Szekeres Viktor

Bombameglepetés: itthon is besült a Valerian

Itthon adta volna magát a bombasiker, de annyira nem indult be a közönség a Valerianra.

Luc Besson nagyszabású scifije színes is volt, szagos is, és nagyon sokba került, de úgy tűnik, hogy magyar torkon sem lehet mindent lenyomni, a Valerian és az ezer bolygó városa meglepetésre kevesebb nézőt érdekelt, mint Christopher Nolan második világháborús filmje. Előbbit valamivel többen, mint 42 ezren látták, utóbbit pedig csak 38 ezren.

Ez utóbbi azért is meglepetés, mert papíron Luc Besonnak, és korábbi hasonló próbálkozásának, Az ötödik elemnek elég nagy kultusza van, a fiataloknak pedig a látvánnyal, illetve a rendező előző filmjével, a hatalmas sikerű Lucyval lehetett (volna) eladni a francia filmet. Ami ugyan egy dolog, hogy sokaknak végül nem jött be, de a fenti szereplés arra utal, hogy a többség el sem ment a filmre, és nyilván nem azért, mert hirtelen hallgatni kezdett a kritikusokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hoz_Hun #10
    Megint a szokásos SG fikaszöveg. Egy név nélkül firkáló "kritikus" lövöldözi újfent a "bombameglepetés" meg "besült" szóvirágjait mikor a filmet még alig másfél hete mutatták be (Franciáknál pár napja, még adat sincs), de az SGn ez már "itthon is besült".
    Gondolom a cikíró a szabadidejében politikai plakátokra irogat hangzatos szlogeneket, mert kb ez az a szint.
  • Inquisitor #9
    Oké, a srácnak kölyök feje van, de a filmben olyan 30 körüli manust alakít, hiszen kilenc éve ügynök. DiCaprio feje volt olyan, hogy 40 éves koráig kölök képe volt. A másik meg az, hogy nem kéne énekeseket szerepeltetni színészek helyett, mondjuk ezzel sok japán és korai filmet is sikeresen nyírnak ki.
  • Inquisitor #8
    Vegyük már figyelembe, hogy az Ötödik Elemben milyen nagy nevek szerepeltek, ami (sajnos vagy sem) igen is számított az eladhatóság szempontjából. A Valerian esetén látszik, hogy a pénz nagyobbik része nem gázsira, hanem látvány elemekre ment el.
    Utoljára szerkesztette: Inquisitor, 2017.07.30. 11:29:13
  • NEXUS6 #7
    Érdekes a cikk utolsó mondata, ezexerint a kritikusok döntik el, hogy melyik filmre mennek az emberek. Ettől biztos hízik a kritikusok, a cikkíró mája, de szeeintem csak korlátozottan igat, mert akkor pl a Saul fiát millióknak kellett volna néznie, vagy a lefutóbbi Nolan horrort.
  • kalapos01 #6
    jelen esetben csak a saját birkaságod bizonyítod, mert nem gondolkozol.

    amellett, hogy le vannak írva a számok konkrétan és senki nem titkol semmit, sak annyit kell megérteni, hogy egy csilivili kommersz scifi látványfilm, illetve egy durva, második világháborús kritikuskedvenc esetében totálisan mások az elvárások. simán nézhették volna az előbbit többen, mint az utóbbit, akkor is leszereplés lenne, a másik meg siker.

    juss el a tényekig: a valerian még 40 ezren sem nézték meg, ami picsagyenge., ennél sokkal többre számítottak a forgalmazók, meg mindenki. mert az ilyen filmeket általában lazán eladják az előzetesek. (azt meg nem ide tartozik, de egy dunkirk 40 ezre eléggé jó, hiszen a tinik ilyesmit nem néznek.)

    meglepetésnek meglepetés, bár a besüléstől messze van. nár ha azt nézzük, hogy a baywatch vagy a lucy milyen nyitónézettséget produkált...
  • Gauge #5
    Volt benne pár hülyeség, de alapvetően nem volt rossz film. 3D-ben nem szabad megnézni...
  • Vanek úr #4
    Komolyan mondom: így lehet terelni a birkákat. Hogyan? Azt mondjuk, hogy egy Oscar esélyesnek számító filmre többen mentek el, mint egy 'átlagos' mozira. Ráadásul eltúlozzuk rendesen, mert az írjuk, hogy "bombameglepetés", meg hogy "besült"; aztán csak a cikk végefelé írjuk le a számokat: 42ezer kontra 38ezer. Vagyis nincs nagy különbség; de ezt a hírhez hozzászólók úgysem fogják fel. Nekik elég a fenti pár hívószó; aztán már jöhetnek is tőlük a 'lehúzó' kommentek. :) Szép volt juhász! :)))
  • ostoros #3
    De az ötödik elem működött, mert részben paródia volt, nem próbálta komolyan venni magát. Ez meg úgy próbál csinálni, mintha nekünk komolyan kellene venni egy pattanásos tini titkos ügynököt, aki megment mindenkit. Persze.
    Nem megy és kész.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.07.29. 15:46:17
  • Montanosz #1
    nem csodálom, nekem már a plakáton levő bamba és üres tehén szemű kislány elvette a kedvem a filmtől