Szekeres Viktor

Itthon is bombasiker az Annabelle 2

Magyarországon is horrorláz tombol.

Az Annabelle 2: The Creation, vagyis az Annabelle 2 - A teremtés itthon is megállíthatatlan volt a mozikban. Az InterCom mindössze 46 multiplexben mutatta be a filmet országszerte, azt mégis 51 118-an nézték meg csütörtök és vasárnap között, ezzel több, mint 74 millió forintos bevételt generálva. Ez mindenképp megsüvegelendő teljesítmény, főleg, ha eláruljuk, hogy az Annabelle első részáre összesen 63 ezer jegyet adtak el a hazai mozikban.

A második legnézettebb újonc a hétvégén egy másik InterCom-premier volt. A forgalmazó Az Emoji-filmet 75 moziban kezdte el vetíteni, azonban az érdeklődés jóval csekélyebb volt az animáció iránt, csak 35 358-an fizettek be rá, ami 47 millió forintos hétvégi bevételt jelentett. A top10-ben még egy újonc debütált hétvégén: az Anyák elszabadulva 39 moziban 9 869 nézőt érdekelt, ami elég csekély kihasználtságot jelent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yagami #6
    Na ez egy remekmű :) Ez tény :)
    Utoljára szerkesztette: Yagami, 2017.08.16. 21:11:06
  • Yagami #5
    Igen, zetor már vártam az évek óta semmit nem változó copy-paste baromságodat, hogy én ezt imádtam meg "ömlöttem rá". Jah, az. Májom vagy megint, jó, ha a feléig jutottam és letöltöttem anno, mert valaki megkért, hogy nézzünk bele. Velem mindig pórul jársz, ha kötekedni akarsz, azt hittem erre már rájöttél magadtól is.
    A második fele meg a mai horror-igénytelenségről szólt, de nem fejtegetném.
    Utoljára szerkesztette: Yagami, 2017.08.16. 21:08:39
  • qqricoo #4
    soha semmi nem fogja megverni, az Ed Wood által jegyzet 9-es terv a világűrből c. ópuszt




    a film tecsőn megtalálható ...


    Utoljára szerkesztette: qqricoo, 2017.08.16. 19:27:08
  • Ender Wiggin #3
    ömlés helyett akárki véleményt formálhat a már megjelent többféle kamerás verzió alapján is.
  • zetortraktor #2
    Ebből nekem az jön le, hogy ömlöttél az Annabelle-re.

    De ha te nem hallottál valami nagyon jó filmről, akkor az bármit elmondana rólad? Szerintem mindenkire igaz, hogy sok nagyon jó cuccról nem is hallotta, mert elkerülte őket az infó vagy a hírverés.
  • Yagami #1
    Mivel az első része simán a horror-történelem egyik legnevetségesebb és legrosszabb darabja (és nem Gyilkos bohócok az űrből-szinten sajnos), így nem is csodálkozom, hogy ömlenek rá. Ha megkérdezek valakit, tudja-e mi az a Get Out vagy látta-e akkor meg néz bambán