Szekeres Viktor

Itthon a kutyát nem érdeklik a kemény, korhatáros akciófilmek

Nem érdekelte a hazai közönséget Charlize Theron akciózása.

Amerikában Charlize Theron egyszemélyes akciófilmje (ami valójában egy kémfilm, ráadásul képregény-adaptáció) sikeresebben kezdte meg mozis pályáját, mint pár éve a John Wick, bár nyilván nem volt átütő siker, mindössze korrekt szereplést tudhat eddig magáénak. Nos, itthon ilyesmiről szó sincs, hiszen a filmet alig tízezren vállalták be itthon, ami mind a műfaj képviselőitől, mind a nagy nevekkel reklámozott filmektől, mind pedig a random hollywood popcorn moziktól is nagyon gyengének számít.

A 10 535 néző és a 15,2 millió forintos bevétel mindössze az ötödik helyig röpítette a John Wick rendezőjének premierfilmjét a hétvégi hazai mozis bevételi és nézettségi toplistán, de persze még így is a legnézettebb újonc volt, hiszen a gyerekek pedig a Dzsungel-mentőakciónak intettek be kollektíve, arra csupán 5 251 jegyet adtak el csütörtök és vasárnap között, miközben a Gru 3 még a sokadik hetében is 21 860 nézőt izgatott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #6
    Egyébként azt aláírom, hogy hiába képregény-adaptáció, mégiscsak a 80-as években játszódik, és a kosztümös műfajt itthon nem egyszerű eladni, a Man From UNCLE sem volt siker, pedig milyen jó volt. (Meg az az igazság, hogy a budapesti körítés is eléggé elvonja az ember figyelmét attól, hogy kövesse az eseményeket.)
  • kalapos01 #5
    Ez is csak azt mutatja, hogy nálunk sokakat zavar, ha egy véres, brutális, 18-as karikás akciófilm kerül a mozikba - ráadásul az év legjobb akciójelenete is ebben van, elég állat az a verekedés. A Halálos iramban 8 laza korhatárt kapott és hatalmas siker lett. Az Arthur király vagy a Transformers is 12-es karikát kapott, ha minden igaz, azokat is sokan megnézték.

    Igazából a lényeget nem értetted. Nem arról van szó, hogy téged érdekel-e (kicsi iqbajnok a következtetés, hogy "ha engem nem érdekel cím alapján, akkor senkit sem"), hanem pont arról, hogy mindenki mást érdekel-e. És érdekel, csak itthon nem, hiszen máshol sikeres a film, a magyaroknál meg nem. Pedig máshol is ez a címe.
  • Celeborn #4
    Nem a cím fordításával van bajom, hanem a cím választással. De most, hogy láttam a trailert, még mindig nem gerjedtem rá. Bár meg kell hagyni, a lezbi ágyjelenet nem rossz. :) Viszont etekintetben csatlakoznék Jawarider-hez.
  • Jawarider #3
    Ha akciós MILFre vágyom akkor felmegyek valamelyik felnőtt oldalra ingyen :)
  • harmi2009 #2
    Ennél a filmnél igen egyszerű volt a cím választás, hiszen az eredeti is ue : Atomic Blonde :)
  • Celeborn #1
    Hát olyan címmel, hogy Atomszőke ezen nem csodálkozom. Persze magamból indulok ki. Semmit se tudtam erről a filmről, mert amint megláttam a címét, elkönyveltem, hogy nem érdekel. Még arra se vettem a fáradtságot, hogy a trailerét megnézzem. Szóval az én esetemben elmondható, hogy a címválasztás nem volt szerencsés. De ezek után megnézem azt a trailert. :)