MTI

Meghalt egy kínai kamasz, akit internetfüggőség miatt kezeltek

A fiút valószínűleg agyonverték a katonai jellegű táborban, amit a vizsgálat idejére bezártak. A szülők nem tudtak mit kezdeni a függőségével.

Az internetfüggőséget kezelő központ, ahol a 18 éves kínai kamasz augusztus elején meghalt, Anhuj tartományban működik. A fiú pár nappal a táborba érkezése után halt meg. A helyi sajtójelentések szerint az intézmény igazgatóját és a személyzet néhány tagját is őrizetbe vette a rendőrség. A BBC News híre szerint Kínában gomba módon szaporodnak az úgynevezett "kiképzőtáborok", amelyekben az internet- és játékfüggőséget kezelik. Néhányuk katonai jellegével vívott ki magának hírnevet, ám ezeket számos kritika is éri túl kemény módszereik miatt.

Az anhuji táborban elhunyt tinédzser édesanyja, Liu elmondta: a fia olyan súlyos internetfüggő volt, hogy sem ő, sem férje nem tudtak rajta segíteni. A szülők ezért úgy döntöttek, hogy egy Fujangban működő táborba küldik, amelyről úgy tudták, hogy "a pszichológiai tanácsadás mellett fizikai edzésprogrammal" kezeli az internetfüggő gyerekeket. Egy helyi újság szerint az asszony augusztus 3-án este vitte be a fiát a táborba. Két nappal később arról értesítették a szülőket, hogy kórházba kellett szállítani a fiút, ahol később elhunyt. A halál pontos okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.


A szülők azonban a gyereket megvizsgáló orvosoktól úgy értesültek, hogy a fiún több mint húsz külső sérülés volt, és súlyos belső sérüléseket is szenvedett. "A fiam testét tetőtől talpig sebhelyek borították. Amikor bevittem a táborba, még jól volt" - mondta el a halottszemle után az édesanya, aki nem érti, hogyan halhatott meg a fia 48 óra alatt. A központot a hatóságok a vizsgálat idejére bezárták. A tragédia után számos kínai online és nyomtatott újság szerkesztőségi cikkben sürgette a függőségeket kezelő központok szigorúbb szabályozását, ugyanakkor a szülők felelősségét is hangsúlyozták. Mint írták: sok szülő, a problémával szembesülve elhárítja azt magától, és ahelyett, hogy változtatna nevelési módszerein, egy harmadik félre bízza a megoldást.

A szülők azonban az egy gyermek politika miatt nagyon félnek, hogy szemük fénye nem lesz sikeres az életben ha állandóan csak játszik tanulás helyett. A vállalatok is igyekeznek megoldást találni a problémára, például a Tencent internet óriás korlátozni kezdte a fiatalkorú felhasználók óraszámát legnépszerűbb játékainál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #11
    Ennyi embert nem lehet megvezetni a háttérből, ehhez belátás hiánya kell, meg a sok dobált rózsafüzér, lehajolni érte, minő romantika....
  • Yagami #10
    Ezt úgy írod, mintha ő maga nem tudta volna, hogy ez lesz. Meg akik mögötte vannak.
  • Sir Cryalot #9
    Mintha Orbánt kérdeznék a fociról... :DDD
  • Sir Cryalot #8
    "Két évvel ezelőtt került a köztudatba Nagy-Britannia legfiatalabb tabletfüggő kislánya, aki csupán négyéves volt akkor. Egy friss tanulmány szerint már az alig egyévesek is örömmel töltenek időt a újdonsült, technikai „bébiszitterekkel”. Vajon ez előnyükre vagy hátrányukra válik hosszú távon a gyermekeknek"


    "az USA-t elárasztották a technológiapártiak, akik nem veszik észre a technológia hátrányos oldalát. Ez a vakság veszélyes szerinte, mivel a technológiapártiak a technológia további fejlődését akarják, s ezzel együtt több információt is. "

    Mit mondana erre sztív, a technopápa in memoriam: KUSS .
    :DD
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.08.16. 09:53:22
  • NEXUS6 #7
    Nyilván a szülők hibája.
    Mert nem mondták meg neki, hogy le van tiltva a respawn!
  • Myers #6
    Mondjuk ez a kép kemény! :)

    A sárga kabátos gyerek zsebre tett kézzel áll a nevelő előtt. A nevelő fején látszik, hogy mit gondol erről. :)
  • Hoz_Hun #5
    Jah, a "műtét" sikerült, ám a beteg meghat.
  • zola2000 #4
    Jah, más biztos módszer nem létezik...
  • zola2000 #3
    Dehát foglalkoztak, beiratták egy táborba, ahol a szülők elképzelése szerint másokkal jól fogja érezni magát, és nem a neten lóg állandóan, aztán ... sajnos ez történt.

    Az én (Magyarország) munkatársaim is panaszkodnak hogy több a gyerekek állandóan a neten lógnak nyári szünetben otthon, máshol meg az okostelefonjukkal, az a baj hogy ezek tényleg képesek függőséget okozni, a facebook és játékok rá is játszanak hogy a felhasználók függők legyenek mert pénz.
  • Serutekin #2
    Esetleg foglalkozni kellett volna normálisan a gyerekkel és akkor nem csak a neten kereste volna a sikerélményt. Bírom az ilyen nemtörődöm hulladék szülőket.