránya szerintem csak annyi, hogy nem nagyon lehet farmer oldalzsebbe rakni, mert akkor nem tudsz benne leülni. Más előnyét a kicsi telóknak nem látom.
  • Tinman #3
    "de a gyártók szerencsére kezdenek leszokni a gyerektelefonok gyártásáról"

    Már rég leszoktak és semmi köze a gyerektelefonoknak ahhoz a mérethez, amit egyetlen kézzel, a kezedben tartva is jól tudsz használni. Semmi. Nulla. Zéró.

    A compact telefonok egy részét sokan amatőr szintű sportoláskor használják pl. futáshoz, kerékpározáshoz a GPS+sport app miatt. Ehhez pedig ezek a tepsi szarok alkalmatlanok.

    Rengeteg embernek pedig azért van igénye 4.3-4.5" körüli telefonra mert nem azon éli az életét, de kell egy okostelefon nyilván mert ezernyi funkció elérhető rajta.
  • takysoft #2
    Nem rossz specifikációk. 600 eur az kb 185 ezer ft....
    Azért itt sok kérdés lesz.
    Pl egy LG G6 vagy Samsung Galaxy S8 erősebb áron indultak, de mára már nagyon sokat estek. S8at már lehet kapni 170 körül (ennél azért erősebb specifikációval), LG G6-ot meg már 130 körül is, bár az a 32 gigás csak.

    Egy Xiaomi, Oneplus vagy Apple telefon lényegesen jobban tartják az árukat.
    És a Oneplus már 500 euróért hozza azt, amit a Nokia 8. Ebben-abban kevesebbet, más dolgokban többet, de általában hasonló.

    Szóval szolgáltatónál kb versenyképes ára lesz. De ha a piacon nem esik sokat, akkor nem lesz pálya annak, aki nem ott vesz telefont.
    Minden esetre nem ásnám el még. A legtöbbeket nem nagyon érdekli a vízállóság, mert elég sokat szokott dobni az áron.

    Hát nézd, ha a kisebb méretű telefonok érdekelnek, akkor az ilyen női/gyerek méretűeket érdemes nézni, azok szoktak ilyen 4,5-5" körül lenni. (jellemzően 4,7")
    A férfitelefonon 5,3-6" körül van (5,5" jellemző, de ilyen kávamentes kialakításban lehet több is, ami kézre áll)

    Az iPhone alapverziója pl elég picike (4,7"), csak a Plus normális méretű.
    A Google Pixel is csak 5", elég szép specifikációkkal, ellenben nem vízálló (viszont jön nem sokára a Pixel 2)

    Xperia X Compact is pirinyó (4,6"), de vízállóság itt sincs.

    Cat S60 (esetleg S40) sem nagy telefonok. Valamivel gyengébb specifikáció, cserébe viszont eléggé ellenálló. Plusz az S60-ban infrakamera is van(egyedül a világon tudtommal), ami sokszor nagyon jól jöhet (pl kimérheted vele, hogy rossz a szigetelés, vagy merre jár a kutya éjjel a kertben) Cserébe azért ez meglátszik az árán sajnos.

    Szintén IP68 vízálló a Kyocera DuraForce Pro (5"), amiban ugyanaz a Snapdragon 617 van, mint a Cat-ben, de itt már FullHD kijelzőt hajt meg.
    Tény, hogy ezek egy centiméterrel nagyobbak, mint a kért 4,5"-ös paraméter, de a gyártók szerencsére kezdenek leszokni a gyerektelefonok gyártásáról.

    Xperia X és Xperia X performance. Szintén kicsik (5"), utóbbi vízálló is IP68 asszem.
    De az internetes tesztek szerint a sima Xperia X-et se kell félteni, egy gyártósorról jönnek, és a teszteken jól szerepelt, amikor alámerítették.

    Kénytelen vagyom megemlíteni a Galaxy A3-at is, bár én ódzkodok a Samsung telóktól.

  • Tinman #1
    Nem vízálló... részemről instant skip. Hihetetlen, hogy nincs mire lecserélnem a 3 éves Xperia Z1 C-met.

    Egy nyomorék kompakt telót akarok (max 4.5"), jó fotózós képességgel, IP68-al, Gorilla Glass, 1080p felbontás, normális akksi.